Kántorkoncert lesz a Gödöllői Királyi Kastélyban

— Felvéve: , , ,
Létrehozás: 2010. március 17., 11:36 Legutolsó módosítás: 2010. március 17., 11:37

Gödöllő – Különleges zenei esemény színhelye lesz csütörtökön a Gödöllői Királyi Kastély díszterme, ahol a történelmi egyházak és kisegyházak kántorai adnak elő liturgikus énekeket – közölte a rendezvény szervezője kedden az MTI-vel. Forrás: MTI

Sánta Ágnes elmondta, hogy a helyi katolikus, görögkeleti, református, evangélikus, baptista és a fővárosból meghívott zsidó kántorok kalauzolják el a hallgatóságot a sok évszázados, évezredes liturgikus énekek világába. A zenei élményen felül így a felekezetek közötti kapcsolatok is erősödhetnek.
A most második alkalommal megrendezendő kántorkoncert tavaly sikert aratott, jól reprezentálta a keresztény-zsidó, valamint a különféle keresztény egyházak közötti együttműködést, és a mostani iránt is nagy az érdeklődés  – tette hozzá.
A tavalyi koncerthez hasonlóan először idén is zsoltárokat énekelnek egyedül és közösen a résztvevők. Ezután ki-ki saját liturgikus repertoárjából mutat be egy-egy éneket. A hallgatóság megismerheti a különböző felekezetek éneklési stílusát, az együtténeklés pedig egy magas fokú zenei élményt ad, ahol az eltérő stílusok egy harmonikus egységet alkotnak – hangsúlyozta Sánta Ágnes.
 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben