Közel 300 millió forintos városfejlesztés fejeződött be Kunhegyesen – Bölcskei Gusztáv református püspök prédikált az átadáson

Létrehozás: 2011. november 07., 10:54 Legutolsó módosítás: 2011. november 07., 16:28

Kunhegyes – Az észak-alföldi városban olyan, közel 300 millió forint értékű fejlesztéssorozat zárult, amelyet az ország bármelyik települése megirigyelhet, az elkészült beruházások pedig mind azt a célt szolgálják, hogy a vidéki Magyarország még komfortosabb, élhetőbb legyen – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vasárnap a nagykunsági város funkcióbővítő projektjének záró rendezvényén. Forrás: MTI

Az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósult fejlesztés során a városközpontban járdákat korszerűsítettek, térburkolatot fektettek le, parkolókat, parkokat alakítottak ki. A művelődési ház új külsőt kapott hőszigeteléssel, míg a piacon a lakosság régi vágyának eleget téve egy, üzleteket is magában foglaló csarnokot építettek. Emellett az Alföld második legnagyobb, kéttornyú református templomán helyreállították a két tornyot, míg a római katolikus templomon felújították a tetőt, a héjazatot és a homlokzatot.
Az önkormányzat a helyi római katolikus és református egyházközséggel konzorciumot alkotva az Észak-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett pályázaton nyerte el az anyagi támogatást egy gazdaságilag vonzóbb és élhetőbb kisváros megteremtéséhez. A projekt megvalósítása 297,2 millió forintba került, ebből az uniós támogatás 239,5 millió, az önerő 57,7 millió forintot tett ki.
Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a római katolikus templom újbóli megszentelésekor mondott beszédében azt emelte ki, hogy egy sikeres városfejlesztés nemcsak a közösségi funkciókat bővíti, hanem a település vagyonának értékállóságát is biztosítja.
A projekt leglátványosabb eleme a református templom két tornyának felújítása volt. A templomban a munkák sikeres befejezéséért hálaadó istentiszteletet tartottak, igét hirdetett Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Az egyházi esemény világi részében Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára a közösségi összefogás fontosságáról beszélt, mondván, ez az együttes erő túl tud majd lendíteni bennünket a válság nehéz esztendein.            
Az Alföld katedrálisának nevezett templomon a kivitelezők egy 40 méter magas állványrendszeren dolgozva újravakolták a tornyokat, kicserélték a nyílászárókat, megjavították a toronysüveget és újrabádogozták a párkányokat. A rekonstrukció a tornyok festésével zárult. A felújításra 38 millió forint állt rendelkezésre, ebből mintegy 20 millió forint az önkormányzattal nyert európai uniós forrásból származott, a többi pedig egyházközségi önerőből fedezték. A kunhegyesi az ország legnagyobb református templomainak egyike, befogadóképessége alapján – becslések szerint ez eléri az 5000 főt – a mintegy 3600 embernek helyet biztosító debreceni Nagytemplomot is megelőzi.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben