A keresztény egységről – Ökumenikus imahét Esztergomban

Létrehozás: 2011. január 21., 11:15 Legutolsó módosítás: 2011. január 21., 11:19

Szerda este 18 órától tartották az idei ökumenikus imahét fő alkalmát a Bazilikában. A misén a négy magyar történelmi egyház vezetői is jelen voltak. A bíborosok és püspökök által mondott prédikációk központi témája az apostolok, illetve az első keresztény egyházi közösségek példaértékű egysége volt. Forrás: hidlap.hu

Paskai László római katolikus, Ittzés János evangélikus és a Steinbach József református püspök vezetésével tartották meg az esztergomi Bazilikában a 2011-es ökumenikus imahét szerdai miséjét. A hét fő eseményének is tekinthető istentiszteleten – a korábbi alkalmakhoz hasonlóan nagyon sokan vettek részt a római katolikus, a görög katolikus, a református és az evangélikus hívek közül.

A szerdai mise különleges erőssége volt, hogy a szószéken egymást váltották a fent nevezett egyházi vezetők, akik szuggesztív prédikációikkal, igemagyarázataikkal Krisztus első tanítványainak, az apostoloknak és az első Krisztus-követő közösségek életét és karakterét állították a figyelem középpontjába. Az istentisztelet végén Paskai László bíboros, Ittzés János püspök és Steinbach József püspök mondta egymás után az áldást, mindenki a maga egyháza szokása szerint. További részletek az eseményről készített videón!

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben