A haza bajnoka – A tévé műsoráról

Mind a német terjeszkedéstől, mind a keleti nomád népek pusztításától, mind a pápai hűbértől sikerrel védte meg királyságát, a független állami létet így biztosította Magyarországnak. Akik a trónon követték, hódolattal adóztak a lovagkirály emlékének. Még száz év sem telt el a halála után, amikor III. Béla – pápai jóváhagyással – szentté avattatta. Nagy Lajos király lányának, Mária királynőnek az uralkodása idején, a felségpecséten az igazságos uralkodó szimbólumaként szerepelt. Zsigmond király pedig elrendelte, ha meghal, Szent László mellé temessék.

Luxemburgi Zsigmond regnálásakor László váradi sírját már rég csodatévő zarándokhelyként tartották számon. Szent ereklyeként tisztelt csontjait ez idő tájt helyezték el ötvösművészeti remekléseknek számító ereklyetartókba. Művészi értékeivel ezek közül is messze kitűnik az az aranyozott ezüst, sodronyzománcos herma, amelyet a XVII. századtól Győrben őriznek (a pogány török hódítók elől menekítették el Váradról a lehető legnyugatibb országrészbe) s László napján minden esztendőben körülviszik a városon. A sok viszontagságot megélt ereklyetartó, amelynek a fejrésze a XIV-XV. század fordulóján készülhetett – mestere, egyes szakértők szerint a Kolozsvári testvérek idősebbike, Márton lehetett – Európa-szerte elismert művészi értékein túl azért is érdemel különös figyelmet, mert még a mai szemlélő számára is nyilvánvalóvá teszi a szent király tulajdonságait. Tiszteletet parancsoló, nemes vonásait (egy francia földről hazánkba jött szerzetes ezt írta I. Lászlóról: elegantissimus rex, azaz a legelőkelőbb király), elhivatottságát. A lovagi eszménykép tökéletes megtestesülését.

Aki Szent László fej-ereklyetartóját csak egyszer is látja, megérti, és soha többé nem feledi, hogy a tizennyolc esztendőn át, 1077 és 1095 között uralkodó Lászlót kortársai is, utódai is a haza bajnokának (athleta patriae) tekintették. Amikor az ateizmust és az internacionalizmust államvallásként elrendelő kommunista-szocialista hatalom a magyar közgondolkodásban a középkor óta folyamatosan jelenlevő Szent László kultuszt is „megfúrta”, majd el is feledtette e néppel, egyedül ez a letagadhatatlanul becses műtárgy emlékeztette rá az embereket, hogy ki volt László király. Szent László emléke meg arra, hogy egy belső ellentétektől szenvedő, a környező országok előtt korábbi tekintélyét szinte teljesen elveszítő, szegény, erkölcsileg elbitangolt országban is rendet lehet teremteni, ha törvény mondja ki, hogy „a tolvajt nem kímélik és el nem rejtik”, és, ha a magyar történelem jeles személyiségeinek az előtérbe állításával tanúsítják, hogy az európai államok közösségében méltó hely illeti meg hazánkat is. (László király az 1083-as szentté avatási szertartásokkal, István, Imre és Gellért példájával erre figyelmeztette nyugat-európai uralkodótársait és a római rítusú egyházat is. A XX. és a XXI. század fordulóján tébláboló magyarság ellenben inkább csak a hibáit, a vélt vagy valódi gyöngeségeit volt képes világgá kürtölni, s hagyta, hogy húsz évvel ezelőtti, nagy tettéről, a határok megnyitásáról elfelejtkezzék a világ. Még a kettészakított országrészeinek egyesítését e bátor magyar akció után elhatározó Németország is…)

Napjainkban ismét a győri székesegyház Héderváry kápolnájában levő herma idézi fel Szent László alakját. Ha felidézi egyáltalán. És az az alig félórányi dokumentumfilm, Szakály István munkája, amely az ereklyetartó restaurálási munkálatait mutatja be. A nemzeti ereklyeként, a Szent Korona és a Szent Jobb után a harmadik legjelentősebb szakrális magyar emlékként számon tartott ötvösművészeti remeklés a századok során erősen megkopott, megrongálódott. Helyreállításának a gondolata régóta foglalkoztatta a szakembereket. Az Iparművészeti Múzeum főrestaurátora tudós kollégák társaságában, 2004-ben előzetes tanulmányokat folytatott, hogy felmérje, a szinte felbecsülhetetlen értékű herma megújítása milyen jellegű beavatkozás révén képzelhető el. Szakály Istvánék kameráikkal voltaképpen a 2004-es kezdetektől fogva rögzítették mindazt, ami a Szent László herma körül történt. Varga Péter töprengéseit és munka közbeni monológjait is, így aztán magáról a restaurálási munkáról is fogalmat alkothat az, aki a Túl fényes című filmecskét megtekinti. A mozgóképesek e meghökkentő címet azoktól a győriektől „kölcsönözték”, akik a szokott helyére, a székesegyház egyik oldalkápolnájába visszahelyezett hermát a helyreállítás után először megpillantották. Amikor látták, hogy Szent László fej-ereklyetartója mindent beragyog, meglepetésükben csak ennyit tudtak mondani: Túl fényes. Csakhamar azonban megszokták a fényeit – a filmből ez is kiderül. Ezt látván, talán nem nagy merészség arra gondolni, hogy I. László király egyéniségének a fényét is meglátjuk valaha, meg is szokjuk egyszer.