Munkácsy-tárlat nyílt Veszprémben

Létrehozás: 2010. július 12., 11:42 Legutolsó módosítás: 2010. július 12., 12:02

Veszprém – Pákh Imre Amerikában élő magyar műgyűjtő Munkácsy-gyűjteménye immár Veszprémbe is eljutott: július 10-én, szombaton a várban, a Csikász Galériában tekinthette meg a közönség első alkalommal a kiállítást. Forrás: Magyar Kurír / Toldi Éva

A tárlat egy tematikus válogatás, amely Munkácsy Mihály teljes munkásságát átöleli, kezdeti alkotói szakaszától párizsi munkásságáig. A falakon láthatók portrék, Krisztus-képek, szalonképek és tájképek. A legismertebb alkotások is eljutottak Veszprémbe, így az Ásító inas, a Cigányok az erdőszélen és a nagy Krisztus-trilógiából a Krisztus Pilátus előtt című festmény. A Munkácsy-képek Amerikából című kiállítást – amely kapcsolódik a Veszprémi Ünnepi Játékok zenei fesztiválhoz – a békéscsabai Munkácsy Múzeumból egy fotótörténeti anyag is kiegészíti, amely a művész vázlataiból mutat be részleteket.

A megnyitón Debreczenyi János veszprémi polgármester kiemelte a Munkácsy-képek megszólító erejét, hangsúlyozta, hogy azok – mint például a Krisztus Pilátus előtt – megérintik az érkezőt, megrendítő erejűek, akkor is, ha a látogató csupán az embert látja Krisztus alakjában. Derecskei Andrea, a kiállítás kurátora rámutatott: bár a gyűjtemény öt éve járja az országot, s eddig tizennyolc városban több mint egymillióan látták, e mostani kiállítás számos újdonságot is bemutat, olyan zsánerképeket is, amelyek most először kerülnek a nyilvánosság elé.

A város támogatásával a tárlat – amely október 10-ig látható Veszprémben – a város iskolái számára ingyen lesz látogatható szeptemberben.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben