Völgyessy Szomor Fanni: „Istennek akarok megfelelni és nem az embereknek!”

Létrehozás: 2009. január 20., 13:47 Legutolsó módosítás: 2009. január 20., 14:06

Budapest – Völgyessy Szomor Fannival, a csengő hangú énekesnővel egy étteremben találkozunk, hogy zenéjéről, művészetéről, Istennek való megfelelésről, az ő és az Ő útjáról beszélgessünk, világmegváltó, világmegváltoztató gondolatokat emlegetve. Fanni új lemezének dalait eddig még nem hallhatta a nagyközönség, de velünk kivételt tett, két lassúbb számot hallhatunk tőle, cikkünkhöz csatolva. - Bolla Zsuzsanna írása.

 
 
Völgyessy Szomor Fanni: „Istennek akarok megfelelni és nem az embereknek!”

Völgyessy Szomor Fanni

Évekkel korábban hallottam Fannit énekelni, és megfogott, magával ragadott a hangja. Találkozásunkkor kiderült: az még az Egyetemi Színpados éveiben volt. Aztán eltűnt, sokáig Hollandiában élt. Nemrégiben az Interneten bukkantam rá újra, amikor honlapjára tévedtem, és egyik decemberi koncertjéről értesültem. Megrökönyödve tapasztaltam, hogy egy ilyen tehetséges művésznek alig van koncertje, alig foglalkoznak vele a lapok, nincsen benne a köztudatban. Pedig dolgozik ő, és amit letesz az asztalra, az művészi, igényes és pótolhatatlan.

- Furcsálltam, hogy tavaly nem jelent meg veled interjú. Kerestem a honlapokon rólad anyagokat, mert szeretek egy beszélgetés előtt tájékozódni, illetve nem szeretek olyanokat kérdezni, amit egy illető már ezerszer lenyilatkozott. És veled jó, ha összesen három interjút találtam. Miért van ez?

- A 90-es években elég sokat írtak rólam és a zenekaromról. 97-től viszont Hollandiában töltöttem egy pár évet és így egy kicsit „kiestem” a köztudatból.. A mai világban egy napot sem szabad kihagyni és talán ez is szerepet játszik abban, hogy nem írnak rólam sokat az újságok.

- Pedig így ismerhetnének meg minél többen… Félre ne érts, de túlságosan tehetségesnek tartalak ahhoz, hogy kallódj.

- Életemet soha nem a médiákhoz irányítottam s bár való igaz, segítségemre lenne a koncertek meghirdetésében, de amíg egy művésznek kéne a médiát kiszolgálni és nem a média karolja fel a tehetségeket, addig ez így lesz. Mindannyian tudjuk és tapasztaljuk kik azok, akik a tv csatornákon szerepelnek és kiáltják ki őket sztároknak. Legyen meg az ő boldogságuk. Persze az lenne helyénvaló, ha ez még nem zárná ki az értéket, de tudjuk a műsoridő drága... Sajnos nagyon sok tehetséges ember döngeti a kapukat, sikertelenül. Megvan viszont az a szabadságom, hogy bár tudom a nehezebb út jutott nekem, mégis azt kell mondjam, én Istennek akarok megfelelni és nem az embereknek. Ez egy ördögi kör, hogy nem tudok az emberekhez eljutni, mert másfajta mércével mérnek engem. Azért adódik egynéhány alkalom, hogy valamelyik csatorna meghív, és egyre több az ilyen felkérés. Viszont a munkámat tennem kell, nem várhatok semmilyen segítségre. Ha adódik az jó, de nem befolyásolja a lelkesedésemet. Két út van csak ugyanis, választani kell. Nekem ez az utam!

- Ingyenes koncerteket adsz templomokban, hol zenekaroddal, hol egyedül fellépve. Ez már magában is két kuriózumnak számít.

- Szeretem a templomnak az atmoszféráját, és azt gondolom, hogy ez a világzene, amit most játszunk, nagyon illik a templom boltívei alá. Közösséget tud formálni mind a zene, mind az épület. Nem gondolom, hogy templomba belépőt kellene szedni és azt sem szeretném, hogy valaki is kimaradjon egy koncert élményéből, aki esetleg nem engedheti meg magának, nem beszélve arról, ha esetleg az egész családjával szeretne eljönni. Azért azt tudni kell, hogy egy koncertműsor összeállítása, bepróbálása sok idő és energia, mégis ahogy így körülnézek látom, hogy mennyivel könnyebben megvesznek az emberek egy hamburgert, mint egy koncertjegyet. Ilyen világban élünk: vagy eszünk, vagy koncertekre járunk, ezért igyekszem inkább a koncertekhez támogatókat találni.

- Kik a támogatóid?

- Énekelni a legkönnyebb egy koncerten, mert azt minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy tudok. De az anyagi hátterét megteremteni egyre nehezebb. Az isteni kegyelem viszont itt is mindig munkálkodik. Ilyen például az az eset is, amikor a vendégművészként fellépő Helyey László színművész (Gerard Deparieu és Mátyás király hangja – a szerk.) az első közös koncertünk után boldogan ajánlotta fel ingyenes közreműködését, hisz ő maga is feltöltekezett a műsor alatt. Szintén Helyey László mondta nekem azt a bölcsességet: „Fanni édes, inkább hiányoljanak az emberek, mint hogy túl sokat szerepelj”. Azaz én is azt vallom, hogy inkább évente csupán pár koncert legyen, de felejthetetlen, mint sok, de silány. A minőség soha nem sűrűség függő.

- Akkor ezek szerint nem tudsz a zenélésből megélni…

- Sajnos nem, de ezzel nem vagyok egyedül ebben az országban. Természetesen, ha egy jó management mögöttem állna, de ez sincs így. Ahhoz is pénz kell először.

- Igen, épp ezt akartam mondani: nem kell neked könyökölnöd, kikönyökli neked más. Megszervezi más a koncertet, neked csak a művészettel kell foglalkoznod. Miért nem így csinálod?

- Mutass be annak a valakinek, és akkor boldogan csak az éneklésre koncentrálok ezentúl.

 Úgy gondolod, nincsen ma Magyarországon jó menedzser?

- Biztosan van, csak még nem találtunk egymásra. Attól függetlenül a szervezés részét is nagyon szeretem. Szeretek mindennek körültekintően utánajárni. Amikor pedig még rajtam kívül 5 emberre is gondolni kell, plusz a hangszerek, erősítés szállítás stb. nem lehet hibázni. A tavaszi erdélyi koncert körutamnak is már most elkezdtem a szervezését. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindenkinek ideális legyen minden. A plakátokat is inkább itthon, rafikusommal Agócs Péterrel készítettem el, majd küldöm ki nyomtatható formában e-mailen, hogy ezzel is segítsek a gyülekezeteknek. 

- Annyiféle műfajban mozogsz otthonosan, kapkodni kellene érted…

- Talán ezért is nehezebb. Műsoromban szerepel klasszikus, jazz, népdal, popzene egyaránt. Ez nem általános, de nekem kihívás és úgy gondolom, hogy hallgatóként is élveznék egy ilyen összeállítású koncertet, hát miért ne?

- Nem akartál lehogonyozni egyetlen műfaj mellett sem?

- Nem igazán. Figyelve a világ és a saját életem eseményeimre próbálom azokat dalban a közönség elé tárni. Szöveg központú énekesnek vallom magam.

- A szövegeket te írod?

- Javarészt igen, persze ha saját szerzeményről van szó. Saját szerzemény nem azt jelenti, hogy én írom a dalt, hanem hogy nekem írják. Legtöbb dalomat Dorogi Károlynak köszönhetem. Most pedig Pejtsik Péterrel dolgozom egy következő albumomon. Februárra tervezzük a megjelenést, Get back your freedom címmel. Ez a CD a régiek hangulatától eltérően könnyed popzene lesz. Inotay Balázs kérésére, (akinek édesapja Inotay Lehel, evangélikus lelkész) aki ennek az albumnak a megvalósítását tette nekünk lehetővé, a dalok angol nyelven szólalnak majd meg. A cím is azt mutatja: ha hitelesen csinálunk valamit, akkor nem kell korlátok közé szorítkoznunk. Természetesen a versírást sem hagytam abba és már egy új kötetre való is összegyűlt. Jókedvű, lendületes írások. Talán ez is mutatja, hogy a szomorkás, magamba forduló része az életemnek lezárulóban van.

- Mit jelent az, hogy popzenei?

- Kortárs könnyűzene. Amire talán dobolni kell a kormányon vezetés közben.

- Slágergyanús dalok?

- Tudjuk, hogy a sláger attól lesz sláger, mert éjjel nappal halljuk. Az én esetemben... nem gondolom, hogy... Bár Isten útjai kifürkészhetetlenek. Bizakodjunk! Megtörténhet, de nem célom.

- Hol léptél fel mostanában, illetve lépsz fel legközelebb?

- Folyamatosan szervezek koncerteket, és várom az ajánlatokat. Várom, hogy Isten majd segítsen ebben is. Decemberben nagyon szép (telt házas) koncertem volt a Kékgolyó utcában. Mivel ez már a második alkalom volt, így advent harmadik vasárnapján és Keczkó Pál lelkésszel gondolkodunk a hagyományteremtésén. Vagy már meg is történt, hiszen sokan jöttek vidékről is, emlékezve a tavalyi koncertre. Ez mindig nagy öröm!  Néhol akad 1-2 tv-s felkérés. Egy film főzenéje lesz a Get Back Your Freedom című albumom címadó dala, természetesen én fogom énekelni. Még most január, február az új dalok feléneklése. A borító megtervezése, a fényképek elkészítése, amiben Petrikovics Edit fotós lesz segítségemre. Régi vágyam, egy egyszemélyes műsor összeállítása, hogy könnyített feltételekkel juthassak el mindenhova, ahova hívnak.  Ennek a megvalósításához szeretnék támogatókat találni. Felkérést kaptam az Országos Rehabilitációs Intézetből is. Március elején Hollandiába hívtak egy fesztiválra. Tavasszal Erdély. Szeretném itthoni és európai gyülekezeteinket körbejárni. Tehát terv, lehetőség van. Szervezni kell és csinálni. 

- Teológiára szerettél volna menni… Aztán mégsem lett belőled teológus.

- Hosszú évek távlatából visszatekintve azt mondanám most erről, hogy valószínű nem volt elég erős bennem az elhívás, vagy az akarás. Teológusként nem tudtam volna kiteljesedni. Az éneklés viszont mindig fontos volt és ez az a terület, ahol igazán önmagamat tudom adni, ahol késztetést érzek az egészséges önmegvalósításra. Az embernek olyan szakmát kell választania, ahol egy jól elvégzett feladat, munka után, megüresedik a szív és egyben fel is töltekezik. Szükség van időről időre a katartikus élményekre. Egy koncert ilyen számomra. Ennek a pillanatnak a varázsa megismételhetetlen.

- Mi az, amit az éneklésben többet adsz?

- Talán nagyképűség nélkül mondhatom, hogy nem mást, Istent akarom adni.

- Van zenei példaképed?

- Barbara Streisand-t nagyon szeretem, nagyon szépen, tisztán, érthetően énekel. Kedvelem Jon Anderson-t a Yes zenekarból. Nem kevesebbet, mint egy életet zenéltek végig, ami példakép lehet.

- Mit szoktál csinálni a koncertek előtt? Készülsz valahogyan?

- Elmegyek uszodába, aznap nem eszem csípős, sós vagy hagymás ételt, olajos magvakat. Kicsit beskálázom, és a laposüvegemet feltöltöm édes tokaji borral. Pár korty a koncert előtt jót tesz a hangomnak és a lelkemnek is.

- Szoktál még izgulni fellépések előtt?

- Egy egészséges izgalom mindig van, ezt nem lehet leküzdeni, és nem is akarom. Az a nap a fejemben arról szól, hogy tudom, este nekem valami többet kell adnom, mert a közönség azért jön, hogy kapjon. Ez az én felelősségem. Amikor azonban a cselló megszólal, és elkezdek énekelni, megszűnik minden háttérmunka terhe, és a muzsika szeretete és élvezete egy pillanat alatt magával ragad.


Aztán elbúcsúzunk. Már a villamosra szállok, amikor még rámcsörög. Fontosnak tartja, hogy elmondja még egyszer:
- Én tényleg nem vágyom sokra. A mai világban örülni kell, ha egyetlen koncert is létre tud jönni. Persze jó lenne minél többeket megérinteni, megfogni. Jó lenne, ha az emberek nem csak szemetet hallanának. Világmegváltás kellene… - mondja. - A világ már meg van váltva… - felelem neki cinkosan.
- Akkor úgy mondom, világmegváltoztatás – és nevet ő is. Tudjuk, miről beszélünk és ez jó érzés.

 

FANNI KÉT ÚJ DALLAL LEPETT MEG BENNÜNKET. EDDIG MÉG SENKI SEM HALLOTTA ÚJ LEMEZÉNEK SZÁMAIT, DE VELÜNK KIVÉTELT TETT: KÉT LASSÚBB SZÁMÁT A FÁJLOK KÖZÖTT HALLGATHATJÁK MEG!

A számok címe:

1. Fool My Mind
2. From Above The Clouds

Fájlok
01-track-1.mp3   4.2 MB  
Fool My Mind   4.2 MB  
Linkek
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben