Zenés áhítat művészekkel Majsán

Létrehozás: 2010. április 13., 13:47 Legutolsó módosítás: 2010. április 13., 13:48

„Solus Christus” – Egyedül Krisztus a címe annak a jótékony célú zenés áhítatnak, amelyet április 16-án, pénteken 16 órakor tartanak a kiskunmajsai református templomban. Forrás: kis-kunsag.hu

Ebből az alkalomból református lelki énekeik művészi előadása mellett hallhatóak lesznek jeles szerzők orgonaművei az egyházközség új orgonáján, Basky István énekművész és Pálúr János orgonaművész előadásában.

Basky István zenei tanulmányokat Debrecenben folytatott, majd a Magyar Rádió Énekkarának tagja lett, ahol a kórusmunka mellett számos szólófeladatot látott el. Egyházi együttesek külföldi útjain és hazai koncerteken Bach, Mozart és más szerzők oratóriumainak szólószerepeiben is közreműködött. A II. Református Világtalálkozó debreceni záróalkalmán Kodály: Psalmus Hungaricusának tenor szólóját énekelte, és több alkalommal közreműködött a Református énekek hangversenyeken.

Pálúr János orgonatanulmányait 13 évesen Baróti Istvánnál kezdte, majd Lehotka Gábornál diplomázott. Később Olivier Latry növendéke volt a párizsi Con-servatoire posztgraduális osztályában. A belgiumi Flor Peeters orgonaversenyen és a Gárdonyi Zoltán emlékversenyen nyert első díjaival hívta fel magára a figyelmet. Pályája indulásától elkötelezett tolmácsolója a francia romantikus orgonairodalomnak, és különös szívügyének tekintette, hogy e művekből a magyar közönség minél több hiteles előadást halljon. Ő az egyetlen magyar orgonista, aki megkapta az 1995-ben alapított Párizsi Előadói Nagydíjat. Hangversenyeket adott Európa legszebb katedrálisaiban, Oroszországban, az Egyesült Államokban és Japánban. Tizenegy éve a Budapesti Zeneakadémia orgona- és improvizációtanára, valamint a Fasori Református Templom orgonistája, hat éve a Fasori Zenés Esték szervezője. 2002-ben a Böszörményi testvérek felkérésére az ő zenei elképzelésével indult el a Református énekek CD-felvétele.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben