Egy percre megállni – Katolikus Könyvnapok Székesfehérváron

Létrehozás: 2010. május 27., 12:30 Legutolsó módosítás: 2010. május 27., 12:31

Székesfehérvár – Matus György színművész szavalata és Bobory Zoltán, a Szent István Művelődési Ház igazgatójának köszöntője után Spányi Antal megyéspüspök megnyitójával vette kezdetét a Katolikus Könyvnapok május 25-én Székesfehérváron. Forrás: Magyar Kurír

A kétnapos rendezvényen könyvkiadók, többek között a Szent István Társulat, a Szent Rafael Könyvkiadó, a Zarándok Kiadó és az egyházmegye könyv- és kegytárgyboltja, a Barátok Boltja vesz részt. A budapesti rendezvénysorozathoz kapcsolódva Székesfehérváron már negyedik éve szervezik meg a könyvbemutatót.

„A könyv az emberi kultúrának olyan sajátos gazdagságát tárja elénk, amit nem helyettesíthetnek az elektronikus könyvtárak és az interneten található hatalmas információmennyiség” – mondta megnyitó beszédében Spányi Antal. „Amikor kézbe vesszük, olvassuk őket, a könyvekkel személyes kapcsolatot alakítunk ki. Fontos, hogy a könyvek az ember világában helyet kapjanak, hogy mindenkinek gyűjteménye legyen kedvenc olvasmányaiból. A könyv szeretetét és megbecsülését fogadjuk be szívünkbe és adjuk át a következő generációnak” – fogalmazott a püspök.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben