„Isten kegyelme és az emberek szeretete éltet” – beszélgetés Szatmári Ingrid csíkszeredai lelkipásztorral

– Kolozsvári vagyok, szüleim, nagyszüleim is ott születtek, ott végeztem iskoláimat és az egyetemet is. Kolozsvár számomra most is a világ közepe: ott kaptam mindent, ami elindított az utamon. 1975-ben születtem vegyes vallású családban, édesapám és a testvérem katolikusok, édesanyám és én reformátusok vagyunk. A középiskola utolsó évében késztetést éreztem arra, hogy teológiára jelentkezzem. Hiszem, isteni elhívás, megszólítás volt, hogy ez legyen a hivatásom, hogy Istent és népemet szolgáljam. Érettségi után felvettek a protestáns teológiára, ahol csodálatos öt évet töltöttem. Erdély minden pontjáról voltak itt teológusok, így sokszínű társasággal ismerkedtem meg, rengeteg élmény ért. A teológia nemcsak elméleti oktatással, hanem gyakorlatban is megpróbált felkészíteni a lelkészi szolgálatra. Öt év alatt minden ünnepen legációba mentünk, szinte egész Erdélyt bejártuk, eldugott falvakat és nagyvárosokat egyaránt, ahol megismerkedtünk azokkal a kihívásokkal, amelyek majd ránk várnak. Miután elvégeztem a teológiát, 1998-ban a püspök úr kinevezett segédlelkésznek Marosvásárhelyre, egy nagy gyülekezetbe. Utána férjhez mentem, és elkerültünk egy eldugott kis faluba, Magyarózdra. Hét évet töltöttünk ott, megszülettek gyermekeink, és egy 12 km-re levő gyülekezet engem megválasztott lelkésznek. Megismerhettük, milyen a falusi gyülekezet, mik a falusi emberek életének gondjai, nehézségei, örömei. Gyermekeink közben felcseperedtek, jelentkeztek az iskolagondok, ezért is örültünk nagyon annak, hogy férjem megnyerte a csíkszeredai gyülekezet pályázatát. Két éve kerültünk ide, ő gyülekezeti lelkészként dolgozott, engem pedig a püspök úr kinevezett a Sapientia egyetemre egyetemi lelkésznek. Nem volt számomra idegen Csík, nagymamám itt élt, rokonaim is vannak itt, úgyhogy gyerekkorom óta jártam Csíkszeredába.

- Egy falusi gyülekezet után nagy kihívást jelenthetett az egyetemi lelkészség.

– Annál is inkább, mert ezzel a korosztállyal addig nem foglalkoztam. Nem volt könnyű, de időközben megszerettem, és úgy érzem, elég jó kapcsolatom alakult ki az egyetemistákkal. Ezt a munkát szeretném folytatni a jövőben.

– Amikor Hegyi István tiszteletes nyugdíjba ment, a presbitérium önt hívta meg helyére, a választó közgyűlés pedig döntő többséggel megválasztotta. Mit jelentett ez önnek?

– Nagy öröm volt, mert azt jelezte, hogy szeretnek, szükség van itt a munkámra, és támogatnak a jövőbeni terveink kivitelezésében. Nem könnyű két azonos pozíciójú lelkésznek együtt dolgozni: kinek a tapasztalata érvényesüljön, ki rendelje alá magát a másiknak? Úgy gondolom, hogy családban ezt meg tudjuk beszélni, hasonló a gondolkodásunk, hasonlók a terveink. Hiszem, jó irányba fogjuk vezetni ezt a gyülekezetet. Az én munkám nemcsak a gyülekezeti munkából áll. Hitoktató is vagyok, több iskolában tanítok, továbbra is foglalkozom az egyetemistákkal. Nem utolsósorban pedig a családommal, a gyerekeim nevelésével is törődnöm kell.

– Milyen tervek foglalkoztatják Csíkszereda két református lelkészét?

– Egyelőre az a célunk, hogy megismerjük a gyülekezetet, feltérképezzük, mire volna szükség, hogyan lehet bekapcsolni a gyülekezetet az egyházi életbe: ne csak a vasárnapi vagy a hétköznapi istentiszteleteken vegyenek részt, hanem különböző programokat tudjunk kialakítani. Nyáron beindítjuk a vakációs bibliahetet elemi osztályos gyerekeknek, így próbáljuk őket a templom közelébe hozni. Megismertetjük velük a Szentírást, játszani fogunk, és éreztetni, hogy az egyházban szeretetteljes közösség van, annak kell működnie. Beiktatásom alkalmával megköszönöm a gyülekezet elsöprő szeretetét, amit mindig is tapasztalok. Engem Isten kegyelme és az emberek szeretete éltet. Szeretném, ha a jövőben is ez a légkör uralkodna, és ennek szellemében tudnánk együtt dolgozni.