Látványkoncert triumvirátus módon – Rákász Gergely koncertje a soproni evangélikus templomban

Létrehozás: 2011. szeptember 12., 10:41 Legutolsó módosítás: 2011. szeptember 12., 11:19

Sopron – 2011. 09. 19,30 óra. Rákász Gergely orgonaművész volt az evangélikus templom vendége „Látványkoncert kékben” című estjével. Papp Norbert festőművésszel és Kovács Róbert fotóművésszel közösen túlléptek a megszokott hangversenykereteken és képi illusztrációkkal a művészi fogantatásba helyezték a résztvevőket. Emellé Rákász Gergely fehér öltönyében, kék ingjében, kedves mosolyával, bariton hangjával azonnal megadta az alaphangot a tökéletes feltöltődéshez. Szöveg: Csiszár Ágnes, hanganyag: Rákász Gergely

 
 

A soproni evangélikus templomban közel ezer fő lehetett részese egy csodálatos estnek. Elgar, Grieg, Gershwin, Ravel és Richard Strauss művei felcsendülése előtt a művész magyarázatokat fűzött a zeneművek megértéséhez, ezek az információk tették kerekké az orgonadarabok befogadásának élményét: nem csak hallhattuk, hanem meg is érthettük azok keletkezését.

Közben elmesélte az előadóművész azt is, hogy orgonájába olasz szakemberek egy egész hangszercsaládot építettek be, így több hangszer hangján képes megszólalni: trombitaként, oboaként, fuvolaként, brácsa vagy cselló hangján is. Megszólaltatásához nem csak a kéz, de a lábak összjátéka is szükséges a tökéletes hanghatás eléréséhez.

A zeneszerzők, a különböző korok, a vidékek, a tájak valóban olyan közel kerültek hozzánk, hogy szinte benne éltünk. Edward Elgar katonaindulójáról megtudtuk azt, hogy „Remény és dicsőség földje” kezdetű dallamát olyan kitörő lelkesedéssel fogadták, hogy szinte a második himnusszá emelkedett Angliában. Grieg Peer Gyntjéből az Aase anyó halálát volt, aki könnyes szemmel hallgatta végig. Az első aha-élményt a Hegyi király barlangja okozta sokak számára. Aztán George Gershwin amerikai zeneszerző legnépszerűbb szerzeménye, a dzsessz és a klasszikus zene egyesítésének egyik leghatásosabb darabja, a Kék rapszódia következett. Ennek a műnek a hallgatása közben megtörténik az emberrel, hogy úgy érzi, mellkasán megnyílik valami láthatatlan rés, és beömlik a fény, Isten kegyelme. Ugyanakkor a látványkoncerten emléket állítottak annak a 14 embernek is, aki az Empire State Building építkezésekor lelték halálukat.

Amikor már ez egy kicsit szinte érzelmileg sokknak tűnt következett Ravel Boleroja. Egyszerre ellazította az éber figyelmet, s mégis tovább tudta srófolni.

„Modern tánctétel, teljesen azonos dallammal, harmóniával és ritmussal, ez utóbbit a dob szüntelenül jelzi. A változatosság egyetlen eleme a zenekari crescendo alkalmazása” – így jellemzi Ravel a Bolerót. A crescendo alatt persze nem csak a hangerő fokozását, hanem a hangszerek korábban szokatlanul változatos kombinációját kell értenünk, például a szaxofon. Mindeközben szinte látjuk magunk előtt a zenét megrendelő Ida Rubinstein táncát. Valóban megtörtént a csoda, a művészet győzhet a mindennapok felett: melegséggel átitat, elvarázsol, magához vonz.

Utolsó tételként a szilveszteri bécsi újévi koncertekről is jól ismert Richard Strauss darab, a Kék Duna keringője hangzott el. És még ez is tudott újat nyújtani. A látványkoncert technikusainak köszönhetően a Duna kékségével, a táncosok magával ragadó táncával, és nem utolsósorban egy anekdotával. Strauss a darab eredeti elnevezésénél Karl Isidor Beck magyar zsidó, német földön német költőként ismert költő versére hivatkozott, amelyik tartalmazza a „szép kék Dunánál” sort, ami azonban nem Bécsre vonatkozik, hanem Beck szülővárosára, Bajára.

 

Fájlok
ravel-bolero.wav   49.1 MB  
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben