Renée Zellweger istenhite sokféle megtapasztalásból tevődik össze

– A New in Town című legújabb filmedben a hit nagy szerepet játszik, különösen a városi emberek életében. Tudnál nekem mesélni arról, hogy saját spirituális életed hogyan növekedik?

– Szüleim európaiak. Apukám anglikánként nőtt fel, anyukám lutheránus volt. Ezért aztán kompromisszumot kötöttek egymással és az Amerikai Episkopális Egyházhoz kezdtek járni. New Yorkban nem szoktam templomba járni, inkább, ha Connecticutban járok, akkor megyek el istentiszteletre. Azt mondanám inkább, hogy a hitem nem konvencionális, de természetesen keveréke, egyfajta elegye annak, amit tanultam és tapasztaltam életem során. Sokféle dologból tevődik ez össze, ötletekből, inspiráló dolgokból és olyan benyomásokból, amelyek erőt adnak nekem.

– A connecticuti egyház, ahová jársz szintén episkopális egyház?

– Igen. A sógornőm, aki csak ideköltözött, szóval betelepült ide, a bátyámat elcsábította a baptista templomba, és azóta elragadtatással beszélnek erről az egyházról. Ez azért mókás a számomra, mert amikor a sógornőm új volt a városban, sokat keresgélt, míg végül megtalálta ezt a helyet. Most viszont úgy érzi, mintha egész életében odajárt volna, mert befogadták maguk közé a gyülekezeti tagok és azóta már szoros kötelékei vannak a közösséggel.

– Mi volt számodra az élet legnagyobb leckéje?

– Sok szürke dolog van és csak kevés fekete-fehér. Meg kellett tanulnom, hogy szűk az igazán jó dolgoknak a köre. Sokkal több hely van a szürke számára. Vannak olyan dolgok, amik nem boldogítanak, másoknak viszont sokat jelentenek. Ez azonban nem teszi szükségszerűen rosszabbá az embert. A tolerancia – jó szó. Meg kell tanulni. Sokat tanultam én is, okosabb lettem, tapasztalatokra tettem szert és megismertem sok dolgot, amiről ítéletet alkothattam és pozitív tapasztalatokat szerezhettem.

– A New Townban nyújtott alakításod mire tanított meg önmagadról?

– Talán arra, hogy rájöjjek arra, mennyire függök a humorérzékemtől, amikor változó dolgokon kell átverekednem magam.

– Mi az a jó tanács, amit valaha is kaptál partnerkapcsolataiddal összefüggésben?

– Nem kötök kompromisszumot az értékeimmel kapcsolatban, nem kötök kompromisszumot a morális alapszabályaimmal kapcsolatban. Nem kötök kompromisszumot olyan dolgokban, amelye elherdálják az önértékelésemet.

– Mi az a legnagyobb és legkedvesebb dolog, amit a barátaid tettek érted?

– Ó Istenem, erre nehéz válaszolnom. Elveszek a részletekben, annyi mindent kellene figyelembe vennem. Felejthetetlen pillanatokról szóló listáim vannak, amiket dédelgetek magamban, és amelyekre nagyon-nagyon sokat gondolok. Nagyszerű meglepetésekben volt részem. Volt, hogy barátaim és családtagjaim eljöttek értem egy olyan pillanatban, amikor nekem erre a legnagyobb szükségem volt. Ilyenkor felnyalábolnak és elvisznek valahová.
A kilencvenes években nehéz periódusaim voltak és egyszer egy pár barátom eljött hozzám, és elvittek egy házba, amely Upper Peninsulában már századok óta a családjáé volt és ott egy feledhetetlen hetet töltöttünk. Azt hiszem, nagy áldás, ha az embernek ilyen barátai vannak. De nem csak velem jókodnak, hanem más embereknek is segítenek, ha a nehézségeik adódnak.

– Min tudsz jóízűen nevetni?

– Ó, mindenen. Olcsó csaj vagyok. Esetek, körülmények, bakik…, de azt hiszem valahol védekező mechanizmus is bennem, hogy sok mindenen nevetek, sok minden megnevettet.

– Miért vagy a leghálásabb az életben?

– Minden nap hálás lehetek valamiért. Minden áldás, nem? Azt hiszem azonban, a lista csúcsán minden bizonnyal azok az emberek állnak, akiket szeretek.

– Mi inspirál?

– A jóság más emberekben és az adakozás. Szeretem, ha valamit csak úgy adnak és ajándékoznak nekem, szívből, szeretettel.

– Mi lenne az álomszereped?

– Azt hiszem, már minden álomszerepem valóra vált. Mindegyik szerepem ugyanis hol ilyen, hol olyan okból kifolyólag egy nagy álom volt. Vagy azért, mert olyan emberekkel találkoztam, vagy a karakter miatt, vagy a helyszín miatt, vagy azért, mert sokat tanultam belőle, vagy a változások miatt – dolgok miatt, amelyeket végig kellett járnom annak a személynek az életén át, egyfajta képernyő-utazásban. Szóval a szerepeim mind álomszerepek voltak. Biztosan kliséként hat ez, mégis itt ülők és nem tudok többre és többre vágyni.

– Milyen fajta szerepeket kedvelsz?

– Az attól függ, hogy a személyes életemnek épp milyen korszakát élem. Mire éhezem, mire van az életben szükségem. Ez mókás, mert sokszor olyan, mintha az életem leckéi filmkéziratok formájában adódnának a kezembe.