Erdélybe látogat Schmitt Pál – Erdélyi egyházi képviselőkkel is találkozik

Létrehozás: 2011. augusztus 19., 09:49 Legutolsó módosítás: 2011. augusztus 19., 09:50

Budapest – A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság meghívására kétnapos látogatásra Kolozsvárra utazik vasárnap Schmitt Pál köztársasági elnök. Forrás: MTI

Vajna Márton, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) külügyi hivatalvezetője az MTI-nek elmondta: az államfő vasárnap a száztagú cigányzenekar a Kolozsvári Magyar Napokat lezáró koncertje előtt mond beszédet, majd hétfőn – az esemény fővédnökeként – megnyitja a Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust.
Schmitt Pál látogatása alatt találkozik az erdélyi magyar egyházak, illetve politikai és érdekvédelmi szervezetek vezetőivel, emellett hat köztársasági érdemérmet, illetve további tizenhárom állami kitüntetést is átad. A köztársasági elnök a magyarpalatkai református iskolát, a válaszúti szórványkollégiumot és a Mezőségi Néprajzi Múzeumot is felkeresi.
Vajna Márton hangsúlyozta: az államfő kolozsvári útjával a nemzet egységének képviseletére, valamint a határon túl élő magyar közösségekkel történő aktív kapcsolattartásra irányuló fontos vállalásának tesz eleget.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben