Vallásos világnézet talaján – A 35. Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep évadzáró kiállításán

Létrehozás: 2009. augusztus 04., 10:10 Legutolsó módosítás: 2009. augusztus 04., 10:11

Kecskemét – Orosz-magyar barátság, kiemelkedő színvonalú alkotások és vallás. Talán ezzel a pár szóval ki lehetne fejezni a 35. Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep évadzáró kiállításának hangulatát. A tárlatnak az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ ad helyet, egészen augusztus 30-ig, naponta 10 és 18 óra között. Forrás: kecskemetitv.hu / Szabó Lilla

Az idei Zománcművészeti alkotótábor 44 művészt látott vendégül, természetesen nem csak Magyarországról. Így érkeztek hozzánk Oroszországból, Csehországból és Szlovákiából is.

„A Zománcműhely, a nemzeti értékek, a hagyomány, a vallásos világnézet talaján fejtette ki eddig is tevékenységét. Ez az idei évben is így volt. Ebben az évben egy belénk vésődött, tudat alatt rögzült mottót választott inspiráló gondolatnak: Mint a mennyben, úgy a földön is.” – nyilatkozta Rausch Sándor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke.

Különös aktualitást pedig az a körülmény ad ennek a vezérigének, hogy az ENSZ a 2009. évet a Csillagászat Nemzetközi Évének nyilvánította. Turi Endre, zománcművész, Gyergyádesz László és Pap Gábor művészettörténész, Leonardo Da Vinci érmet vehetett át munkája elismeréséül Nyikolaj Vdovkintól. A kitüntetett kecskeméti zománcművész híradónk kérdésére elmondta: a tábor ideje alatt végig egy művön dolgozott, ebben összegezte azokat a problémákat, amelyek őt magát és a tábor résztvevőit foglalkoztatták.

„Van az úgynevezett pogány vallás, amit én nem neveznék így, hanem egyszerűen simán vallásnak nevezném, mondjuk a magyaroknak a régi vallása. Vagy pedig amit felvettek új hitet, annak is megjelenik a képen az ábrázolása stációk címén. Réginek meg ott van a Nagy Boldog Asszony két gyermekkel, ami nekem most egy problémám és most ez foglalkoztat.” – mondta el Turi Endre festő, zománcművész.

Turi Endre munkásságát Pap Gábor művészettörténész is kiemelte, mint olyan alkotót, aki évről évre letesz egy olyan művet, amiről tanítani lehetne a zománcművészetet. Megnyitó beszédében összegezte azt a 35 évet, amelyet az alkotótábor műhelyében töltött el.

„Az oroszok jobbak voltak mindig nálunk…” Ezt azért kell elmondanom, hogy a jövőben ne így legyen. Voltak nálunk mindig is kiemelkedő művek és mesterek, most is vannak. De átlagteljesítményben izgalmasabbak is és kiműveltebbek is.” – nyilatkozta Pap Gábor művészettörténész.

Ennek egyetlen okát emelte ki Pap Gábor, azt, hogy nem jó a művészképzésünk. Ez több mint egy évtizedre tekint vissza és nagyon nehéz lesz pótolni. Az évadzáró kiállítás megnyitó ünnepségén 4 egyenlő értékű nagydíjat is kiosztottak, többek között a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés jóvoltából. Ezeket Nyikolaj Vdovkin, Tóth Szvetlána, Báron László és H. Barakonyi Klára vehették át.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben