Istenről, családról és hazáról szól a Magyar ünnep, Závada Pál darabja

Létrehozás: 2010. november 18., 15:29 Legutolsó módosítás: 2010. november 18., 15:30

Az örök erkölcsi törvény és egy évforduló véletlen találkozása úgy hozta, hogy a harmadik parancsolat értelmében született zenés dráma, Závada Pál Magyar ünnep című darabja történelmünk egyik legszélsőségesebben értelmezett fordulópontjának hetvenedik évfordulóján kerül színre először a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában, majd a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. Forrás: 7ora7.hu

Az 1940-ben keletkezett második bécsi döntés keltette érzelmi hullámok vibrálnak a pesti fényképész-műteremben. „A darab rólunk szól – hangsúlyozza a rendező, Alföldi Róbert –, népeink, nemzeteink, etnikumaink, felekezeteink megbecsülésére tanít”. Závada Pál ebben a művében szándéka szerint mindent összefoglalt, amit „Istenről, hazáról és családról” mondani szeretne. A darabot egy vendégszövegekkel átszőtt vers foglalja keretbe: a Szózat és a Himnusz szókapcsolatai kavarognak benne, holdudvarában pedig ott dereng mindaz, ami tanulságképpen hetven (kilencven? ezer?) év távlatából immár talán levonható.

Ez a rendezés sem feledkezik meg arról a tényről, hogy a premiernek a Művészetek Palotája ad otthont (ahogy tavaly az Ármány és szerelem alkotói is figyelembe vették ezt). A cselekményben is aktív szerepet játszó, antik drámákat idéző kar mellett központi helyet foglal el a nyolc ütőhangszerből álló együttes, amelyet Silló István vezényel. A zene annak a Bella Máténak a munkája, aki épp a Müpában vehette át az Új Magyar Zenei Fórum 2009-es zeneszerzőversenyének első díját a kamarazenekari kategóriában.

Az előadásban színpadra lépnek: Nagy Mari, Söptei Andrea, Znamenák István, Földi Ádám, Szatory Dávid, Szabó Kimmel Tamás, Gáspár Kata, Závada Pál és Mátyássy Bence. A premier november 19-én lesz, s ezt 20-án, 23-án és 29-én további Müpa-előadások követik. A Nemzeti Színház december 18-án mutatja be a darabot a Gobbi Hilda Színpadon.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

Update: Nem a MÜPÁban lesz a bemutató

Elküldte Horváth-Bolla Zsuzsanna idő 2010. november 19., 11:57