Háromszázmillió forintot fordítanának Kőszegen a csapadékvíz elvezetésére – Az árvíz annak idején az evangélikus templomba is bezúdult

Létrehozás: 2011. november 08., 09:59 Legutolsó módosítás: 2011. november 09., 22:19

Kőszeg – Szombathely – Háromszáz millió forintot fordítana a helyi önkormányzat és a Nyugat-Dunántúli Természetvédelmi és Környezetvédelmi Igazgatóság Kőszegen a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésének folytatására, valamint a települést érintő Gyöngyös-patak alsó szakaszán a meder kotrására, szélesítésére – mondta el az MTI érdeklődésére hétfőn Nádor István vízügyi igazgató. Forrás: MTI

A tervezett munkálatokat pályázati pénzből szeretnék finanszírozni, ezért az önkormányzattal közösen, konzorciumot alkotva pályáznak a Nyugat-Dunántúli Operatív Program hasonló célokra szánt forrására.
Kőszegen 2009. június 24-én özönvízszerű csapadék hullott le nagyon rövid idő alatt, amit a város csatornahálózata nem volt képes elvezetni, így a környékbeli hegyekből lezúduló víz és sárlavina több mint 80 millió forintos kárt okozott a műemlék épületekben; pincéket, üzleteket, közintézményeket öntött el, és a helyi evangélikus templomba is bezúdult. A károkat akkor összesen több mint 220 millió forintra becsülték.
Nádor István elmondta: a hegyekből lefolyó csapadékvíz elvezetésére úgynevezett övárkokat építtetne az önkormányzat, a vízügyi igazgatóság pedig a Gyöngyös vízlevezető képességének növelésével járulna hozzá a megelőzéshez.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben