Interjú Szemerei János püspök-jelölttel

– Ha valaki püspökségre törekszik, jó munkát kíván – vallotta Pál apostol Timóteushoz írt levelében (1Tim 3,1). Mi motivált akkor, amikor elvállaltad a püspök-jelölést?

– Életem általam tervezett forgatókönyvében nem szerepelt a püspöki szolgálat lehetősége. A Somogy-Zalai Egyházmegye bátorító ajánlási tervéről tudtam, és nagyon megtisztelőnek tartottam. A jelöltséget azonban nem vállaltam volna el, ha csak a szűkebb környezetemtől kaptam volna ajánlást. Nem titkolom, hogy meglepetésként ért a felém forduló bizalom mértéke, hogy kerületünkben az egyházmegyei presbitériumok többségének ajánlását egyedül én kaptam meg. A döntést nehezen hoztam meg, álmatlan éjszakáim is voltak, de úgy éreztem, hogy ilyen mértékű bizalom esetén el kell vállalnom a jelöltséget.

– Mik voltak azok a (külső-belső) hatások, amelyek leginkább hatással voltak rád eddigi életedben?

Meghatározó a család, amelyben nevelkedtem. Hetedik gyermekként megszülethettem! A kamaszkori lázadást követő keresési időszakom után egy nem hivatalos egyházi közösségben szólított meg az Isten. Hálás vagyok a fejér-komáromi ifjúsági csapatért, teológus koromban Lackner Aladár gyönki lelkész megismeréséért. Tőle tanultam meg, hogy a gyülekezeteket elsősorban szeretni kell! Hogy ez a megállapítás mennyire igaz, a lelkészi tapasztalataim is visszaigazolták. Kezdő lelkészként ajándékként éltem meg, hogy a szolgálatomra bízott területen élt dr. Ferdinánd István ny. teológiai tanár. Tőle nem csak sokat tanultam, de gondolkozásom, életszemléletem kialakulására is nagy hatással volt. Ifjú lelkészként feleségemmel átéltünk egy halál közeli helyzetet. Az eldugult kályhacső miatt kis híján meghaltunk szénmonoxid mérgezésben. Emiatt kétszeresen is hálás vagyok az életünkért, családomért, a szolgálat lehetőségéért, és mindazért, amit azóta ajándékként megélhettünk. 

– Lelkészi, esperesi előéletedből mik azok az elért eredményeid, amelyeket szeretnél esetleges megválasztásod után püspökként szélesebb egyházi körre kiterjeszteni?

– Lelkészi és esperesi tapasztalatom is az, hogy mindennek az alfája és ómegája a bizalom. A ránk bízott üzenet, az evangélium summája is ez: Isten Jézus Krisztusban megbékéltette magával a világot. Isten bizalmat szavazott és esélyt adott az embernek.
Egyházi életünkben éppúgy, mint a mindennapi emberi kapcsolatainkban nélkülözhetetlen a bizalom. Ahol megvan, ott erő szabadul fel, ott épülés és növekedés kezdődik, ahol viszont a bizalom megbillen, borul vele minden. Számomra ezért kiemelt fontosságú a bizalom építése és erősítése. Somogy-Zalában jó légkörű, bizalmi alapon működő egyházmegyei életet alakítottunk ki. Az itt szerzett tapasztalataimat jó szívvel ajánlom kerületi használatra. Nem csak akkor, ha engem választanak püspöknek! 

– Sokak szerint egyházunk tagjainak számához képest túlságosan nagy adminisztratív apparátussal rendelkezünk. Az Országos Iroda dolgozóinak létszáma, sőt a három egyházkerület – három püspök alatt – is egyesek szerint túlzás. Mi a véleményed erről?

– Egyházunk tagjainak számához képest biztos, hogy túlságosan nagy az apparátusunk. Az egyszerűsítés egész egyházunk elemi érdeke. Egy egyszerűsítési javaslatot két éve magam is kidolgoztam, de a zsinat bürokratikus útvesztőjében elakadt, és nem került megtárgyalásra. Úgy gondolom, hogy többféle megoldást is végig kell gondolni, hogy az egyházi közvéleménynek elfogadható legjobbat megtaláljuk.  

– Mik lennének megválasztásod esetén püspöki, vezetői szemléleted főbb ismérvei?

– Egymás tiszteletben tartása, konszenzuskeresés, világos beszéd, átlátható működés, problémák kezelése, közösségépítés, hatékonyabb működés. 

– Véleményed szerint mik az evangélikus identitástudat főbb ismérvei? Melyek azok, amelyeket egyházunk missziói tevékenysége során jobban hangsúlyozni kellene?

– Nekünk, magyarországi evangélikusoknak, a 3 szá6zalékos arányunkkal, nemzetiségi gyökereinkkel, a kettős kisebbségi helyzetünkkel, az ellenreformációs történelmünkkel, a több évszázados hátrányos megkülönböztetésünk hallott és megélt tapasztalataival egészen mást jelent, mint a többségi helyzetben és jólétben élő, teljesen máshogy szocializálódott észak-európai vagy német testvéreinknek. A közép-európai felekezeti harcokból nem csak kárunk származott. A küzdelmek során a hitünk erősödött, gondolkodásunk végiggondoltabb, lecsiszoltabb és lényegre koncentrálóbb lett. Nem osztom azok véleményét, akik a hazai evangélikus hagyományt, liturgiát igénytelennek mondják. Nekünk ebben az egyszerű, de mégis a lényegre, a Jézus Krisztusra figyelő hagyományunkban van az erőforrásunk!  

– Hogyan vélekedsz az egyházunkban dolgozó lelkészek problémáiról: személyes konfliktusok, válás, alkoholizmus, pénzügyi visszaélések, stb.? Hogyan lehetne ezeket a bajokat megelőzni?

– A lelkészek is emberek. Nehéz szolgálatban, nagy terhelés, gyakori és erős stressz alatt élő emberek. Előfordul, hogy elfáradnak, sajnos néha ők is magánéleti válságokon mehetnek át, és más emberekhez hasonlóan velük is megtörténhet, hogy terheik alatt összeroskadnak. A kialakult konfliktusokat határozottan és időben kell kezelni, mert az ilyen ügyek nem gyógyulnak meg maguktól. Ha viszont elhanyagolják, egyre súlyosabb károkat okozhatnak az érintett lelkész, a családja és a gyülekezete életében is.
A megelőzéshez több minden szükséges. Egyrészt olyan testvéri légkört kell teremteni az egyházban, ahol a lelkész feltárhatja őszintén a problémáit. A jól működő, egymásra szeretettel figyelő lelkészi fraternitás is védőhálót jelenthet. Döntő szerepe lehet a felettesek hozzáállásának, empátiájának és az okosan gyakorolt lelkipásztori szolgálatának. Lelkészeink lelki és mentális erősítésére, a szükséges pihenésére és regenerálódására is jobban oda kell figyelni, mint eddig. Meglesz az eredménye. 

– Hogyan viszonyulsz az új liturgia kérdéséhez?

– Korrektül. 2005-ben az országos közgyűlésen alternatív rendként annak ellenére megszavaztam, hogy nekem nem tetszik. A liturgiai küzdelmek idején következetesen a kötelező és kizárólagos bevezetés ellen harcoltam, nem azért, hogy ne használhassa az, aki szeretné. Tiszteletben tartom azoknak az érzéseit, akik a középkori formát szeretik, ugyanakkor viszont ezt a megértést, és tiszteletet várnám az új liturgia kedvelőitől az egyszerűbb liturgiához ragaszkodók irányába.
Megválasztásom esetén valódi liturgiai szabadság lesz. Külső nyomás nélkül választhatnak a gyülekezetek (és nem önhatalmúan a lelkészek) valamennyi elfogadott rend (közöttük az új liturgia) közül. Azzal együtt, hogy az új liturgia bizonyos elemeit (például a feloldozási részt) teológiai szempontból felülvizsgálandónak tartom.  

– Mi a véleményed a Szolidaritási Törvényről?

– Egyet értek a céljaival, hogy hosszú távon megbízható, kiszámítható és mindenkire egyformán érvényes garantált nyugdíj- és szociális ellátási rendszert kell kialakítani. A Szolidaritási Törvény gyenge pontja a finanszírozási tervezet volt. Két lábra kívánták helyezni (lelkészek és gyülekezet), az országos egyház pedig csak garanciavállalóként állt volna mögötte, nem állandó befizetőként. Ebből következett az, hogy a lelkészek befizetési terhe több mint 50 százalékkal, a gyülekezeteké pedig a lelkészi illetményektől függően háromszorostól akár húszszorosra is növekedhetett volna. Ez gyülekezetek tucatjait rövid határidővel ellehetetlenítette volna. Módosító javaslatot nyújtottunk be a zsinatra, hogy az országos egyház harmadik lábként szálljon be a befizetők közé, és tegye bele a rendszerbe azt, amit korábban is nyugdíjra, társadalombiztosítási támogatásra illetve szociális ügyekre fordított. Úgy tűnik, hogy megnyugtató megoldás felé mozdult el az ügy.  

– Mi a véleményed az egyházunkban végzett szociológiai felmérésről? Melyek azok a pontok, amelyeket a visszajelzések alapján a legelső körben kell átformálni, javítani egyházunkban?

– Fábri György kutatásvezető a Credo című folyóiratban közzétett kutatási anyag címéül ezt adta: Nekünk így is jó?
A kutatás megállapítja, hogy mi, evangélikusok általában elégedettek vagyunk egyházunkkal, büszkék is vagyunk rá, ugyanakkor ehhez képest kevéssé becsüljük meg. Tartózkodóan veszünk részt az alkalmakon, és alig vállalunk érte munkát és komolyabb áldozatot. Első lépésben el kell érni, hogy nekünk ez így ne legyen jó, második lépésben pedig azt, hogy többet vállaljunk és tegyünk egyházunkért.  

– Az eddigi fórumokon melyek voltak azok a kérdések, amelyekről szívesen beszéltél, melyek azok, amelyeket inkább elkerültél volna? Miért?

– A fórumok arra vannak, hogy arról beszéljünk, ami az embereket érdekli. A „kényes” kérdéseket szeretem a leginkább, mert azok érintik az embereket leginkább érdeklő témákat. Ha őszintén és világosan beszélhetünk, akkor a homály tisztulhat, a félreértés tisztázódhat. Nincs olyan témám, amit ki szeretnék kerülni a fórumokon. Persze vannak rafináltan megtekert beállítások, amelyek azt a látszatot próbálják kelteni, mintha ellentmondásban lennék korábbi megnyilatkozásaimmal. Ilyen például az, hogy „miért vállaltam el a püspökjelöltséget, ha korábban meg akartam szüntetni a kerületeket?” Aki ismeri azt az előadásomat, amelyben ezt a lehetőséget vázoltam (a honlapomon elolvasható), az tudja, hogy felvetésem fókuszában a gyülekezetek megmentése állt. A püspököknek nem az legfőbb feladata, hogy mindent a rájuk bízott gyülekezetekért tegyenek? Úgy érzékelem, hogy sokan megértették előadásom lényegét, mert különben nem ajánlottak volna püspöknek. Számomra a püspöki szolgálat nem cél, hanem eszköz. 

– Mik az eddigi tapasztalataid a püspökválasztás menetéről?

– Érthetetlen és értelmezhetetlen volt a jelölőbizottság hírzárlata. Nem értem, hogy az előzetes ígéretek ellenére, miért nem kapott sem a kerületi közgyűlés, sem az érintettek, sem a közvélemény teljes körű információt a jelölés részleteiről.
Az eddigi fórumok légköre, hangulata, a jelölt társammal megélt testvéri viszony, a fórumokon megmutatkozó érdeklődés mértéke viszont örömmel töltött el, mert azt jelzi, hogy az embereket érdekli egyházunk jövője.