A civilekre és az egyházakra is számítanak az ifjúsági törvény kidolgozásakor

Létrehozás: 2010. július 29., 09:23 Legutolsó módosítás: 2010. július 29., 09:26

Budapest – Taliándörögd – A kormány kiemelten kezeli az ifjúságpolitikát, s az új ifjúsági törvény kidolgozásához a civil szervezetek és az egyházak segítségét is kérik – mondta Téglás Kristóf, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Ifjúságvédelmi Főosztályának vezetője szerdán egy rendezvényen Taliándörögdön. Forrás: MNO, MTI

Az új törvényt 2011 végéig kell kidolgozni és azt várhatóan két év múlva fogadhatja el a parlament – tette hozzá a főosztályvezető a Művészetek Völgye fesztivál keretében tartott kerekasztal-beszélgetésen. Téglás kiemelte: hangsúlyosabb szerepet kell adni az egyházaknak az ifjúságpolitikában, és párbeszédet kell indítani az új ifjúsági törvény kidolgozásához a civil szervezetekkel és az egyházakkal. Rámutatott arra, hogy a magyar EU-elnökség egyik kiemelt témája az ifjúságügy.

Bodor Tamás, a minisztérium főosztályvezető-helyettese közölte, hogy az állami és önkormányzati ifjúságvédelmi feladatok megfogalmazása és a finanszírozás meghatározása a legfontosabb. A jelenlegi helyzetben csak akkor találkozik a fiatalság az ifjúságvédelmi intézményekkel, ha már baj van – tette hozzá a szakember, aki a prevenció fontosságát hangsúlyozta és elsődleges feladatként a formálódó, fiatal személyiségek segítését emelte ki.

Szőke András színművész, a taliándörögdi ifjúsági kerekasztal főszervezője elmondta, hogy a mai világban nehéz közösséget mozgatni és a jelenlegi, individualizálódó társadalomban egyre kevesebb szerepe van a közösségi életnek; a fiatalok inkább virtuálisan élnek közösségi életet.

Laczkó Mihály, a váci egyházközség plébánosa bemutatott egy helyi kezdeményezést, rámutatva arra, hogy a családi napközihálózat a bölcsőde és az óvoda valódi alternatívája vagy kiegészítője lehet. Mint elmondta, egy községben a családi napközivel 5-7 munkahelyet teremtettek és 35-40 gyereket látnak el, 20 hetes kortól.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben