Michael W. Smith koncert Budapesten – A keresztény könnyűzene legismertebb előadójának első koncertje a régióban

Létrehozás: 2009. június 03., 19:28 Legutolsó módosítás: 2009. június 10., 21:45

Budapest – Michael W. Smith „New Hallelujah” turnéjának rendezvénye június 9-én kedden este fél nyolckor lesz Budapesten, a Syma Csarnokban. Forrás: reformatus.hu

A 3 Grammy díjas énekes-zongorista-dalszerző eddigi pályáját nemcsak a több tízmillió eladott album, hanem több mint 30 Dove díj, több világi slágerlistára felkerülő, egészen Number 1-ig felkapaszkodó dal is jelzi. 26 éves karrierének elejét a keresztény értékrendet felmutató popalbumok jelezték, az elmúlt közel 10 évben pedig Smitty egyre erősebben a dicsőítés felé fordult, hidat verve ezzel több korosztály között. Ígérete szerint Budapesten mindkét időszakból jócskán hallhatunk majd.

Az idén 52 éves Michael Whitaker Smith eddigi életműve még zenei eredményei nélkül is szédítő: Smith lelkész, filmsztár, hírességek és elnökök személyes barátja és tanácsadója. Producer, lemezkiadó, mellesleg a People magazin szerint a világ egyik legsármosabb férfija. Mindemellett öt gyermek édesapja, 27 éve házas, a Rocketown, egy fiatalokat segítő szolgálat alapítója, a harmadik világ nélkülözőinek szószólója a Compassion és a DATA nevű szervezeteken keresztül.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben