Esélyegyenlőség a színpadon – Musical siketeknek

Létrehozás: 2010. október 27., 09:41 Legutolsó módosítás: 2010. október 27., 09:42

Budapest – Ma, 2010. október 27-én mutatja be a Hegedűs a háztetőn című musicalt a Vígszínház. A hír itt be is fejeződhetne, ha nem jeltolmácsolt előadásról lenne szó. Forrás: mindennapi.hu

„A híres darab várhatóan jóval nagyobb érdeklődést vált ki, mint ha rétegdarabot választottunk volna. Így több az esélye, hogy siketek és nagyothallók is megnézzék, közülük sokan életükben most először jutnak el színházba” – indokolja Herczeg András, a Vígszínház kommunikációs igazgatója a mindennapi.hu-nak Joseph Stein és Jerry Bock 1964-es darabjának választását.
Sokakat meglephet, hogy a színház nem prózai, hanem zenés darabbal rukkol elő.A zenei élmény átadása ezért a jeltolmácson – Henger Krisztinán – fog múlni. „A zenei tolmácsolás, a hangalapú élmény érzékeltetése során a »fordító« nem csak a kézjelekre, hanem a mimikára, a szélesebb, látványosabb mozdulatokra is támaszkodik” – informálja a mindennapi.hu-t Habán Zsuzsa, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének szakmai vezetője, aki maga is jeltolmács. Az előadás alatt a tolmács ritmusosan „jeleli” a zenés részeket is, sőt azt is érzékeltetni tudja, hogy a szereplők magasan vagy mélyen énekelnek. A siketeknek és nagyothallóknak szóló előadásoknál egyébként különösen fontos, hogy azok mozgalmasak és látványosak legyenek.

A jeltolmács szerepében

A nyugati országokkal ellentétben Magyarországon még nincs színházi jeltolmács-képzés, így a más területeken dolgozó jeltolmácsok kreativitására van bízva a színmű – szakszóval – akadálymentessé tétele – avat be a részletekbe Habán Zsuzsa.
Magyarországon ugyanakkor volt már példa jeltolmácsolt előadásra: tavaly a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Kortárs Balett Sztravinszkij, A katona története című darabját fordították a színen. A tapasztalatok szerint a nem siketeket nem zavarta a jelelés, és a legtöbb néző hamar megszokta a színpad bal szélén álló tolmácsot.
Külföldön sokkal előbbre tart a színházi esélyegyenlőség: többek között Angliában gyakoriak a jeltolmácsolt előadások, a rendezők olykor még szerepet is adnak nekik, azaz beépítik őket az előadásba.

A siket és nagyothalló színészek színpadi jelenléte sem újkeletű. Csak az Egyesült Államokban több tucat, kifejezetten siketek és nagyothallók által – és számára – létrehozott színházi társulás létezik: a Los Angelesben működő Deaf West Theater például hatvanhat férőhelyes színháztermet is fenntart. Az általában több évtizede működő színházak legnépszerűbb darabjai között szerepelnek William Shakespeare művei, többek között a Hamlet, dán királyfi.
Arra is volt már példa, hogy siket és nem siket színészek együtt vittek színre musicalt. Erről tanúskodik a 2003-ban a New York-i Broadway-n bemutatott, Mark Twain Huckleberry Finn című regényéből és Roger Miller zenéjéből mixelt A nagy folyó című darab (fenti képünkön a színmű egyik jelenete). A New York Times által agyondicsért előadásban a Twain-eszmék új köntöst kaptak: míg a regényben a fehérek és feketék, fiatalok és idősek, férfiak és nők közötti kapcsolatokról olvasni, addig az új felállásban a hallók és nem hallók viszonya kerül górcső alá.
A nagy folyóhoz hasonlóan sikeres volt a még 1980-ban, szintén a Broadway-n bemutatott, a siketek iskolájában játszódó, Egy kisebb Isten gyermekei című színdarab. A műből 1986-ban készült, hasonló című filmben szereplő siket színésznő: Marlee Matlin alakításáért ráadásul Oscar-díjat kapott.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben