Liszt Ferenc-koncertsorozat Kőszegen – Az evangélikus templomban is felcsendülnek a dallamok

Létrehozás: 2011. augusztus 22., 08:33 Legutolsó módosítás: 2011. augusztus 22., 08:36

Kőszeg – Koncertsorozattal emlékeznek meg Liszt Ferenc születésének 200. és kőszegi – egyetlen nyilvános Vas megyei – hangversenyének 165. évfordulójáról augusztus 26. és 30. között Kőszegen. Forrás: MTI

Liszt Ferenc szülőháza Kőszegtől 25 kilométerre, az ausztriai Doborjánban (mai nevén Raiding) található. A német anyanyelvi környezetben felnőtt művész magyarnak vallotta magát, egész életében támogatta a magyarországi zenei életet. Kőszegi és egyben egyetlen Vas megyében adott koncertjére a Kőszegi Hangász Egylet kérte fel 1846-ban; az egylet ennek a hangversenynek a bevételéből tudta például a Bécsből hozatott zongorát – amely ma a kőszegi múzeumban látható – megvásárolni – idézte fel Básthy Béla, Kőszeg alpolgármestere az MTI-nek.
Hozzáfűzte: a koncertsorozat célja, hogy a város polgárai megismerjék a kőszegi zenei élet múltbéli és mai kapcsolódását a világ zeneéletéhez. A négy esten a „régi hangászok örökösei", kőszegi származású „hangászok" muzsikálnak majd.
A sorozat nyitányaként augusztus 26-án délután a Liszt- és Kossuth-díjas Bogányi Gergely zongorajátéka mellett megszólal egy kifejezetten erre az alkalomra összeállított kórus is, amelyben a budapesti Angelica Leánykar, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara Bárdos Lajos Leánykara, valamint a Szombathelyi Savaria Egyetem Berzsenyi Kórusának Leánykara tagjai énekelnek. A mintegy 70 fős kórust Gráf Zsuzsanna Liszt-díjas karnagy vezényli, az est szólóénekese Megyesi Schwartz Lúcia operaénekes lesz. A koncert helyszíne a kőszegi Jézus Szíve templom, ahol 1986-ban – 25 évvel ezelőtt – Cziffra György adott koncertet.
Augusztus 27-én Várhalmi Vera zongoraművész, a Zeneakadémia tanára és Charles Dallaire kanadai klarinétművész, az Amerikai Nemzetközi Iskola tanára ad koncertet Kőszeg egyik legkiválóbb akusztikai adottságokkal rendelkező épületében, az evangélikus templomban – emelte ki Báthy Béla.
Vasárnap a kőszegi születésű Bartl Erzsébet orgonaművész játékát hallhatja a közönség. A bevételt a – koncert szervezésében is aktívan részt vállaló – kőszegi cserkészcsapat támogatására ajánlják fel.
Ugyancsak jótékony célra, a Gráf Györgyi által életre hívott Myrtill a Kőszegi Beteg Gyermekekért Alapítvány javára ajánlják fel a zárókoncert bevételét is. A zenei est a kőszegi Gráf család másik tagja, Soskóné Gráf Györgyi és férje, Soskó András operaénekes szervezésében valósul meg, a koncert szólistái Soskó András (tenor) és Tótpál Szilvia (szoprán) operaénekesek lesznek. Fellép a 14 éves osztrák Anna-Luisa Mahaffy hegedűművész is, aki 2011-ben az Euterpe Nemzetközi Zenei Verseny első díját nyerte el.
A hangverseny egyben premier is lesz; augusztus 30-án a Kőszegi Várszínházban hallhatja először a közönség Scheer Uwe zeneszerző, a koncert karnagya Tóthárpád Ferenc kőszegi költővel közösen írt Tücsök prücsök című szimfonikus meséjét.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben