Csaknem hetvenezren látták fél év alatt a Munkácsy-trilógiát Pécsett

Létrehozás: 2010. november 04., 14:01 Legutolsó módosítás: 2010. november 04., 14:03

Pécs – Hatvanhatezer látogatót fogadott a Munkácsy Mihály három legjelentősebb bibliai témájú festményét bemutató, hétvégén zárult kiállítás Pécsett. Az Ecce Homo, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt című alkotás együtt először és feltehetően utoljára volt látható a baranyai megyeszékhelyen. Forrás: MTI

Az április 24-én nyílt tárlat hatvanhatezer érdeklődőt fogadott vasárnap estig – mondta az MTI-nek Gamus Árpád, a Pécsi Galéria vezetője, aki szerint elégedettek lehetnek ezzel a látogatottsággal, hiszen mintegy hatvanezer látogatóra számítottak a kiállítás megnyitása előtt.

A monumentális alkotásokat pénteken kezdik el csomagolni: feltekerve, speciális hűtőládákba helyezve, hűtőkamionnal szállítják a Nemzeti Galériába őket. Gamus Árpád tájékoztatása szerint a három festményt egy nagyobb Munkácsy-kiállításon hamarosan bemutatják a fővárosban is. Pécs mintegy harmincmillió forintot költött arra, hogy eleget tegyen a kiállítás szigorú feltételeinek. A Pécsi Galériának át kellett alakíttatnia az egyedüli helyszínként szóba jöhető helyiséget, a Nagy Lajos Gimnázium dísztermét. A szerződésben különböző műszaki, klíma- és biztonsági berendezések elhelyezését írták elő, a falakat a legjobb hatás eléréséért angolvörösre festették. A képek védelme érdekében a teremben állandóan 20 Celsius fokot és 50 százalékos páratartalmat kellett biztosítani, a műkincsekre éjjel-nappal őrök vigyáztak. A három alkotás kölcsönzéséhez a három tulajdonos – Hajdú-Bihar megye önkormányzata, Pákh Imre műgyűjtő és a kanadai Hamilton Galéria – hozzájárulására volt szükség. Bár a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt című festményt az elmúlt években többször szállították a tengerentúlra és vissza, az Ecce Homo idén áprilist megelőzően nyolcvan évig nem hagyta el a debreceni Déri Múzeum falait. 

Az Ecce Homo, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt Munkácsy legjelentősebb bibliai témájú festményeinek tekinthetők. Közülük az Ecce Homo azért is különleges, mert ez volt a művész utolsó képe, amelyet már nagy betegen készített. 

A trilógia bemutatásával Pécs immár másodszor tisztelgett a magyar művészettörténet egyik legnagyobb alakja előtt, hiszen az Egyesült Államokban élő magyar üzletember, Pákh Imre gyűjteményéből összeállított Munkácsy-képek Amerikából című kiállítássorozatnak 2006-ban a Dunántúl legnagyobb városa is egyik állomása volt.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben