Két főváros – Pécsett megnyílt az Európa Kulturális Fővárosa program

Létrehozás: 2010. január 11., 14:01 Legutolsó módosítás: 2010. január 11., 14:02

Hatalmas érdeklődés kísérte a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat megnyitóját vasárnap a baranyai megyeszékhelyen, amely Bajnai Gordon kormányfő szavai szerint most nagy betűkkel felkerül Európa kulturális térképére. Forrás: MTI

Annak ellenére, hogy az ünnepséget a Magyar Televízió élőben közvetítette, becslések szerint tízezer ember gyűlt össze a helyszínen, a Széchenyi téren, valamint a környező utcákban, hogy a személyesen legyenek tanúi a történelmi eseménynek. A szervezők óriási kivetítőket állítottak fel, hogy a produkciókat mindenki láthassa, az éhezők és szomjazók ellátásáról az utcákra települt vendéglősök gondoskodtak. Mostantól Magyarországnak két fővárosa van, Budapest mellett Pécs is azzá vált, a magyar és az európai kultúra fővárosává – hangoztatta a miniszterelnök a megnyitón mondott beszédében.

A mikrofonhoz lépő miniszterelnököt füttyszó fogadta, de Páva Zsolt pécsi polgármester kézjelzéssel kérte az emberektől, hogy ezt hagyják abba. A kormányfő szerint jó döntés volt, hogy Pécsnek adták a kulturális főváros címet. A programsorozat az összefogás sikere, az együttműködés eredménye és azt bizonyítja, hogy a nagy ügyek előbbre valók a részérdeknél – vélekedett. Kiemelte: a programsorozathoz kapcsolódó beruházások nem egy évre szólnak. Hosszú távra kell élhető, jó, modern európai kulturális fővárost építeni.

A kormányfő megköszönte Páva Zsolt polgármesternek és Hiller István kulturális tárcavezetőnek, hogy mindvégig elszántan, együttműködve vitték végig az EKF ügyét. Köszönetet mondott Pécs két korábbi szocialista polgármesterének, a tavaly elhunyt Tasnádi Péternek és az évek óta beteg Toller Lászlónak is.    

Bajnai Gordon kormányfő és Páva Zsolt beszédét követően a Dunántúl legnagyobb városának történelmi, kultúrtörténeti korszakai elevenedtek meg pécsi kötődésű művészek, hírességek, művészeti csoportok, valamint több száz helyi diák közreműködésével. A műsor, melynek látványát lézershow-val és falfestéssel fokozták, egy közös énekléssel ért véget, melyben Demjén Ferenc, Kandech Evelyne, Lang Györgyi, s mások mellett a MiZo Pécs kosárlabdacsapat tagjai is részt vettek.

Pécs idén Essennel és Isztambullal közösen viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet. A pécsi rendezvénysorozat mintegy 350 programot kínál a városban és a környező településeken, ezt mintegy 100 civil és további 80-100 regionális társprogram egészíti ki. Az EKF menedzsment központ egész évben mintegy egymillió látogatóval számol, akiknek várhatóan 20-30 százaléka lesz külföldi, ők főként a partnervárosokból, osztrák, német és horvát területekről érkeznek.

A pécsi programra magántőkével együtt mintegy 50 milliárd forintot költenek. Ez az összeg magába foglalja a nagyprojektek, a programok, a marketing, a szállodafejlesztések és útfelújítások költségét is. A baranyai megyeszékhely tudásközponttal, konferencia és koncertközponttal, a Zsolnay kulturális negyeddel, Nagy kiállítótérrel és egyebek mellett Múzeumok utcájával gazdagodik, továbbá számos parkja újul meg.

A megnyitó ünnepség előtt tartott nemzetközi sajtótájékoztatón Páva Zsolt, Pécs polgármestere azt hangsúlyozta, hogy Pécs felkészülten várja a programsorozat indulását, méltó módon fogja képviselni a régiót, Magyarországot, a Déli Kulturális Övezetet, s a Balkánt is.

Bejelentette, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra az EKF-megnyitóra eozin kulturális fővárosi láncot készített, amelyet minden évben az akkori kulturális főváros birtokolhatja. Essenben szombaton tartották az EKF-programsorozat szabad téri megnyitóját ítéletidőben, hatalmas hóesés és szélvihar közepette, több európai uniós és német vezető – köztük Barroso bizottsági elnök és Horst Köhler államfő – jelenlétében. A Ruhr-vidéki város új fejezetet nyitott az Európai Unió kulturális életében, első ízben fordul elő ugyanis, hogy nem csupán egy város, hanem egy régió – mégpedig a Ruhr-vidék 53 városa – a kontinens egyik kulturális metropolisa. 

Németország nem csak Essennek, hanem Pécsnek és Isztambulnak is szurkol az európai kulturális fővárosi szerepvállalás sikeréért. Erre utalt az esseni programot megnyitó beszédében Horst Köhler német államfő és Jürgen Rüttgers, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke is.

Köhler elnök hangoztatta, hogy három ország, illetve három város közös vállalkozásáról van szó. Azaz – mint arra a vasárnapi sajtó is rámutatott – Essen sikere elválaszthatatlan Pécs, illetve Isztambul sikerétől. Az ítéletidő ellenére a Ruhr-vidék szívének számító Essen városában több mint 100 ezren vettek részt az ünnepélyes megnyitón és a késő éjszakába nyúló kulturális, illetve zenei fesztiválon, amely méltó startját jelentette az egyéves maratoni programnak. Az pedig vasárnap már gőzerővel folyt a Ruhr-vidék történetét, fejlődését, illetve átalakulását bemutató, úgynevezett Ruhr-múzeum megnyitásával, ami az egyik fő attrakció.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben