Templomok, sírok, pipák: hatvan éve folynak ásatások Zalaváron

Egy elveszett torony nyomában

A régészek ezekben a hetekben sírok tucatjait tárják fel annak a templomnak a temetőjében, amelyet 850-ben Mária tiszteletére szenteltek fel, majd 1019-től Szent Adorján védelme alatt állt, a török korban pedig a templom és monostora végvárként szolgált. Magát a templomerődöt – pontosabban annak régészeti maradványait – egyelőre elfedi a Várszigeten álló erdő, de a temető sírjait már a talajszinttől néhány tíz centiméterre megtalálták.

Szőke Béla Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa éppen egy kettős sírt mutat az MTI-Press tudósítójának: egy felnőtt és mellette egy gyermek koponyája és csontjai körvonalazódnak, ahogy a régészek egyre jobban megtisztítják az évszázadok alatt rárakódott földrétegtől. Az ásatás vezetője azt mondja, hogy az utóbbi évtizedben már több mint kétezer sírt tártak itt fel, az egykor ugyancsak a Várszigeten állt másik, de már az Árpád-korban épült templomnál, a mai Szent István kápolnánál pedig még további hétszázat.

Azt már Ritoók Ágnes, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze fűzi hozzá, hogy a sírok mennyisége világosan mutatja, mennyire sűrűn lakott terület volt ez jó ezer évvel ezelőtt, majd miként fogyatkozott meg az itt élők közössége. A Várszigeten ugyanis az eddig meglelt mintegy kétezer sír közül ezerötszáz a Karoling-korból, vagyis a honfoglalás előtti 9. századból való, holott az akkori időszakban mindössze 60 évig volt kiemelkedő szerepe Mosaburgnak. Ezzel szemben az Árpád-kor – amikor az egykori Kolon megye székhelye működött itt – háromszáz évet ölel át. Edénytöredékek, állatcsontok hatalmas mennyiségben kerültek már elő a honfoglalás előtti időszakból, az Árpád-kori leletanyag azonban már csekélyebb.

A kutatók persze a későbbi időszak emlékeire is ráleltek, köztük egy pipatöredékre, amelyről Ritoók Ágnes elmondja, hogy maga a pipa nevető arcot ábrázolt, agyagból készült, és halványsárga mázzal volt bevonva. A késő középkori, kora újkori időszak emléke, amely az akkor erődként használt monostor egyik sáncárkából került elő. Azon a szakaszon több pipatöredékre is bukkantak, ami valószínűsíti, hogy az őrség gyakran időzött a várfalnak ezen a szakaszán.

A most folyó feltárások másik helyszínét is megmutatva a régész feleleveníti, hogy ott már 1985-ben megkezdték egy toronyépület feltárását, de nem fejezték be. Most, hogy Makovecz Imre tervei alapján emléktemplom épül ennek közelében, a bejáratához vezető út alatt folytatják az akkor megkezdett ásatásokat. Fájlalja, hogy a tízméteres oldalhosszúságú toronyból ezúttal is csupán az egyik sarkot tárhatják fel, a folytatás finanszírozására ugyanis már nincs forrásuk, míg a Makovecz-épületre tudomása szerint 86 millió forint jutott.

A templomok szigete

Hogy miként is alakult ennek a 15 hektárnyi területen fekvő zalavári Várszigetnek a története, arról Szőke Béla Miklós felidézi, hogy itt három, a közelben pedig további két templom maradványait lelték meg. A Várszigeten előbb 840 táján Keresztelő Szent János tiszteletére emeltek fából készült keresztelő templomot. Alig tíz esztendővel később a morva fejedelem által elűzött és a keleti frank uralkodó hűbéresévé vált Pribina magántemplomaként szentelték fel a Mária-templomot, majd 855 táján a salzburgi érsek építtette a Hadrianus mártír tiszteletére szentelt zarándoktemplomot.

A Zalavárra érkezők ma még csak a Hadrianusnak emelt templom és a hozzá kapcsolt kolostor maradványait láthatják. Az 50 méter hosszú és több mint 20 méter széles épület körvonalai a ma emberének szemszögéből is hatalmas építményt sejtetnek. Amikor Metódot, a szlávok apostolát a pápa Pannónia érsekévé tette, a zarándoktemplom vált egyházmegyéje főtemplomává.

Ritoók Ágnes hozzáfűzi, hogy a Mária-templom nyomai nagyjából a múlt század elejére teljesen eltűntek a földfelszínről. Ez az az épület, amelyet 1019-ben Szent István király újjáépíttetett, és évszázadokon át bencés monostorként, majd a török korban végvárként is használták, de a török uralom végén felrobbantották, a 20. századra pedig maradványai is elenyésztek. De kik is éltek itt a honfoglalást megelőzően?

Szőke Béla Miklós elmondása szerint a térség mintegy 250 éven át az avar kaganátushoz, azaz birodalomhoz tartozott, és bár Pribina és fia, Kocel idején a vezető réteget, az akkori arisztokráciát bajorok, frankok és különböző szlávok alkották, a lakosság összetételében nem történt lényeges változás. A 9. század végén a keleti frank uralkodó, Arnulf egyik kedvelt tartózkodási helye volt Mosaburg.

A magyar honfoglalás azonban sorsdöntő változást hozott, a Vársziget elnéptelenedett. Egyházi és világi központi szerepét a 11. század elején nyerte vissza az egykori Kolon, vagyis a mai Zala megye székhelyeként, amikor Szent István újjáalapította a Mária-templomot, de immár Szent Adorján tiszteletére.

„A 13. századra azonban fokozatosan elvesztette központi szerepét, mert a királyi vármegye bomlásnak indult, területének jó része magánbirtokosok kezére került" – magyarázza Ritoók Ágnes. A Magyar Nemzeti Múzeum régésze utalt arra is, hogy a Nemzeti Kulturális Alap minden évben támogatja a zalavári ásatásokat. Idén négy-öt hétre elég a számukra folyósított másfél millió forint, ebből a helyi állástalanok számára is időlegesen munkalehetőséget tudnak biztosítani.

Közlése szerint az itt folyó feltárások minden évben hoznak egy-két érdekes leletet, tavaly például glagolita, vagyis ősi szláv írástöredékes cserépre bukkantak. Miután más magyarországi egyházi és világi központtal ellentétben Zalavár-Vársziget adottságai miatt nem vált várossá, nem épült be az évszázadok során, megmaradt a középkori település struktúrája. Következésképpen a térszerkezetnek, az infrastruktúrának és a településen állt épületek rendeltetésének változásai is kitűnően nyomon követhetők.