A leégett pusztaföldvári parókiáért koncertezett az Andante

Létrehozás: 2011. február 15., 14:28 Legutolsó módosítás: 2011. február 15., 14:31

„Az emberi léleknek meleg csend kell” – ezzel a mottóval hirdetett jótékonysági hangversenyt a pusztaföldvári könyvtár a hétvégére. Forrás: beol.hu / Cs. I.

Gyarmatiné Laduver Márta főszervező elmondta, Ferge Béla zeneszerző és az Andante kamarazenekar országjáró programját bemutatta Pusztaföldváron is. A lelkes zenés csapat mindenütt azért lép fel műsorával, hogy helyben valamilyen jó ügyet támogasson a program bevételével.

„Önzetlenül tették ezt most is. A földvári közönség által megjelölt célra ajánlották fel az összegyűjtött támogatói díjat. A döntés értelmében a bevételt Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkésznek adományozzuk” – sorolta a könyvtár vezetője.

„Tűz ütött ki a parókián még decemberben, a nappali szoba teljesen kiégett, két másik helyiség berendezési tárgyai a füsttől és a koromtól váltak feketévé. A budapesti zenekar felajánlásával élve a lelkésznőn – aki több mint 30 éve szolgál a településen – szeretnénk segíteni ezzel a szerény hozzájárulással.”

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben