Több mint négyezer látogató volt a Kozármislenyi Esküvő kiállításon

Létrehozás: 2010. január 11., 14:44 Legutolsó módosítás: 2010. január 11., 19:04

Kozármisleny – Immáron második alkalommal került megrendezésre a Kozármislenyi Esküvő kiállítás és vásár, melyre az ország minden szegletéből érkeztek látogatók és kiállítók. Forrás: Objektív Hírügynökség / Mészáros Ágnes, Magyar Kurír

A kiállításon az érdeklődők szebbnél szebb standokkal találkozhattak. A 118 kiállító, az esküvő teljes keresztmetszetét hiánytalanul bemutatták. E mellett, nagy sikerrel zajlottak három napon át a programok melyet több mint 4000 látogató tekintett meg. A kiállítás idejére felállított kifutó hátfala élő mohából épült mely látványos eleme volt a díszleteknek. Kiemelkedő eseményként a szombati napon az esküvő kiállítás, Pécs Európa Kulturális Fővárosát nagyszabású tűzijátékkal köszöntötték melynek kezdetét ágyúlövés jelzett.
A kiállításon első alkalommal hirdettek versenyt a kiállítók között hagyományteremtő szándékkal a legszebb kiállító stand elnyeréséért. Első helyen a Szekszárdi Orchidea Szalon, a második helyen a pécsi Fantázia rendezvényszervezés, a harmadik helyen a Kiskunfélegyházi Sátorrent rendezvényszervezés végzett. A kiállítás különdíjasa a pécsi Mácsa rendezvényszervezés és Technika lett.
A kiállítás számokban. A három nap alatt 4000 fizető látogató, 32 különálló divatbemutató, 18 lakodalmas és retro mini koncert, 3 vőfélybemutató, 2 coctail mixer showból, és rengeteg helyszíni riportbeszélgetésekből csemegézhettek a kilátogató ifjú párok és családtagjaik, barátaik.
A kiállítás szervezője a harmadik esküvő kiállítás megrendezését is bejelentette, melynek időpontja 2011. január 7-9.

*

Idén második alkalommal jelent meg az Esküvő Kiállításon a Pécsi Egyházmegye. Külön standot állítva fogadták a papok az egyházi esküvő és a jegyesoktatás részletei iránt érdeklődőket. Az elmúlt hétvégén Kozármislenyben volt kiállítás, január 22. és 24. között pedig Pécsett lesz, ahol szintén elérhető lesz az információs szolgálat.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

10. Pécsi Esküvő Kiállítás január 23-24.

Elküldte Ferenczy Tamás idő 2010. január 14., 12:03
A 10. Jubileumi Pécsi Esküvő Kiállítás és Vásárt 2010. január 23-24-én Pécsett, a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban rendezzük. A kiállítás mindkét napon 10 órától nyitja meg kapuit az érdeklődők számára.
A kiállításon megjelenő résztvevők teljes mértékben lefedik az esküvők, lakodalmak és egyéb rendezvények szervezéséhez szükséges szolgáltatókat. Érdekessége a kiállításnak, hogy itt már új kollekciókkal is találkozhatnak a látogatók. Idén nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy az esküvői ruhákon kívül a báli szezonra készülődők, a szalagavatóhoz és a ballagáshoz is megfelelő kínálat legyen, elérhető áron. A megjelenő ruhaszalonok is így készülnek a rendezvényünkre.

A nagy érdeklődésnek köszönhetően a sportcsarnok teljes küzdőtere beépítésre kerül kiállítói standokkal, valamint itt kap helyet a 25 m2-es színpad is. A két napon keresztül zajló színpadi programok is szorosan kötődnek az ünnepi rendezvényekhez, hiszen zenekarok, mixer bemutató, lakodalmi korhelyleves kóstoló, tánc- illetve divatbemutató, és jubileumi meglepetésként Dumaszínházi fellépés színesíti a kiállítást. Minden belépőjegy sorsoláson vesz részt, amellyel a kiállítók által felajánlott termékekből és szolgáltatásokból nyerhetnek a látogatók.

Ismét nagy hangsúlyt kapnak az esküvői, báli ruhaszalonok, amelyek tekintélyes területet igényeltek, hiszen a legjelentősebb 13 szalon által több mint 500 ruhát tekinthetnek meg az érdeklődők a kiállításon. A menyasszonyi, báli ruhák mellett vőlegény és férfiöltönyök is kiállításra kerülnek. Különleges még, hogy a szalonok nagy többsége próbafülkét is igényelt, amely lehetővé teszi, hogy a kiállítás ideje alatt a ruhákat fel lehet próbálni, illetve azonnal meg lehet rendelni.

Fotóstúdiók, éttermek, nyomdák, cukrászdák, ékszerüzletek, teremdekoratőrök és esküvőszervező irodák is képviseltetik magukat a kiállításon. Az egész Dél- Dunántúli régióból várunk látogatókat.A hagyományokhoz híven, az Anyakönyvi Hivatal az idén is részt vesz a rendezvényünkön, valamint a püspökség is külön standot igényelt, ahol tájékoztatják a jegyespárokat a teendőkről.

Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa is külön készül a kiállításra. Azon kívül, hogy standon népszerűsítik a fiataloknak a 2010-es programot, Jövőkő festést is terveznek. A Jövőkövek a Zsolnay gyárban készült pirogránit lapocskák, amelyeket tetszés szerint díszíthet mindenki, megörökítheti rajta emlékeit vagy ráírhatja üzeneteit a jövőnek. A Jövőkövet megfestők sorszámmal ellátott tanúsítványt kapnak. A megfestett lapokat a Zsolnay gyárban kiégetik, majd az egyik kulcsberuházás helyszínén, a Zsolnay Kulturális Negyedben kerülnek elhelyezésre, örök emléket állítva az utókornak.

A bama.hu-val és a Dunántúli Naplóval közösen szervezett Az Év Jegyespárja játéknak eredményhirdetése a kiállítás zárónapján lesz megtartva (2010. január 24. 17:30).

Az érdeklődés már most nagyon nagy a Pécsi Esküvő Kiállítás és Vásár iránt. Az előző évek tapasztalatai alapján 3 – 4 000 látogatóra számítunk. A kínálat és a választék bővült, a programok is színesebbek és gazdagabbak a pécsi jubileumi kiállítás tiszteletére.

Várjuk a jegyespárokat, szülőket, rokonokat, barátokat, mindazokat, akik ünnepi és üzleti rendezvények szervezésével foglalkoznak, valamint a báli szezonra és szalagavatásra készülőket és a ballagás előtt állókat.

10. Jubileumi Pécsi Esküvő Kiállítás és Vásár
2010. január 23-24
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok


Kérdés

Elküldte Horváth-Bolla Zsuzsanna idő 2010. január 14., 14:12
A kérdés csak az, hogy gondoltak-e arra, hogy a katolikus egyházon kívül például bennünket evangélikusokat is meghívjanak erre a rendezvényre??? Tudomásom szerint nem.
Jó lenne minél előbb ezt pótolni, meg pont az esküvő egy olyan szertartás, amikor sokan a katolikus egyház helyett épp az evangélikus egyházhoz fordulnak, hogy megáldja a párt és kapcsolatát. Ha templomi esküvőről van szó, akkor ugyanúgy képviselnie kellene más felekezetű egyházaknak is magukat a kiállításon!