Evangélikusok őszi közgyűlése

Létrehozás: 2011. november 21., 11:13 Legutolsó módosítás: 2011. november 21., 11:16

Pápa – A pápai evangélikus gyülekezeti teremben tartotta meg őszi közgyűlését a 26 egyházközséget magában foglaló Veszprémi Evangélikus Egyházmegye a szombati nap folyamán. Forrás: naplo-online.hu / Polgár Tibor

Az esemény közös áhítattal vette kezdetét Polgárdi Sándor esperes vezetésével, aki ezt követően – a közgyűlés első napirendi pontjában – beszámolt az elmúlt időszak főbb egyházi történéseiről. A jelenlévők a továbbiakban tájékoztatást hallhattak az egyházkerületi közgyűlésen elhangzottakról, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata munkájáról, valamint az Evangélikus Élet elnevezésű országos hetilapról.

A szombati közgyűlésen részt vett dr. Birkás Antal, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium munkatársa is. Az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság főreferense bemutatta az egybegyűlteknek Reformáció, államhatalom, politika című könyvét, majd pedig beszélt az új egyházi törvényről.

A kötet Luther és Kálvin állammal, illetve politikával kapcsolatos nézeteit tartalmazza, miközben kitér azok különböző szempontok alapján történő összehasonlítására is. A könyv egyik alaptézise, hogy a teológia, a vallás elválaszthatatlan a közélettől és a politikától.

„A január elsejével hatályba lépő új egyházi törvény a vallásszabadságot, mint alapvető emberi jogot, teljes mértékben támogatja. Azonban az egyházak alapításának jogát a korábbiakhoz képest némiképp leszűkítette. Tisztává váltak az egyházalapítás kritériumai, például az új szabályozás konkrétan felsorolja, hogy melyek nem tekinthetőek vallási tevékenységnek” – nyilatkozta lapunknak dr. Birkás Antal.

A politikus hozzáfűzte, korábban szinte lehetetlen volt átlátni, hány egyház működik Magyarországon, azonban az új törvény ezt a kérdést pontosan tisztázza, egyúttal az egyházak tanítását is könnyebben nyomon lehet követni általa. Ugyan innentől már a parlament dönt az egyházak közé csatlakozni akaró közösségek sorsáról, de dr. Birkás Antal bízik benne, hogy ezen döntések nem válnak politikai kérdéssé.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben