Sziget: Zenével a gyűlölet ellen

Létrehozás: 2009. augusztus 11., 14:51 Legutolsó módosítás: 2009. augusztus 11., 14:57

Kedden valószínűleg a megszokottnál jóval zöldebb lesz az óbudai Hajógyári-sziget - na nem fából meg bokorból lesz több, hanem remélhetőleg olyan fiatalokból, akik élénkzöld, ZARE feliratú pólóban járkálnak majd. ZARE, vagyis Zene A Rasszizmus Ellen – ennek a szlogennek a jegyében rendeznek ugyanis maratoni koncertet a sziget nulladik napján Forrás: Népszabadság / Serfőző Melinda

A hetvenes-nyolcvanas években aktív Rock Against Racism (Rock a rasszizmus ellen) mozgalom néhány éve Love Music Hate Racism (Szeresd a zenét, gyűlöld a rasszizmust) néven éledt újjá, hogy újra koncertekkel hívja fel a figyelmet: tenni kell valamit az ismét egyre jobban terjedő rasszizmus ellen. Idén tavasszal a szervezet vezetői úgy gondolták, Magyarországon is lenne dolguk, ezért a brit nagykövetség segítségével felkérték a Sziget szervezőit egy demonstratív koncert megrendezésére.

Így ma délután egy órától a sokszínűség jegyében, a rasszizmus ellen lép színpadra több mint ötven hazai és külföldi előadó a Hajógyári-szigeten. A nem magyar anyanyelvű muzsikusokat a Love Music Hate Racism Allstars nevű formáció tömöríti, amelynek tagja például Drew McConnell a Babyshamblesből. A magyar zenészeket többek között a 30Y, az Anima Sound System, Balázs Fecó, Nagy Feró, a Bikini, Bródy János, Charlie, Deák Bill Gyula, Geszti Péter, a KFT, a Kispál és a borz, az LGT Baráti Kör, a Quimby, a Republic, Rúzsa Magdi, a Zanzibár képviseli. Mindannyian néhány dallal lépnek színpadra, egyikmásik formáció erre az alkalomra vendégelőadóval is kiegészül, mint Agócs Gergó, Mahó Andrea vagy Szalóki Ági.

Mindeközben a világzenei színpad erre az estére a magyar dzsessznek ad otthont. - A tavalyi Magyar Dal Napja adta az ötletet, hogy a hazai dzsessznek is legyen ünnepe, hiszen annyi tehetséges, világszínvonalú dzsesszzenész található nálunk. Örömmel csatlakoztunk a ZARE-koncerthez, hiszen a dzsessz önmagában is demonstráció a rasszizmus ellen: különböző bőrszínű, vallású, származású zenészek játszanak együtt, és értéket teremtenek a zenéjükkel - mondja Csepregi Gyula szaxofonművész, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja. A tervek szerint a Magyar Jazz Napját jövőre is megrendezik, ha szükséges, akár ismét a rasszizmus elleni demonstrációként.

A hazai dzsesszélet képviselői mellett, mint a Modern Art Orchestra, László Attila és barátai, a KLB, a Budapest Jazz Orchestra, az In Line, a Babos Project Special, a Morgan Workshop és a Mao, fellép egy igen különleges, ritkán látható formáció is, a Miles From India. Ez utóbbi egy tizenkét fős zenekar, amelynek tagjai Miles Davis egykori amerikai, indiai zenésztársai, és amely természetesen a neves trombitás zenéjét idézi meg a színpadon. Koncertjük nemcsak azért lesz különleges, mert három órán keresztül tart majd, hanem azért is, mert ez a formáció csak ritka alkalmakkor áll össze.

További dzsesszkoncertek este tizenegytől a Budapest Jazz Club színpadán hallhatók, az A38wan2 Színpadon pedig a hazai popélet képviselői (Animal Cannibals, Anna & The Barbies, Back II Black, Dopeman + Emilio, Gangsta Zolee és a Kartel, Ladánybene 27, Sub Bass Monster) folytatják a tiltakozást a rasszizmus ellen.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben