Mága Zoltán jótékonysági hangversenysorozatba kezd

Létrehozás: 2009. augusztus 12., 09:11 Legutolsó módosítás: 2009. augusztus 12., 09:14

Budapest – Jótékonysági hangversenysorozatba kezd Mága Zoltán; a 100 templomi koncert címet viselő sorozat augusztus 18-án indul a budapesti Szent István-bazilikában. Forrás: puk.hu

Mága Zoltán és a koncerteken fellépő művészek célja, hogy az ország templomaiban koncertezve a rászorulóknak, köztük a beteg gyermekeknek, a kórházaknak és a nagycsaládosoknak segítséget nyújthassanak.
A Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Kozma Imre atya fővédnökségével zajló fellépéssorozat koncertjei ingyenesek, a közönség tagjai önkéntesen adakozhatnak.
Az első koncerten a Szent István-bazilikában Bach, Schubert, Beethoven, Puccini, Albinoni, Verdi és Mozart műveiből hallhat a közönség. Közreműködik Frankó Tünde és Bándi János operaénekes, valamint Fischl Mónika, a Budapesti Operettszínház primadonnája. A Szolnoki Szimfonikus Zenekart és a Szolnoki Egyesített Vegyeskart Masahiro Izaki vezényli.
Honlapja tanúsága szerint másnap, augusztus 19-én a szolnoki belvárosi katolikus templomban lép fel a hegedűművész.
Mint Rózsa B. György elmondta, a vállalkozás ökumenikus, nemcsak katolikus templomokban, hanem bármely felekezethez tartozóban szívesen játszik Mága Zoltán, ha a körülmények megfelelőek, és elég nagy a helyszín befogadóképessége.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben