Palya Bea – Humor és önirónia
Énekesnő, aki imád adni, és imád kapni. Messzeföldön híres színpadi odaadásáról, zenei közlékenységéről, szép játékosságáról és persze csodás hangjáról. A krisztusi korban lévő, ám inkább Mária Magdolnára emlékeztető Palya Bea kis időre elfeledte zenészeit, és elkészítette Egyszálének című lemezét, ami olyan a fülnek és a léleknek, mint a gyomornak az egytálétel. Forrás: est.hu
- Az az érzésem, már régen vágytál a pillanatra, hogy egy szál énekhanggal készíts lemezt.
- Igazából azóta vártam erre, mióta elkezdtem énekelni. Tízéves koromban kiálltam a szoba közepére, és énekeltem. Nekem ez volt a zene, minden hiányérzet nélkül, mert így nőttem fel: igaz, hogy a rádióból szólt a Michael Jackson és a Whitney Houston, a gyerekkorban rongyosra hallgatott népzenei gyűjtéseken azonban a parasztbácsik és -nénik egymagukban énekeltek, szépen tisztán. Valójában számomra mindig ez utóbbi jelentette a zenét, de talán sokáig nem hittem el, hogy erre én is képes vagyok.
- De hiszen korábban koncerteken is rendszeresen énekeltél egyedül egészen hosszú dalokat.
- Ez igaz, de egy egész koncertet nagyon nehéz teljesen egyedül végigénekelni, amikor csak te vagy, és rajtad kívül más nincsen. Ha már két ember van a színpadon, az egy más minőség, más élmény. Ha egyedül vagy a színpadon vagy a stúdióban, akkor csak az a zene jöhet elő belőled, ami az évek során addig felgyülemlett. Az a nagy kérdés tehát, hogy önmagadat inspirációs forrásként használva tudsz-e bánni a benned lévő zenével, tudsz-e annyira koncentrálni, hogy megénekeld önmagadat anélkül, hogy becsavarodnál. Hat évvel ezelőtt az Egyszálénekhez hasonló célom volt az Ágról ágra című lemezzel, de ott még nem vállaltam a kötéltáncot, mert féltem az eséstől.
- Ha jól sejtem, nem ez az első lemezed, ami többek között önvizsgálati céllal készült.
- Minden lemezkészítési folyamat nekem egy átmeneti rítus, egyik fázisból átmegyek a másikba - méghozzá a zene segítségével, mert ahhoz értek. Itt népdalok és saját dalok vannak. Lassú, díszített dallamok, ősi szövegek, vagy épp saját szövegek, dallamok, improvizációk, hangjátékok. De van valami új ezen a lemezen, ami korábban nem jelent meg ilyen hangsúlyosan: a humor és az önirónia. Volt bennem bohóc korábban is, de mivel most már az élet minden más területén is szabadabb vagyok, a bohócot is szabadabbra tudom engedni. Nagyon jó, hogy mulathatok magamon, megkönnyíti az életemet.
- Ezek szerint most már nem félsz a kötéltánctól és az esetleges zuhanástól?
- Attól nem, merész lettem, de azért vannak nekem tartalék félelmek, máshonnan. Abból mindig jól lehet dalt csinálni. A lemezen anyu-apu-nagytata ott van, minden gyökerem, én pedig itt állok harminchárom évesen, és közben fordult egyet az idő kereke. Eddig anyámmal hadakoztam, de most magamhoz ölelem és beengedem, hogy éljen bennem tovább. Apuhoz is közelebb kerültem. Beteg lett a felvétel ideje alatt, mint Psyché apja, szélütést kapott, elárvult kisgyerek lett. A Szól a kakas már a kedvence, délelőtt a stúdiófelvételen a dal hangjait formálom, délután a kórházban apám homlokára lehelve éneklem gyógyító éneknek. Ez a folyamat nem arról szólt, hogy egy csapat zenésszel jól érzem magam a stúdióban, vagy épp kiadói elvárásoknak felelek meg, hanem hogy lerendezem magamban a saját dolgaimat. Az Egyszálének egy énekelt napló: a legteljesebben tükrözi azt, ami most vagyok.
- Mi a lemez tanulsága számodra?
- Imádok énekelni... korlátlanul. Korábban nagyon akartam tetszeni, de most már nem baj, ha nem tetszem mindenkinek. Ha valakinek nem kenyere, nem ezt eszi, és így pont jó. Én ezt a lemezt magamnak csináltam, meg akartam látni az erőmet, a gyengéimet is. A zenéknek, szövegeknek nagyon pontos jelentése van - a magam számára. Ha más is szereti ezeket, akkor annak nagyon örülök, meg annak is, ha a lemez hallgatója a dalokkal a saját történeteihez, érzéseihez kerül közelebb.
- A kvintetteddel felvett előző lemezed után logikus lett volna valami bombasztikus folytatás, mondjuk egy koncert a BS-ben Edvin Martonnal és pár jégtáncossal kiegészülve. Mások hatvanévesen állnak elő nagyon személyes dolgokkal, te azonban most, fiatalon. Merre tartasz?
- Hehe, jó ötlet... tényleg ez a recept van az emberek fejében. Én is szeretem a többet és a jobbat, de az számomra nem feltétlenül egyezik meg egy stadionnal vagy egy látványkoncerttel. Furcsán hangzik, de mostanra annyi mindent átéltem, hogy kicsit veteránnak érzem magam. Tudom, hogy ez a szakma egy játék, és hogy én zenészként, emberként olyan világban élhetek, amilyet teremtek magamnak.
