Fennállásának 25.évfordulóját ünnepli a Latinovits Zoltán Diákszínpad

Létrehozás: 2011. október 22., 21:33 Legutolsó módosítás: 2011. október 22., 21:33

A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban működő Latinovits Zoltán Diákszínpad idén fennállásának 25. évfordulóját ünnepli. Talán még a tehetség-felfedezésnél, a tehetséggondozásnál is fontosabb az erkölcsi nevelés, az esztétikai érzékenységre nevelés, amit ez a nagyszerű diákszínpad a gimnázium keretein belül megvalósít. Forrás: Magyar Kurír

A jubileum alkalmából a társulat Gogol: A revizor című színdarabját adja elő október 24-én a Duna Palota Színháztermében.

Ahhoz, hogy az immár 70. életévét betöltött Lukácsi Huba tanár úr huszonöt éven keresztül működtessen egy állandó iskolai színtársulatot, amelynek aktív szereplői, az oktatási intézmény egykori, visszajáró diákjai, karizmatikus személyiség szükséges. Ugyanakkor a siker szerves részét képezi a Szent Imre Gimnáziumban tanító pedagógusok munkája és a szülők bizalma, támogatása.

Párdányi Miklós, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója írtaa Revizor előadásáról:
„Mindig mondtam a Latinovits Diákszínpad munkájáról szólva, hogy egészen egyedülálló sajátossága a legtisztább amatőr lelkület, önfeláldozó lendület és a professzionális szakmaiság rendkívüli találkozása. Ezek a ragyogó erények szédületes összhangban fejeződnek ki A revizor előadásán. Aki nem nézi meg, óriási élménytől fosztja meg magát.”

Az este 7 órakor kezdődő előadás megtekintése ingyenes.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben