Liszt orgonaművei – zenés elmélkedések Veszprémben

Létrehozás: 2011. június 28., 11:36 Legutolsó módosítás: 2011. június 28., 11:37

Templomi koncertsorozat kezdődött Veszprémben Liszt Ferenc összes orgonaművének bemutatására, a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából. Forrás: Magyar Kurír / Toldi Éva

Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója sokakat megmozdított az egyházzenei életben is, hiszen a jeles zeneszerző, zeneművész életútját végigkísérte, áthatotta a vallás, műveit keresztény lelkület járja át, orgonaművei pedig bensőséges elmélkedések, szakrális imádságok. A veszprémi templomi koncertsorozat szervezése Rostetter Szilveszter orgonaművész, a veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templom orgonistája és karnagya, az egyházmegyei kántorképző vezetőjének nevéhez fűződik.

A nagyszabású kezdeményezést az érsekség és a városi művelődési központ támogatásával szervezték meg. Hazánkban Virágh András és Szotyori Nagy Gábor orgonaművész vállalkoztak hasonló koncertsorozatra a Budapesti Belvárosi Főplébániatemplomban, illetve az ország különböző templomaiban Liszt, a keresztény gondolkodó címmel.

Rostetter Szilveszter öt hangversenyből álló sorozata június elején kezdődött; havonta két koncertalkalmat jelent. Az első koncerten mondott prológusában a művész elmondta: Liszt Ferenc életét a vallás és a zene töltötte ki, még ha magánéleti időszakos megingásai voltak is. Első műzenei élményeit is templomokban szerezhette gyermekként. Lisztet kezdetben is mélyen megérintette a papság, a papi szolgálat, a hivatás; foglalkoztatta a gondolat, hogy pap legyen, de erről még apja beszélte le: „A te szakmád a zene. Az, hogy szereted Istent, még nem jelenti azt, hogy lelki hivatásod van. Te pedig Isten kegyelméből zenész vagy. Az igazi művész életútja nem zárja ki a jámborságot, dicsérheti az Urat játékával. Szeresd őt, légy jó és engedelmes, annál többet érsz el a művészetben...” S bár akkor szívében Liszt lemondott a papi rendről, a bensőséges imádság és az életszentség elérésének igénye még jobban megerősödött benne. Kempis Tamás könyve Krisztus követéséről a szentséghez vezető út  kalauzává vált számára. Nagy fordulópont jelentett életében, amikor belépett Szent Ferenc harmadrendjébe, majd 54 évesen az egyik vatikáni kápolnában felvehette a papi öltözetet, az alsóbb rendű akolitusságot, s később Albano érsek támogatásával a tiszteletbeli kanonoki méltóságot is megkapta.

Liszt orgonaművein keresztül tudunk talán a legmélyebben azonosulni vallásos lelkületével – hangzott el a nyitókoncerten. Liszt ezen művei Istennel folytatott párbeszédek, felmagasztosult, zenei eszközökkel megfogalmazott imádságok.

A veszprémi Liszt-koncertsorozat következő állomásai július 3-án, 17-én, majd augusztus 7-én lesznek: a zenés elmélkedések minden alkalommal 20 órakor kezdődnek. A programok jótékonysági jellegűek: a látogatók adományait a templom javára gyűjtik.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben