Liszt-év – Szeptemberben Nemzetközi Liszt Zongoraverseny lesz Budapesten

Létrehozás: 2011. június 09., 10:29 Legutolsó módosítás: 2011. június 09., 10:31

Budapest – Bár csaknem 20 millió forinttal csökkent a Filharmónia Budapest Kft. támogatása, három gazdag nemzetközi programot rendeznek a következő hónapokban, június végén a 27. Soproni Régi Zenei Napokat, a 27. Szombathelyi Nemzetközi Bartók Fesztivált és a 45. Budapesti – Liszt Ferencről elnevezett – Nemzetközi Zongoraversenyt. Forrás: MTI

A Régi Zenei Napok rendszeresen visszatérő vendége, a világhírű amerikai fortepiano-művész, Malcolm Bilson szólóestjével indul június 18-án. Szekendy Tamás a Szent György templom műemlék-orgonáján korabarokk szerzők műveit tolmácsolja, de be is mutatja az érdeklődőknek a korhűen helyreállított hangszert – tájékoztatták az MTI-t a szervezők.
Ugyanitt hallható a kiváló holland furulyaművész, Anneke Boeke kamaraestje, Davidovics Igor, Szászvárosi Sándor és Regős Júlia közreműködésével. Az Orfeo Zenekar idei műsora pedig azért különleges, mert igazi sláger-programmal lépnek föl Vashegyi György vezényletével: Vivaldi A négy évszak című művét, Bach: h-moll szvitjét és 3. brandenburgi versenyét szólaltatják meg.
Az idén 30 éves Capella Savaria nagy szabású Mozart-műsorral ünnepel. A Régi Zenei Napok nagy vesztesége, hogy Nancy Argenta énekesnő betegsége miatt lemondani kényszerült a részvételt. Őt beugrással Kolonits Klára helyettesíti.
A fesztivál ideje alatt zajló mesterkurzusok – Simon Standage(hegedű), Malcolm Bilson(fortepiano), Vashegyi György(kamarazene), Széll Rita (historikus tánc) – záróeseménye a soproni Régi Zenei Napok érdekessége, amikor a közönség együtt táncolhat barokk és klasszikus táncokat a mesterkurzus korhű ruhákba öltözött résztvevőivel. Malcolm Bilson egy különleges előadást is tart, saját filmje, a Performing the Score vetítésével.
 A 27. Szombathelyi Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál július 11. és 18. között Bartók Béla életművét tágabb keretbe illeszti, az elődök, kortársak és követők illusztris társaságába. Liszt Ferenctől, Bartók ifjúkori eszményképétől Debussyn, Schönbergen és Sosztakovicson keresztül a mai huszonéves komponistákig terjed a megszólaló művek sora, Peskó Zoltán, Pauk György, Ránki Dezső, Somfai László, Kim Kashkashian, Jacques Zoon, Nagy Péter, Tihanyi László, Meláth Andrea, Fabio Nieder, Eckhardt Gábor, László Attila előadásában. Egy nemzetközi zenetudományi konferenciára a világ legjelentősebb Bartók-kutatóit várják abból az alkalomból, hogy 50 éves az MTA Bartók Archívuma.
A karmesteri mesterkurzust Peskó Zoltán és Tihanyi László vezeti, a zongoristákkal Nagy Péter és Eckhardt Gábor foglalkozik, a fuvola oktatója Jacques Zoon holland fuvolaművész, Meláth Andreától az énekesek tanulhatnak, a kamarazenei kurzust Kim Kashkashian tartja, Pauk György vezeti a fiatal hegedűművészeket. Újdonság, hogy idén bora is lesz a fesztiválnak, a 2010-es tokaji száraz furmint.
45. Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyt szeptember 8. és 19. között tartják. Liszt Ferenc emlékére idén zongoraversenyt rendeznek, a hangszerre 1933 óta, amikor Fischer Annie nyert – a háborús évek kihagyásával –, öt évente kerül sor. A budapesti verseny a Nemzetközi Zenei Versenyek Világszövetségének alapító tagjaként Európa legelső zenei viadalainak egyike.
Az idei budapesti versengés szakít az általános hagyománnyal és szokásokkal, nem ad teljes kötelező repertoárt, csak néhány „kikerülhetetlen" alapművet, és néhány műfaji megkötést. A választást és a versenyprogramok összeállítását a versenyzőkre bízza, ezáltal nagyobb szabadságot enged a fiatal művészeknek, hogy a saját egyéniségüket bemutathassák.
A kiírás arra ösztönzi a zongoristákat, hogy jobban megismerjék Liszt Ferenc életművét, és a standard repertoár-darabokon kívül kevésbé ismert és népszerű darabokat is megtanuljanak. A versenyprogramban Liszt-dalok kísérete is szerepel, így a szóló- valamint zenekari művek mellett a versenyzők a kamarazenei képességeiket is megmutathatják.
A verseny elő- és középdöntőjének Liszt Ferenc egykori lakása, a Régi Zeneakadémia díszterme ad otthont, a döntő és a záró gálaest pedig a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében lesz.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben