Zsidó-keresztény párbeszéd

Létrehozás: 2009. október 30., 15:47 Legutolsó módosítás: 2009. október 30., 15:49

A zsidó és a keresztény vallás bemutatására valamint összehasonlítására vállalkozik a Faludi Ferenc Akadémia és az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE) közös rendezvénysorozata Budapesten – tájékoztatta az akadémia az MTI-t. Forrás: MTI

Mint a szervezők írták, a zsidó vallás és a kereszténység szempontjából egyaránt fontos témákat tárgyaló 45-45 perces előadások „igazi párbeszéddé bővülnek", mert az összejövetelek végén a résztvevők azt is kiemelik, ami a másik előadásában „saját vallásuk szempontjából is valódi értéknek és igazságnak tűnik".

A programsorozatban az OR-ZSE egy-egy képviselője egy-egy keresztény teológussal ül közös asztalhoz, hogy a két vallás szempontjából egyaránt fontos, teológiailag aktuális témákról beszélgessen. A rendezvénysorozat a két vallást nem általánosságban mutatja be, hanem „speciális témák intellektuálisan igényes, teológiailag korszerű feldolgozására vállalkozik” – mutattak rá.

Az előadássorozat során előbb az OR-ZSE előadója mutatja be az adott témát, majd az elmondottaktól függetlenül, azzal nem vitatkozva a keresztény előadó vázolja a keresztény felfogást ugyanarról a kérdésről. Nem az alapvető hittételek vagy közismert álláspontok egyszerű „felmondása” a cél, hanem a kitűzött témával szorosan összefüggő megállapítások „karakteres összehasonlítása” – hangsúlyozták.

A közlemény kitért arra, hogy a két előadó végül 5-5 percben kiemeli, mi ragadta meg őket a másik előadásából, mi az, ami saját vallásuk szempontjából is valódi értéknek, igazságnak tűnik számukra.

Az egyes összejövetelek tehát elsősorban párhuzamos beszédekre adnak alkalmat, a közvetlen párbeszéd csak az 5 perces reagálásokkal jön létre – összegezték.

A Faludi Ferenc Akadémián – amely a magyar jezsuiták ifjúság- és felnőttképzési intézete – jövő kedden Darvas István, az OR-ZSE tanársegéde és Fodor György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora, egyetemi tanár tart előadást Egység a különbözőségben? – Irányzatok, áramlatok címmel.

November 25-én Schőner Alfréd, az OR-ZSE rektora, egyetemi tanár, főrabbi és Hankovszky Tamás, a PPKE adjunktusa Figurális ábrázolás és teológia című előadásukkal lépnek a közönség elé.

December 9-én Domán István főrabbi, az OR-ZSE professor emeritusa és Patsch Ferenc, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adjunktusa Elképzelések a túlvilágról–gondolatok üdvösségről és kárhozatról címmel tart előadást.
Vallásközi dialógust már korábban is szervezett az akadémia, egyebek között a buddhizmussal és a mohamedán vallás képviselőivel.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben