„Nagyon mélyről kell felkapaszkodni” – Beszélgetés Bölcskei Gusztáv református püspökkel a reformációról és a politikai, társadalmi változásokról

– Püspök úr! Október a reformáció hónapja volt, de az idén annyi minden elvonta a figyelmet erről: önkormányzati választások, vörösiszap-katasztrófa, az 1956-os forradalom és szabadságharc hosszú idő utáni méltó állami és társadalmi megünneplése. Mégis: több év távlatából hogy látja, bevált az a kezdeményezés, hogy ne csak egyetlen emléknapja legyen Magyarországon a reformációnak, hanem egész hónapja?

– Azért nem volt egészen új ez a kezdeményezés. A két világháború között a reformált egyházak protestáns napokat tartottak 1517. október 31-re emlékezve, amikor is Luther Wittenbergben nyilvánosan szembefordult a nem biblikus egyházi tanokkal, a haszonleső klerikus gyakorlattal. Persze a kommunista berendezkedés hamar elsorvasztotta azt a korábbi hagyományt, amely által sűrítetten jelenhetett meg a közéletben, a kultúrában és egyáltalán a templomok falain kívül a protestantizmus. Tehát alapvetően a négy évtizedes hiányélmény hatására elevenítettük fel a protestáns napokat reformáció hónapja címmel. Menet közben aztán felismertük: nem elég, ha csak egy-egy nagyobb városban zajlanak le rendezvények. Arra ösztönöztük a gyülekezeteket és a visszaszerzett vagy újonnan alakult intézményeinket, hogy minél többen kapcsolódjanak be. A legújabb mozzanat: keresztülvittük, hogy ne csak hitelvekről, történelemről, a protestáns ihletésű zene, irodalom, képzőművészet sajátságairól, értékeiről szóljon ez a hónap; legyen benne segítségnyújtás, önkéntes munka is. Az idén már ezekre a napokra szerveztük a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű, most lezajlott akciónkat, amely egyházhoz kötődő fiatalok immár több száz csoportját mozgatta meg a rászorulók érdekében.

– Alapvetően mit üzen a reformáció ünnepe olyan országban, amely – jelentékeny protestáns közösség mellett – katolikus többségű?

– Tudatosítani szeretnénk: a reformáció nem azért indult el, hogy felekezeti törés jöjjön létre! A mi történetünk sem 1517-ben kezdődik, hanem része a Krisztus által alapított egyház és keresztyénség történetének. A reformáció, a re-, azaz visszaformálódás mozgalma tehát nem töréspont, hanem tájékozódási pont. Azt keresték elődeink – s ez példa lehet mindannyiunknak –, hogyan lehet a legkövetkezetesebben megélni a krisztusi tanítványságot ebben a világban. Jelképerejű, hogy Luther a kolostori bezártságból kilépett abba a térbe, ahol az emberek többségének az élete zajlik. Megszületett a felismerés, hogy Krisztus követése megélhető az ember mindennapi hivatásában is. Maga a hivatás fogalma, mai értelmében, a reformáció szülötte. Addig csak papi elkötelezettséget jelentett. Holott az is lehet hivatás, ha az ember tisztességesen végzi a munkáját, mondjuk jó kenyeret süt, nem károsítva meg a vevőjét.

– Luther nem alkotott teológiai rendszert, de Kálvin igen, méghozzá – mondják – olyan egyetemes igényűt, mint évszázadokkal korábban Aquinói Szent Tamás. Lehet, hogy ha Luther és Kálvin találkoznak, valami másként alakul a protestáns világban?

– A két nagy reformátor valóban nem találkozott egymással, nem volt polémiájuk sem. De azt tudjuk: Kálvin nagy tiszteletben tartotta Luthert. Az, hogy a reformációnak fő irányai alakultak ki külön egyházszervezetekkel, inkább a reformáció kudarcai, mint sikerei közé tartozik. De ebbe annak idején nem annyira tanbeli-liturgiai, mint inkább politikai és történelmi körülmények játszottak bele. Más volt a svájci–németalföldi városállamok életformája, mint a német fejedelemségeké; előbbiekben honosodhatott meg például a demokratikusabb egyházszervezet. Ami az életműveket illeti: Luther impulzívabb, profetikusabb alkatához jobban illett, hogy írásmagyarázataiban, igehirdetéseiben teljesítse ki gondolatait. Kálvint nyilván jogi végzettsége is a rendszeralkotás felé hajtotta. Ránk maradt zseniális rendszerező művét, az Institutiót most Buzogány Dezső kolozsvári teológiai professzor fordítja le újra magyarra. Ez az új, XXI. századi kritikai kiadás 2014-re, azaz Kálvin halálának 450. évfordulójára készül el.

– Fel-felbukkan az a nézet, hogy a mai „fehér” civilizáció ultraliberális, zsákutcás, öngyilkos vonása a protestantizmus következménye. „A protestáns hernyóból bújt elő a liberális pillangó” – fejezte ki magát egy ultrakonzervatív katolikus filozófus…

– Ez durva félremagyarázása a történelemnek. A reformáció nagy felszabadító ereje, mely magával hozott egy bizonyos gazdasági fellendülést is, eredetileg mindig azzal járt, hogy akiknek jobban ment a soruk, megvolt a kötelezettségük is, hogy valamiképpen a köz javára fordítsák, ami magánvagyon. Hadd idézzem meg egy pillanatra a XVI. századi Genfet, ahol Kálvin működött. Ott-tartózkodása idején, tíz év leforgása alatt megduplázódott a város lakossága. A korabeli genfiek ugyanis készek voltak arra, hogy még egyszer annyi menekültet és hitéért üldözöttet befogadjanak, szállást, élelmet biztosítsanak nekik. Az óvárosi házak mindmáig őrzik ennek emlékét, jól kivehető emeletráépítéseikkel. Az egyik leghírhedtebb uzsorakamatot szedő olasz bankot, nem kis részben a genfi reformátorok hatására, kitiltották a városból. Rendeletben szabták meg, hogy a banki kamat mértéke nem lehet öt százaléknál magasabb, sőt: hogy ha valaki igazán rászorul, annak kamatmentesen kell kölcsönt adni. Ez az a világ felé fordulás, amiről beszéltem, és itt van a keresztyén ember szabadsága, azaz felszabadulása arra, hogy jót cselekedjen. Ez újdonság volt a középkori hierarchikus, zárt struktúra és gondolatrendszer után. Egészen más kérdés, hogy a keresztyén szabadsággondolat, mint minden szabadsággondolat, magával hozta a visszaélés veszélyét. De azokért a kinövésekért, amelyek például a szélsőséges liberalizmus formájában vagy éppen a természet könyörtelen elpusztításában jelentkeznek, felelőssé tenni az igazi reformációt, rövidzárlatos és téves gondolkodás.

– A környezetpusztítás szóhoz jelenleg szerte a világon az Ajka közeli iszapáradást társítják.

– A Magyar Református Szeretetszolgálat az első naptól fogva összpontosított az ügyre. Országos, sőt Kárpát-medencei léptékű gyűjtést indítottunk. Még azt is felajánlottuk, hogy szükség esetén a kitelepített családokat két konferenciatelepünkön, Balatonfenyvesen és Szárszón befogadjuk. Adja isten, hogy ez a felajánlásunk immár végleg elveszítse időszerűségét. Két alapvető tanulsága van az ügynek. Egyrészt felül kell vizsgálni azt a tévhitet, hogy mindent meg lehet csinálni az élettelen anyaggal, amire a modern technológia lehetőséget ad. Hiszen van, hogy a halott anyag rosszul tárolt melléktermékek formájában kezd elképesztő méretekben pusztítani. Másrészt a közvetlen katasztrófaokozás felelőseit nagyon pontosan meg kell találni, azokat, akik felelőtlenül vagy tudatosan elferdítve az igazságot, be akarták csapni a lakosságot, illetve akik elmulasztották az ellenőrzést. Egyébként imponáló volt a miniszterelnök határozottsága, az, hogy erre a drámára is vonatkoztatta: véget kell vetni annak a korszaknak, amelyben a magánérdeket a közérdek fölé lehetett helyezni.

– Orbán Viktor kormányfő a napokban egy önnel való találkozásra is szakított időt. Miről tanácskoztak?

– Azokról a lehetőségekről beszélgettünk, amelyek a közös felelősségvállalás lehetséges területei az egyház és az állam között. Ezek közül talán a legidőszerűbb téma, hogy miként támogathatjuk a magunk sajátos eszközeivel a soron következő magyar európai uniós elnökséget. Miniszterelnök úr külön köszönetet mondott azért a segítségnyújtásért, amelyet egyházunk és a kárpát-medencei református összefogás az árvíz és az iszapkatasztrófa idején megmutatott.

– A Reformátusok Lapjában nemrég szóvá tették, milyen területeken vannak még teljesületlen várakozásaik, tisztázásra szoruló részletek a finanszírozással kapcsolatban. Továbbra sem tűnik úgy, hogy „lakájegyházként” kívánnak viselkedni.

– Az elmúlt évtizedek is bizonyították, nem akartunk és nem akarunk egyik kormány kiszolgálói sem lenni. Megmondtuk, ha valamivel egyetértünk, azt is, amivel nem. Nyilván másképp fogalmaz az ember akkor, amikor olyanok kormányoznak, akiknek értékítéletei közelibbek a keresztyénséghez, mint abban az esetben, mikor azt érezzük, el akarnak bennünket lehetetleníteni. Abból, hogy a baloldali–liberális kormányok nem igazságosan finanszírozták átvállalt közfeladat-teljesítéseinket, rengeteg megoldatlan és elvarratlan probléma maradt ránk. Ezekből száz-egynéhány nap alatt korántsem oldódhatott meg minden, vannak tehát elmaradások, szóbeli ígéretek, amelyeket reményeink szerint rendez a kormány. Például itt van ez a fontos, egyelőre megválaszolatlan kérdés: ha már egyszerűsített szja-adózás lesz Magyarországon, egy kulcs, 16 százalék, mi lesz a következménye ennek az egyház-finanszírozásra, amely a személyi jövedelemadó egy százalékára épül? Azt várjuk, hogy e kérdésekről idejében, normálisan lehet tárgyalni, és hogy hosszú távú megoldások szülessenek.

– A minap a katolikus püspöki konferencia elnöke, Erdő Péter bíboros nyomatékosította: egyháza kész ugyan a társadalmi szerepvállalás bővítésére, de ezek törvényi feltételeit, pályázati lehetőségeit még nem látják. A reformátusok hogy vannak ezzel?

– A szociális, közoktatási, egészségügyi, kulturális vonatkozású egyház-finanszírozás területén számos törvényjavaslatunk van, ezeket el is juttattuk az illetékes államtitkárságokhoz egyeztetés végett. A kölcsönös szándéknyilatkozatok több területen megvannak. Voltunk a bíboros úrral és a görög katolikus püspökkel Balog Zoltán és Szászfalvi Zoltán államtitkároknál, akik előadták: a kormány a cigányság ügyében is stratégiai partnernek kívánja tekinteni az egyházakat. Erre mi valóban nyitottak vagyunk. Úgy gondolom, ebből a szempontból is jó, hogy túl vagyunk az önkormányzati választásokon, most már lehet – és kell is – a részletekről beszélni.

– Ha már a helyhatóságokat említette: miként vélekedik a csaknem egyöntetű választási eredményről?

– Egyértelmű, hogy az a nagyon nagy mértékű bizalom, amely a parlamenti választásokon az addigi jobbközép ellenzék felé megnyilvánult, most megerősíttetett az önkormányzatiság terén is. Most már tényleg lehet egységes koncepció és elgondolás alapján munkálkodni. Hiszen a korábbi időszakban szembenállás volt: a parlamentben a kormányzó párt, az önkormányzatokban az addigi ellenzéki pártok adták a többséget. Ebből óhatatlanul feszültségek, illetve energiák kölcsönös kioltása származott. Az új helyzet nagyon nagy lehetőség azoknak, akik most már a döntéshozatalban, a végrehajtásban és a helyi szinteken egyaránt a felelősséget hordozzák. Méltán kísérheti őket minden jóakaratú ember imádsága. Rendkívüli feladatok várnak rájuk és az egész magyar társadalomra s nemzetre: nagyon mélyről kell felkapaszkodni, és meggyógyítani azt, ami csaknem teljesen tönkrement.

– Hogyan látja a kormány idevágó tevékenységét?

– Az, amit az ellendrukkerek a kormány pótcselekvésének próbáltak beállítani, nagyon sok embernek nagyon jól esett. Kellettek az olyan jelképes üzenetű törvények, mint például amelyik a nemzeti együvé tartozást biztosítja határok nélkül. Mi a magunk módján már megtettük, ami rajtunk állt, 2009. május 29-én. Kimondtuk a magyar reformátusok egységét, bárhol éljenek. A református uniónknak legfrissebb jele a Kálvincsillag nevű újság, a magyar reformátusok közös kiadványa megjelenése, amely minden Kárpát-medencei részegyház életét bemutatja. Az összetartozás újabb kifejezése az lesz, hogy november 16-án, a gyulafehérvári székesegyházban felavatjuk Bethlen Gábor fejedelem emléktábláját. De visszatérve Orbán Viktor második kormányára: az a fajta öntudatosság, amellyel a kormány és a miniszterelnök meg tudta mutatni és üzenni idehaza és Európa-szerte, hogy tényleg új vezetés van, nagyon érthető, mondhatni jó értelmű zavarodottságot keltett. Tudniillik azokban, akiket boszszant, hogy a magyar kormány nem fog többé mindent szó nélkül lenyelni, amit a pénzhatalmak, nagyhatalmak, a szomszédos országok magyarságot kisebbségi létükben is megnyomorító egyes erői tesznek. Ha a bankok mindenhatóságával szembeni fellépés nem lett volna egyértelmű, nyilván nem cikkeznének bizonyos nyugati véleményformálók sem arról, hogy itt mekkora a szélsőségveszély. Mi csak üdvözölni tudjuk, hogy a bankadó kivetése után legújabban intézkedések történtek a nagy kereskedelmi áruházláncok, energiaipari és távközlési vállalatok válságmentesítő adójáról, illetve a nagycsaládosok adókönnyítéséről. Ez visszautal arra a szociális felelősségvállalásra és szolidaritáseszményre, amelyre a Kálvin János korabeli Genffel kapcsolatban céloztam.