„Ott bolyongunk a puszta közepén, ahol voltunk”

Létrehozás: 2009. december 25., 18:51 Legutolsó módosítás: 2009. december 25., 18:52

Azt a kicsinyt, akitől nem csak bolyongunk körbe-körbe, aki elűzheti rosszkedvünk telét, Isten karácsonykor elküldte nekünk, hisz Jézus reményt hozott a világnak – mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyar Református Egyház zsinatának lelkész elnöke pénteken a debreceni Nagytemplomban tartott karácsonyi istentiszteleten. A békesség Isteni üzenetének fontosságát hangsúlyozta istentiszteletében Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. Forrás: MTI

A Tiszántúli Református Egyházkerület református püspöke a hívekkel zsúfolásig megtelt Nagytemplomban úgy fogalmazott: 2009 karácsonyán az ünnepből „ha csak egy kicsi hiányzik”, akkor azt nem egy „uzsorakamatot” hirdető cég hozhatja el nekünk, múló javakat kínálva, Isten az, aki egy kicsiny gyermeket küldve teszi teljessé az ünnepünket. A gályában evező és körbe-körbe forgó hajót megjelenítő reklámfilmből kiindulva azt hangoztatta: 2009 karácsonyán szükségünk van arra, hogy lássuk azt, aki kiszabadít bennünket, az országot és a világot az ördögi körökből, ebből a sehová sem vezető körbe-körbe evezésből.

Dolga végezetlenül távoztak a világ hatalmasai

Kritikájának adott hangot amikor a koppenhágai klímacsúcsra utalva kijelentette: a világ hatalmasai összeültek, hogy gyermekeinkre még élhető Földet hagyjanak, majd dolgok végezetlenül távoztak, hogy menjen minden a régiben. Magyarországon is ugyanilyen állapotokat vél felfedezni: „20 évvel azután, hogy azt hittük véget ért a nyomorúság, azt kell mondanunk, hogy ott bolyongunk a puszta közepén, ahol voltunk” – mondta Bölcskei.

„Mi másra van tehát szükségünk” – tette fel a kérdést – mint a kicsire, akit Jézusnak neveznek, aki elvisz bennünket oda, ahol letelepedhetünk és megnyugodhatunk. „Az előttünk álló időszakban sokan lesznek, akik azt mondják: utánunk gyertek, tudjuk az utat” – utalt a közelgő választási kampányidőszakra, leszögezve: „a régi helyzetbe visszavezető körforgásból kiszabadítani csak Jézus tud, a hiányzó kicsiny, amit Isten nekünk adott”.

„Valami mindig rosszul sikerül”

„Én nem vonom kétségbe sokak őszinte békevágyát. Nem vonom kétségbe, hogy sokan hatalmasok, és egyszerű kis emberek egyaránt őszintén sóvárognak azután, hogy végre békesség legyen a földön. Nem vonom kétségbe a nagyhatalmú politikusok őszinte szándékát. De azt látom, hogy valami mindig rosszul sikerül. Az őszinte szándékkal aláírt szerződések is a papírkosárban végzik. A legjobb szándékkal kimondott elkötelező mondatok is a porba hullnak. Nem beszélve az ügyeskedésekről, a hatalommániás őrültek hamisságáról, akik nem tudnak másképp elképzelni békét, nyugalmat, csak úgy, hogy az ő lábuk a legyőzött ellenség torkára kerül” – mondta Ittzés János. Az elnök-püspök felhívta a figyelmet arra, hogy e békességre törekvésben valami mindig elromlik. Mégpedig azért, mert az emberek nem Istentől akarják megnyerni e békességet. Nem hiszik el, hogy minden emberi békétlenségnek – legyen családon belüli perpatvar, nemzetek, népek közötti feszültség, kirobbant háborúk, terrorizmus – valójában egyetlen oka van, hogy az ember nem békélt meg teremtőjével, urával.

Ittzés: Isten sokszor korrigálja az emberi várakozásokat

Ezt az alapkonfliktust, az emberi életet mérgező, feszültségekkel telit, oldotta meg Jézus Krisztus. Őbenne, a betlehemi gyermekben van a mi békességünk. „Boldogok a békességre igyekezők, mert ők Isten fiainak mondatnak” – hangzott a püspök szava. A másik fontos üzenet, hogy Isten a kicsiségbe rejti hatalmát. Erre utal már a helyszínválasztás, és Mária kiválasztása is. Nem királyi udvarba, nem bíborba, bársonyba érkezett meg Jézus, hanem emberileg egészen méltatlan körülmények közé. De Isten éppen ezzel mutatja meg, hogy egészen mélyre hajlandó lehajolni hozzánk. Ittzés kitért arra is, hogy amikor Isten valóra váltja terveit, sokszor korrigálja az emberi várakozásokat. Mert az ember hajlamos a világos beszédet is félreérteni, az egyértelmű szót is saját szája íze szerint félremagyarázni.

Amikor Isten népe dicsőségét hirdette, akkor gyakran azt értették, hogy az ő népe a világ leghatalmasabb uralkodóközössége lesz. Amikor azt hirdette, hogy eljön a békesség, akkor sokan úgy gondolták, hogy ez a békesség azt jelenti, hogy az övéit soha senki nem bánthatja. Amikor Isten hűséges volt, és csapodár szívű-lelkű népével szemben megtartotta a maga szövetséghűségét, akkor sokan azt gondolták, ha ő hűséges, akkor ők bármit tehetnek. Ezért szükséges volt, és mindig is szükséges marad, hogy az ígéreteit valóra váltó hűséges Isten segítsen nekünk, hogy korrekciós helyreigazító szándékait is megértsük - mondta az elnök-püspök.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben