Pesti Kirkkép – Fotók és beszámolók Kirk Franklin novemberi budapesti koncertjéről

Létrehozás: 2009. november 30., 13:12 Legutolsó módosítás: 2009. november 30., 13:13

Nagy nap volt november 17-e, hisz hosszas várakozás és szervezés után végre Budapestre látogatott Kirk Franklin! A 7 Grammy-díjjal kitüntetett és több, mint 15 millió albumot eladott zenész, aki az R&B, a hip-hop, a soul és gospel műfajokban egyaránt otthonosan mozog, fergeteges hangulatú koncertet adott a Sportmax rendezvényközpontban. Forrás: ezazanap.hu / Rencsényi Áron

Kirk közvetlenségéről, humoráról és nem utolsó sorban mélyen megélt hitéről a sajtó képviselői és a meghívott vendégek már a délutáni sajtótájékoztatón meggyőződhettek. Kirk többek között elmondta, hogy európai turnéja során a budapesti állomást várta a legjobban, s hogy annyira megtetszett neki a város, hogy valószínűleg feleségével kettesben is ellátogatnak hozzánk. A fekete énekes készségesen válaszolt minden kérdésre, s örömmel vállalta a tájékoztató utáni hosszas fotózást is.

Füle Tamás fotói a koncertről

Ezt követően a koncertterem csaknem színültig megtelt, ahol először Bolyki Balázs lépett színpadra újonnan létrehozott soul zenekarával. Baliék előadásában egyaránt megjelent a könnyedség és improvizáció, valamint a precizitás és érzékenység. Külön meglepetés volt, amikor az amúgy csak énekléssel foglalkozó Balázs egy szám erejéig gitárt is vett a kezébe – a szólóval is tarkított mindössze két akkordos dal nagy derültséget váltott ki a közönség körében.

A közel fél órás előzenekari produkció után hamarosan megjelent a színpadon azt est fő sztárja, a várva vár Kirk Franklin. Kirk nagyzenekari felállással, szó szerint „színes", egyedi hangzású, rendkívüli show-val érkezett európai turnéja keretein belül Budapestre. Egy pillanatig sem állt meg az élet a színpadon, de legtöbbször a közönség sem maradt egyhelyben. Ha pedig mégis, akkor Kirk azonnal táncra vagy ugrálásra buzdította a rajongókat, sőt egy alkalommal ő maga is körbeszaladt a csarnokban, fellelkesítve azokat is, akik addig csak csendben ülve figyelték az eseményeket.

Fotó: Kelemen Gábor, Leica Point

A bő két órás koncert alatt Kirk egyaránt előadott dalokat legutóbbi lemezéről és régi slágerei közül. Nem hiányzott a repertoárból a He Reigns, a Stomp, a Hosanna, a Lean on Me, a Brighter Day vagy Revolution. Néhány dalban az amerikai énekesek magyarul is énekelték a refrént, hatalmas közönségsikert aratva, de a jelenlévők nagy része az angol szövegeket is együtt énekelte Kirkékkel.

Fotó: Dudás Ernő

Az esten jelenlévők nem csak egy koncert, hanem egy igazi show részesei lehettek. Kirk azonban egy percig sem feledkezett meg arról, hogy nem őt, hanem Istent illeti meg a dicsőség, s ezt jelezte is többször felfelé mutató kezével, valamint szavakkal is elmondta, hogy mi is az ő produkciójának az igazi célja és motivációja.

Köszönjük Kirk ezt a fergeteges estét!

Kirk Franklin concert - backstage video from Upzone Productions on Vimeo.

 További videó itt: http://www.upzone.hu/blog/

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben