Kaszás Attila-est Székesfehérváron

Létrehozás: 2010. május 12., 14:33 Legutolsó módosítás: 2010. május 12., 14:33

Székesfehérvár – Május 9-én a székesfehérvári Vörösmarty Színházban Kaszás Attila-estre került sor, melynek fővédnöke (és a díj átadója) Spányi Antal megyéspüspök volt. Forrás: Magyar Kurír

A harmadízben átadott díjat Pokorni Zoltán, a budapesti XII. kerület Hegyvidék polgármestere és a Mozaik Művészegyesület alapította. A díjat az alapítók szándéka szerint olyan színművésznek ítélik oda, aki kiemelkedő művészi teljesítménye mellett a társulaton belül fontos közösségépítő szerepet vállal. Az elismerést a pályatársak szavazatai alapján kaphatja meg egy magyarországi vagy határon túli magyar kőszínház színésze. A díjat idén Mátrai László, a sepszentgyörgyi Tamási Áron színház tagja kapta.

Kaszás Attila az egykori Csehszlovákiában, Vágsellyén született. Színészi pályája során mintegy ötven darabban játszott főszerepet, televíziós és mozifilmekben szerepelt, különleges muzikalitása, kitűnő hangi adottságai révén számos zenés darabban és musicalben is remek alakítást nyújtott. 2007 márciusában szereplés közben 47 évesen halt meg agyvérzésben.

Spányi Antal interjúban beszélt arról, hogy miért vállalta el az est fővédnökségét: „Tiszteletreméltó volt, ahogy nem szakadt el gyökereitől, hatalmas energiákat áldozott a nemzeti egység szolgálatára. Sajnálom, hogy sírja körül tudott csak megvalósulni ez az egység, hisz minden magyar gyászolta őt határon innen és túl. Az est fővédnökségét azonban nemcsak az ő személye miatt vállaltam el, hanem a hozzá hasonló művészekből álló színésztársadalom iránt érzett tiszteletem miatt. A kereszténység és színészet első hallásra talán külön világnak tűnik, de nem feltétlenül az." Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben