A földrészek jövője: Elsőnek a Földközi-tenger tűnik el

Létrehozás: 2009. szeptember 21., 19:12 Legutolsó módosítás: 2009. szeptember 21., 19:13

Afrika már „belerohant” Európába, lassan érkezik a két amerikai kontinens és Ausztrália is. Lassan, pár centiméter/év sebességgel, de megállíthatatlanul: 200 millió év múlva egyetlen kontinens terpeszkedik majd a Földön egy apró beltengerrel, amit ma Atlanti-óceánnak hívunk. Ha él is még ember az akkori világban, a mai országokat, városokat, domborzatot már hiába keresnék. Forrás: fn.hu

Földünkön 650 millió évvel ezelőtt egyetlen kontinens létezett, területe körülbelül a mai Észak-Amerikáéval egyezett meg. A földdarab később különálló kontinensekre töredezett szét, amelyek vándorlásuk során egyre növelték a területüket, újabb szárazulatok emelkedtek ki a tengerből.

Megszületik Pangea Ultima

236 millió évvel ezelőtt a szárazföldek ismét egyesültek: az észak-déli irányban elnyúló szuperkontinenst Pangeának nevezték el. A lemeztektonika ma már általánosan ismert jelenség. Lényege, hogy a kőzetlemezek, rajtuk a kontinensek is, mint hatalmas tutajok úsznak az asztenoszféra részlegesen olvadt, képlékeny anyagán.

A kontinensek vándorlása és a jelenkori tektonikai ismeretek nagymértékű bővülése több kutatót arra indított, hogy modellezzék a kontinensek jövőbeli elhelyezkedését. Az egyik legismertebb ilyen csapat Christopher Scotese, az amerikai Texas Egyetem geológusa és kollégái. Eredményeik szerint a mai földrészek egyesülésével 250 millió év múlva a Földön egyetlen „szuperkontinens”, Pangea Ultima terpeszkedik majd, amelyet minden oldalról a hatalmas világóceán vesz körül, a mai Atlanti-óceán pedig beltengerré zsugorodva ágyazódik be a kontinens közepébe.

Scotese modelljét alapvetően elfogadhatónak tartja Fancsik Tamás, a Magyar Állami Eötvös LorándGeofizikai Intézet igazgatója, és Török Kálmán geológus, az intézet tudományos főmunkatársa.

Évmilliókban nézve a kontinensek „folyékonyak”

Mint az FN.hu-nak-nek elmondták, a bolygó felszíne folyamatos mozgásban van, ezért a földrészek ütközése, „összeállása”, majd újbóli szétdarabolódása már többször végbement a Föld története során, és valószínűleg a jövőben is számíthatunk egy szuperkontinens létrejöttére.

A folyamat megértéséhez azonban évmilliókban fokolt geológiai skálára kell gondolnunk, ahol a kőzetek a nagy mélységekben képlékenyek, szilárdnak hitt bolygónk „ a mélyben folyadékhoz hasonló viselkedést is mutat”. Igaz, hogy a felszín mozgását az olvadt köpenyanyag áramlásai határozzák meg, ám ezek jövőbeni irányát és intenzitását csak közvetett mérések alapján lehet modellezni – mondja Fancsik Tamás.

Kézzelfogható bizonyítékokkal általában a földfelszín felső 60-80 kilométeréről rendelkezünk, ennél mélyebb rétegekben már csak a geofizika eszközeivel végezhetünk közvetett méréseket – veszi át a szót Török Kálmán. Ezért nagy a kutatók szabadsága, sok elmélet megfér egymás mellett, de hozzá kell tenni, hogy a labortesztek túlnyomó többsége később igazolja a geofizikai modelleket.

Folyamatosan nőnek a földrészek

A kontinensek mozgását a legegyszerűbb úgy elképzelni, hogy a folyadékszerű, olvadt földköpenyt mozaikpadlóhoz hasonlóan borítják a litoszféra szilárd, óceáni és kontinentális talapzatai. Ezek a kőzetlemezek mozognak, egymástól távolodnak (óceánközepi hátságok) vagy egymáshoz közelednek (szubdukciós zóna). Az előbbiekben a magma a felszínre tör, és szétfeszíti a kőzetlemezek „mozaikdarabjait”, míg az utóbbiakban egymás alá préselődnek. Ha óceán ütközik kontinensnek, akkor a nagyobb sűrűségű, „nehezebb” óceáni lemez a „könnyebb” kontinentális kéreg alá süllyed, miközben az óceáni kéreg darabjai a kontinens széléhez adódnak

Emiatt a szárazföld területe folyamatosan nő – mint amikor lehúzzuk a fagylaltos kanalat, úgy kenődik, horzsolódik rá az óceáni kőzetlemez anyagának egy része a kontinens peremére. Ha pedig a szárazföldi lemezek találkoznak, akkor egymásnak feszülnek és felgyűrődnek, egyes esetekben egyik a másik alá bukik, még jobban „kiemelve” a földfelszínt, így született például a Himalája – jegyzi meg Török Kálmán.

Afrika már összeütközött Európával

Nem szabad azonban őrült száguldásra gondolni, a kontinensvándorlás „sebessége” maximálisan néhány cm/év – figyelmeztet. A földrészeket hajtó áramlások kialakulásának mechanizmusát nem ismerjük, egyszer csak beindulnak, majd időről időre elhalnak, újabbak indulnak: ezért nehéz megjósolni, hogy a ma ható erőkkel a jövőben is számolhatunk-e. Ebben a kérdésben a geofizikus munkája kissé hasonló a meteorológuséhoz – mondja Fancsik Tamás.

Az Atlanti-óceán például már „második életét éli”: elődje, a Iapetus-óceán a Pangea kialakulásakor szűnt meg. A hatalmas ütközések keltette feszültség a szárazföldek belsejében is érezhető, többek között Európa is több, „önállóan mozgó” mikrokontinensből áll. A földtani megfigyelések például azt mutatják, hogy a Dunántúli-középhegység egykor az Alpokban helyezkedett el, mára azonban több száz kilométerre keletre vándorolt. Ugyanígy a nagy mozgások miatt a Mecsek is mérhetően, évi három centimétert emelkedik – sorolja az érdekességeket a geofizikai intézet igazgatója.

Mintegy 250 millió éves vándorlás után valószínűsíthető, hogy a földrészek ismét összeállnak, mégpedig nagy valószínűséggel úgy, ahogy azt Scotese modellje megjósolja – vélik a szakértők. A folyamat egyébként már elkezdődött, Afrika a Földközi-tenger alatt már összeütközött Európával– mondja Török Kálmán.

Amerika Ázsia felé indul, de visszafordul

Afrika és Eurázsia összeolvadásával eltűnik a Földközi-tenger, és az olasz csizma is, az óriási földdarab az óramutató járásával ellentétes irányban fordul, de még kivehetők lesznek az egykori kontinensek körvonalai. Az Atlanti-óceán középvonalától kelet-nyugat irányban tágul, ellentétes irányba tolva az új földrészt és Amerikát. Olyannyira, hogy „a másik oldalon” Alaszka már-már összeér Szibériával, Kalifornia pedig megközelíti Kamcsatkát. Az Antarktisz Dél-Amerika felé mozdul, amely pedig Észak-Amerika keleti partjai felé csúszik.

Százötvenmillió év múlva azonban Amerika már Európa felé veszi az irányt, a Csendes-óceán újra kinyílik, az Atlanti pedig egyre keskenyebb lesz. Ausztrália délen összekapcsolódik az Antarktisszal, és észak felé már Eurázsiával is közvetlen kapcsolatba kerül. Észak- és Dél-Amerika még viszonylag megtartja a mai alakját, és Afrika partvidéke is felismerhető. Európát azonban eldeformálja, észak-déli irányból összepréseli Afrika roppant tömegének a nyomása.

Beltenger lesz az óceán

Az Ibériai-félsziget kelet-nyugati irányban megnyúlik, és a Sarkkörre kerül, épp egy földrajzi szélességre a tucatnyi szigetre töredezett Nagy-Britanniával. A Skandináv-félsziget délnyugati szegélye „ráborul” Dániára, a Balti-tenger beltengerré válik.

Amerika 200 millió év múlva nyomódik Afrika déli, délkeleti partjainak, a Tűzföld találkozik az egykori Délkelet-Ázsiával. A folyamat Ausztrália és az Antarktisz csatlakozásával zárul le. A világon egyetlen hatalmas szárazföld lesz ismét, amelyet egyetlen hatalmas óceán vesz majd körbe. Középpontja nagyjából a 0. szélességi (Egyenlítő) és a 0. hosszúsági kör metszéspontjánál lesz, ahol mutatóba megmarad az Atlanti-óceán is, mint az Pangea Ultima déli beltengere.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben