Tibet kincseiből nyílt kiállítás a Móra-múzeumban

Létrehozás: 2010. október 18., 11:32 Legutolsó módosítás: 2010. október 18., 11:38

A tibeti Buddhizmus „kincseiből” nyílt kiállítás péntek délután a szegedi Móra Ferenc Múzeum kupolatermében. A tárlat november 7-ig látható. Forrás: webradio.hu

A buddhista tanítások, ezer évvel ezelőtt érkeztek meg Indiából és honosodtak meg Tibetben. Az azóta eltelt időben a tibeti buddhizmus különböző hagyományaiban a buddhista gyakorlat gazdag formakincset hozott létre. Az összetett szimbólumrendszer és a szigorú szabályokat követő alkotások Buddha időtlen bölcsességét közvetítik. A tibeti buddhizmus a 20. század második felében hiteles átadással rendelkező tanítók közvetítésével a nyugati kultúrába is megérkezett. A szakrális tárgyak, ahogy Tibetben, így itt Európában sem első sorban a múzeumok polcait gazdagítják, hanem a mindennapi élet használati tárgyaivá válnak.

A pénteken megnyitott kiállításon ennek az évszázadokon és kontinenseken átívelő tárgyi gazdagságnak lehetünk a szemtanúi. A bemutatott szobrok és tibeti tekercsképek (thangkák) mindig a jelen pillanatban gyökerező lehetőségre mutatnak rá, amellyel mi is élhetünk itt és most. A vándorkiállítás arra tesz kísérletet, hogy segítsen felismerni Tibet kincseinek valódi jelentőségét, amely nem más, mint a saját tudatunk belső gazdagsága.

Tibet kultúrája az emberiség szellemi örökségének egyik legkülönlegesebb darabja. Kincseit – melyek nagy része India hajdan virágzó civilizációjából érkezett – több, mint ezer éven  át őrizték és gazdagították zavartalanul a Himalája hegyeinek védelmében. A XIX. és XX. században az első nyugati látogatók egy olyan ősi kultúrával találkoztak „a világ tetején", melyhez fogható addigra már szinte sehol sem létezett.

A Móra Ferenc Múzeum kupolájában berendezett kiállítás több mint két tucat, elsősorban szobrot mutat be az érdeklődők számára. Az utazó vándorkiállítás harmadik helyszíne a szegedi kultúrpalota. A tárlat szervezői kérdésünkre elmondták, hogy a szobrok mindegyike mantrákkal, fohászokkal és kövekkel vannak megtöltve. A Tibet kincsei kiállítás egyik legfontosabb darabja az úgynevezett menedékfa, amely a Buddhizmus gyakorlásának szimbolikus kezdőpontja. A Buddhizmusnak szerte a világon számos követője van, például Bhutánban is rendkívüli népszerűségnek örvend. Tanai leginkább a békéről, a segítségnyújtás fontosságáról és a megvilágosodás megtalálásáról szólnak. Buddha tanításainak célja, hogy teljesen megvalósítsa a mindenkiben ott rejlő megvilágosodott képességet. A Tibet-Európa Alapítvány által rendezett tárlatot október 15-től egészen november 7-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben