Doktorira készültek a zenekedvelők
Kecskemét – Orgonamuzsikával telt meg pénteken délután a kecskeméti Református Templom. Doktori orgonahangversenyének bemutatóját adta elő a tiszakécskei kántor. Méhes Balázs a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen képzi magát. Nem volt számára idegen a kecskeméti hangszer és a kecskeméti környezet, ugyanis szinte testvéri a kapcsolat a tiszakécskei és a helyi egyházi énekkarok között. Forrás: kecskemetitv.hu
A Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye egyik kiváló kántora készül doktori hangversenyére. A tiszakécskei Méhes Balázs a budapesti előadást megelőzően harmadmagával nyári orgonakoncertekkel ajándékozza meg a komolymuzsikát szerető kecskemétieket. Szabó Balázs után és Kosóczki Tamás előtt ő ült a kecskeméti Református Templom orgonájához azzal a repertoárral, amelyet a doktori vizsgán is bemutat. Johann Sebastian Bach, César Franck, Mozart és Liszt Ferenc művei csendültek fel. Méhes Balázs elmondta: örömmel játszik a kecskeméti reformátusok orgonáján; Kecskeméttel és az itteni kántorral, Mikesi Tiborral, valamint a Kecskeméti Végh Mihály Énekkarral régi jó a kapcsolata; gyakran muzsikál együtt a kecskeméti és a tiszakécskei református kórus. Méhes Balázs doktori orgonahangversenye a Művészetek Palotájában lesz szeptember 29-én.
Videó: