A német államfő a magyarok elmúlt húsz évére volt kíváncsi

Létrehozás: 2009. július 02., 10:15 Legutolsó módosítás: 2009. július 02., 10:19

Budapest – Az 1989-es határnyitás történéseiben szerepet vállaló „civilekkel” találkozott szombat délután Horst Köhler német államfő, aki a vasfüggöny lebontásának 20. évfordulója alkalmából érkezett Budapestre. Forrás: MTI (A cikkben szereplő Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke vendégünk lesz a hétvégén Sopronban megrendezésre kerülő Határnyitás szimpóziumon. – a szerk.)

Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke, aki 20 évvel ezelőtt az egyik lelki gondozó volt az NDK-s menekülteket befogadó csillebérci menekülttáborban, az MTI-nek elmondta: Horst Köhlernek az volt a kérése, hogy olyan emberekkel is találkozzon az emléknapon, akik akkor, 1989-ben valamilyen speciális szerepet játszottak a határnyitásban.

Végül hárman, Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője, Konrád György író és Balog Zoltán találkoztak a német szövetségi elnökkel.

Balog Zoltán elmondta: Horst Köhler azt kérdezte tőlük, hogy az eltelt húsz évhez képest van-e csalódottság az országban, és ha igen, mi az oka.

A fideszes politikus válaszában arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy húsz évvel ezelőtt az volt a leglényegesebb, mi az, ami többé már nem lesz ebben az országban, és talán kevésbé figyeltek oda arra, ami ugyanaz maradt. Úgy vélekedett: a demokrácia és a gazdaság megfelelő működtetését nagyban akadályozta, hogy a kommunista rendszer képviselői a rendszerváltás után is szerepet vállaltak.

Hozzátette: a beszélgetésen kifejtette, hogy ma Magyarországon az emberek egyharmada szociálisan rosszabbul él, mint a rendszerváltás előtt, holott az nem lehet, hogy a demokrácia kevesebbet adjon a polgárainak, mint a diktatúra.

Szó volt arról is, hogy Németország az egyetlen állam a nyugati országok közül, amelyiknek egyszerre van tapasztalata mind a két diktatúráról: mind a nemzetiszocializmusról, mind pedig a kommunizmusról tudják, milyen pusztító.

Az emberi bizottság elnökének tájékoztatása szerint szóba került az is, hogy ma nem igazán lehet beszélni az értékekről, mert mint Balog Zoltán megjegyezte, ha például egy politikus a cselekedetei mozgatórugójaként bizonyos értékeket emleget, akkor „leszólják”.

Ezzel összefüggésben Horst Köhler azt ígérte, vállalja, hogy tart majd egy előadást Magyarországon a keresztény hit és a politika kapcsolatáról – mondta Balog Zoltán.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben