A magyar rockopera: István, az első és utolsó

„Viszonylag jó a drámai alap, sokértelmű, ezért sajnos sokféle célra használható az István–Koppány-konfliktus. Jó időben született, nagyon együtt volt az ország várakozó, bizakodó hangulatával. Szörényi nem hitte még magát klasszikus zeneszerzőnek, ezért az általa jól ismert és nagyon tudott rockelemekre épült a zene. Páratlanul jó volt az eredeti szereposztás: Varga Miklós, Vikidál Gyula, Sebestyén Márta, Deák Bill Gyula, Nagy Feró.”

„Ott, 1983-ban ez fontos volt, már nagyon készült valami a levegőben. Mi, akik ott voltunk az előadáson a Királydombon, egy ideig szabadnak érezhettük magunkat... Fantasztikus volt, és nagyon örülök, hogy az újabb nemzedékek szívét is megdobbantja ez az örökérvényű zene – még ha nem is élhették meg ott és akkor”.

„István azonos Kádár Jánossal, a keresztény németek a kommunista szovjetek, a kicsik számára kötelező a megalkuvás, az intranzingens hőzöngő Koppányokat pedig szétlapítja a történelem úthengere. Ugyanakkor a darab másik, kacsintó üzenetet is hordozott az erre vevő nacionalista vagy katolikus érzeményeket melengető társaságnak, hiszen egy olyan új mű született a szocialista párt segedelmével, ahol pozitív kontextusba lettek helyezve az 1945 előtti Magyarország hívószavai is. Ebből a nyilvánvaló kettősségből – ami egyúttal görbe tükre is volt az egész késő Kádár-kori Magyarországnak – adódott a mű frenetikus sikere.”

„Az István–Koppány, keresztény–magyar konfliktus elég sok politikai helyzetre ráhúzható. Ennyi erővel lehetne a volt szocialista rendszer (ami akkortájt már erősen repedezett) is Koppány, és a kapitalizmus István, vagy akár mára is behelyettesítheted, István képviseli az uniót, míg Koppány az EU-ellenes erőket, vagy István a globalizációt, míg Koppány az ezzel szembeni mozgalmakat. De ha nagyon akarod, ráhúzhatod akár az iraki konfliktusra is.”

„A későbbi, elképesztően gyenge, nagynemzeti hujjogó másolataitól eltérően úgy szólt a magyar történelem egy kérdéséről, hogy nem magyarkodott, és nem is volt benne hasonló cél. Ilyesmivel később ruházta fel a hivatalos politika, ettől kicsit penészízű lett, mint egy ócska tanmese. De zeneileg továbbra is nagyon jó.”

„Az István, a királyt ma olyan emberek nézik, akik zászlókat lengetnek az utcán és közben ezt kiabálják: magyarok vagyunk!” Huszonhét évvel az ősbemutató után sem szűnnek a viták az István, a királyról. A vélemények internetes fórumokról származnak, ahol a mai napig több ezer bejegyzésben emlékeznek, elemeznek, politizálnak, vitatkoznak a rockopera kapcsán. Ahogy telnek az évek, úgy változnak a darab által felvetett kérdések, de a (pozitív és negatív) érzelmek ereje változatlan.

– Nem sejtettük, hogy ekkora hatássallesz az emberekre. De tény, hogy a zeneszerző, Szörényi Levente és én is művészileg a legjobb formában voltunk, körülbelül tudtuk, hogy mit akarunk és szerencsésen alakultak a körülmények is – mondja Bródy János, a mű szövegírója. Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján írták a rockoperát, az első bemutató 1983. augusztus 20-án volt Budapesten, a városligeti szánkózódombon, amit azóta Királydombnak hívnak. – Sokáig, közel tíz évig próbálkoztunk színpadra fogalmazni ezt a témát, de végül a Kőműves Kelemen balladája lett az első színpadi bemutatónk – emlékszik.

Az 1981-es Illés koncertfilm sikere lehetővé tette, hogy Koltay Gábor egy újabb zenés filmet készítsen. A forgatókönyv azonban „nagyon nem akart létrejönni”. – Végül rájöttünk, hogy zenészek vagyunk, inkább lemezben kellene gondolkodnunk. A dupla nagylemeznek négy oldala van, tehát négy részre kellett bontani a történetet. Egy lemezoldal körülbelül húsz perc, így a hossza is adott volt – meséli. Ez a hangfelvétel lett az alapja az általa szabadtéri látványosságnak nevezett előadásnak, és ebből készült a film. Később aztán számtalanszor bemutatták színpadon is, de az István, a király minden eladási rekordot megdöntő hanglemeze az eredeti mű.

– 13 éves koromban, vagyis a legfogékonyabb korban kapott el az István, a király. Főleg annak örültünk az osztálytársaimmal, hogy van egy olyan produkció, amiben ott van Vikidál Gyula, Nagy Feró, Deák Bill Gyula, vagyis a rockerek. Nem mint zeneműért rajongtunk érte, hanem egyes dalokért lelkesedtünk – emlékszik Poós Zoltán író, zenei újságíró. Hozzáteszi: akkor még természetesen nem érthették, hogy a rockoperának milyen „társadalmi huzata” van. – Ma már nehéz elképzelni, hogy mekkora ügy volt – mondja.

A rendszerváltás érzelmi megalapozása, vagy Kádár János igazsága?

– Sokan mondják, hogy az 1983-as előadás egyfajta érzelmi megalapozása volt a rendszerváltásnak. Erre szoktam mondani, hogy a hajnal sem attól jön el, hogy kukorékol a kakas, de mi érzékeny kakasok voltunk, akik észrevették, hogy valami változik – meséli Bródy János. Szerinte a bemutató időpontjában már érezni lehetett, hogy érlelődik valamilyen társadalmi változás. – A darab demonstratív erővel jelenítette meg, hogy a történelemnek nem csak egy érvényes magyarázata lehetséges, és a másként gondolkozóknak is megvan a maguk igazsága. Ráadásul ezt egy mindenki számára érthető formában tudtuk bemutatni – teszi hozzá.

– Bródy János 1972-ben elénekelte a Haén rózsa volnék című dalt, az 1981-es visszatérő Illés-koncertnek is volt egyfajta ellenzéki hangulata, szerintem ebbe a sorba illik az István, a király is. A királydombi előadás a tömegtüntetések hangulatát idézte – mondja Poós Zoltán.

Ez azonban csak egy a lehetséges értelmezések közül. Egy másik verzió szerint a darab inkább a regnáló hatalom érdekeit szolgálta. István Kádár Jánosnak, Koppány pedig adott esetben Nagy Imrének felel meg. A lázadása szép, de értelmetlen, az ország csak akkor maradhat fenn, ha István útját, a történelmi realitást követjük.

– A Kádár János–Nagy Imre analógiaaz eredeti Boldizsár Miklós-darabban sokkal inkább benne van, mint a rockoperában. Valószínűleg e darab alapján gondolták sokan, hogy ez Kádár-apologetika. Ha Istvánnak történelmileg végül igaza volt, akkor ez Kádár János döntéseit igazolhatja – magyarázza Bródy János. Szerinte ezt a vitát sokáig fogják folytatni, mert Kádár történelmi szerepe még mindig nem teljesen múlt idő. – Különösen, ha nem abszolút értékben nézzük, amit tett, hanem, hogy a lehetőségeit hogyan használta ki. Történelmi szereplők megítélésénél az a döntő szempont, hogy milyen mozgásterük volt és abból milyen eredményeket tudtak elérni.

„A Városligetben személyesen mondta nekem az egyik feltörekvő politikus, hogy jó-jó, örül a sikernek, de mitől lett Koppány erősebb mint István? Mondtam, nyilván azért, mert Vikidál Gyula baromi jól énekelt. Nem sokkal utána pedig a Párt környékéről hírlett, hogy ők úgy gondolták: István az ő emberük, a Koppány pedig egy Nagy Imre-féle elbukott figura, aki adott történelmi helyzetben rosszul döntött” – emlékezett vissza 1998-ban lapunkban Szörényi Levente.

Vannak olyan vélemények is, hogy a szerzők azért rajzolták karakteresebbre Koppányt, mert így akarták jelezni, hogy valójában melyik oldallal szimpatizálnak. Poós Zoltán szerint viszont éppen ez a rockopera legnagyobb hibája, a két főszereplő egyenlőtlensége. – A közönség Koppánnyal azonosul. István hozzá képest gyengének, tutyimutyi figurának tűnik. Nem sikerült olyan markáns Istvánt találni, mint amilyen markáns Koppány volt Vikidál Gyula – állítja.

– Koppány történelmi szerepe ennek a műnek köszönhetően lépett ki a homályból. Nagyon igyekeztem a két igazságot egyenlő erővel bemutatni. És miután István elég nagy szerepet kap a történelemben, hiszen ő az államalapító, ezért a vele szemben álló mozgalmat meg kellett erősíteni – magyarázza Bródy János. Úgy látja, hogy Koppányt erősítette az is, hogy a lázadóké a rockzene, a keményebb dalok. Ezért érzelmileg úgy tűnik, hogy Koppány közelebb van a közönséghez. Józan ésszel viszont nyilvánvalóan Istvánnak van igaza. – A darab feladja a történelmi leckét: más igazságra jutunk, ha az érzelmeinket és másra, ha az értelmünket követjük – teszi hozzá.

– A kritikai fogadtatás már akkor, 1983-ban megmutatta, hogy milyen megosztott országban élünk. A véleményekben érezhető volt a népi-urbánus ellentét, voltak például, akik piros-fehér-zöld giccsnek nevezték. Kiderült, hogy ez az ellentét nem szűnt meg a szocializmussal, a törésvonalak ugyanúgy megmaradtak – véli Poós Zoltán. Bródy ugyanakkor felhívja a figyelmet egy további értelmezési lehetőségre is, amit leginkább a sajátjának érez. Szerinte a magyar történelem visszatérő konfliktusa mutatható fel a műben. A nemzeti önazonosságra való törekvés és az európai integráció eszméje, a hagyományokhoz való hűség és a progresszió konfliktusa. – Általában azok voltak a legfényesebb történelmi korszakaink, amikor ez a két törekvés egybecsengett. Sajnos ritkán volt így. A magyar történelem bármelyik korszakában ki lehetne osztani az István, a király konfliktusait az aktuális politikai szereplők között – állítja. Nem véletlenül került a szereplők közé egy kitalált figura, Réka, Koppány lánya, aki az eredeti elképzelés szerint összejöhetett volna Istvánnal, ezzel jelezve a feloldás lehetőségét. De a szerzőket figyelmeztették, hogy hiába fikciós a darab, Szent Istvánt nem lehet házasságtörés gyanújába sodorni, így ez a vonzalom nem teljesedhetett be.

Szent István, akit soha nem ért kritika

Istvánt valóban nagy becsben tartják a magyarok. Azokban a kutatásokban, melyek arra keresik a választ, hogy milyen kép él az emberekben a magyar történelem korszakairól, Szent István kora rendre a legjobbnak ítélt időszakok között végez. Ennél csak Mátyás király korát tartják fényesebbnek. A harmadik legjobbnak ítélt időszak pedig a Kádár-kor. – István azért rögzült ilyen erősen a nemzeti emlékezetben, mert az egyház kanonizálta, az évszázadokon keresztül összefonódó állam és egyház szakrális alakká formálta. Olyasvalaki, akit egyetlen korban sem ért semmilyen kritika. Ilyenből elég kevés van – magyarázza Gerő András történész. Hozzáteszi: az Egyesült Államokban csak három magyart említenek a történelemkönyvek: Szent Istvánt, Kossuth Lajost és Nagy Imrét.

Bár a közvélemény-kutatások szerint Kádár János népszerűsége is hasonló, Gerő András szerint a két korszak között semmilyen más párhuzam nem vonható. – A nemzeti emlékezetben nincs logika, ahogy az egyéni emlékezetben sincs. Az emberek meglehetősen eklektikusan gondolkoznak a történelemről – mondja.

Talán ezzel is magyarázható, hogy az István, a király sikere nem ismétlődött meg. – Az alapdramaturgia erősen beletalált egy nemzeti sorskérdésbe, máig nehéz lenne ennél erősebb konfliktust felvázolni – véli Bródy János. Később, 2000-ben tettek ugyan egy kísérletet arra, hogy megírják a folytatást, de a szövegíró szerint akkor már nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, nem tudtak olyan jól együtt dolgozni és a körülmények is megváltoztak. – Elmúlt az az idő, amikor a rockzene műfajában kerültek felszínre a máshol elfojtott társadalmi konfliktusok. A mindennapi politika kezd hasonlatossá válni a zenés színpadi látványosságokhoz, a részletes viták meg nem nagyon érdeklik a mélyen tisztelt publikumot. Az elfojtott indulatok terepe pedig ma már az internet – fogalmaz.

Úgy tűnik, hogy a főszereplők, alkotók egy részének sem volt folytatás. Legalábbis olyan sikert, amilyet az István, a királylyal elértek, sem Varga Miklós, sem Vikidál Gyula, sem a rendező, Koltay Gábor nem tudott elérni. Az István, a király népszerűsége viszont töretlen. 2003-ban mintegy 300 ezer néző előtt mutatták be Csíksomlyón. A produkció fővédnökségét Mádl Dalma, az akkori köztársasági elnök, Mádl Ferenc felesége vállalta. A belépést ingyenessé tették, mert a szervezők fő célja az volt, hogy minél több erdélyi is láthassa a rockoperát. 2008-ban pedig egy tehetségkutató műsor lezárásaként, teljesen új szereposztással mutatták be újra a Papp László Budapest Sportarénában. Ha valaki ezen a nyáron szeretné élőben látni a rockoperát, megteheti, mert ezzel az előadással most is turnéznak. A rajongás töretlen, legfeljebb a rajongók változtak.

– Vannak, akik szinte vallási révületben hallgatják, olyanok, akik be tudják illeszteni az adott művet a világképükbe. Sokak számára megfellebbezhetetlen alkotássá vált. Ők mindennemű kritikát támadásnak vesznek – mondja Poós Zoltán.

– Az erős nemzeti tartalom népszerűvé teszi az István, a királyt a jobboldalon. Ugyanakkor a darab világnézeti szempontból erősen megosztó, aszerint, hogy István vagy Koppány igazát fogadja el valaki – véli Gerő András. Emlékeztet arra, hogy a jobboldali, nemzeti érzelmű emberek egy része egy ideje „újpogány mitológiában utazik”, nekik nyilván Koppány a mű igazi hőse. A püspöki kar viszont körlevélben figyelmeztetett az pogányság terjedésének veszélyeire.

– Amikor írtam a darabot, nekem egyértelmű volt, hogy a műfaj szabályai szerint túlrajzolom a karaktereket. Számomra nagy meglepetés, hogy milyen sokan fogadnak kinyilatkoztatásként olyan elemeket, melyeket már-már paródiának szántam. Például a történelmi irracionalizmusnak az őrületét, ami a Táltos szerepét jellemzi, némelyek képesek egészen komolyan venni. Pedig ez a küzdelem nem dőlhetett volna el Koppány javára, már csak azért sem, mert nem ő volt az egyetlen lázadó vezető. Szerintem nyilvánvaló, hogy ma nem beszélnénk magyarul, ha nem így alakult volna – hangsúlyozza Bródy János. A szövegíró állítja: biztosan nem tudnak még egy ilyen hatású darabot írni. Gerő András szerint viszont vannak még tartalékok a magyar történelemben, Mátyás királytól Hunyadi Jánoson át Kossuth Lajosig. Úgy véli, hogy bármelyikükről lehetne sikeres rockoperát vagy musicalt írni, csak jó szöveg és zene kérdése az egész.