Orgona és szószék – Beszélgetés Trajtler Gáborral

Létrehozás: 2009. május 11., 19:23 Legutolsó módosítás: 2009. május 11., 19:23

Tisztelettel és szeretettel köszöntjük az idén májusban 80. születésnapját ünneplő Trajtler Gábor orgonaművészt, lelkészt, teológiai tanszékvezetőt! Trajtler Gáborral korábban, 75. születésnapjára Kőháti Dorottya készített interjút az Evangélikus Élet hasábjain, most ezt a beszélgetést tesszük újra közkinccsé. Forrás: Evangélikus Élet, 2004 / 28.

Orgona és szószék – Beszélgetés Trajtler Gáborral

Trajtler Gábor

– A zene szeretetét családi örökségként kapta? Édesapja orvos volt, s köztudomású az orvosok zenei műveltsége…

– Édesapám több hangszeren – hegedűn, mandolinon – is játszott, és vonósnégyesben is muzsikált. Volt otthon egy harmóniumunk, azt is szívesen megszólaltatta. Tulajdonképpen ez a harmónium „vezetett el” engem az orgonához. Próbálgattam azokat az orgonahangzásokat, amelyeket a templomban hallottam, ismerkedtem a hangszerrel.

– Hogyan emlékszik vissza az első alkalomra, amikor orgonapadra ült?

– A családom a fasori evangélikus templomba járt istentiszteletre. Ott hallottam először játszani Peskó Zoltánt, aki később tanárom is lett. Ő adta az első orgonaleckéket. Az orgona hangjától már gyerekkoromban el voltam bűvölve! Ahogy kisdiákként odaültem az orgonapad mellé, tágra nyílt szemmel lestem, hogyan is kell orgonálni… Peskó később megbízott azzal, hogy egy-egy istentiszteleten egyedül kísérjem a gyülekezet énekét. Kell-e mondanom, milyen szívdobogással ültem le a főistentiszteleten játszani!? A mai napig hasonló izgalommal teszem, hiszen a legjobbat, a legszebbet szeretném adni.

– Mikor tudatosult a lelkészi pályára való elhivatottsága? Hogyan választotta az orgonaművészi hivatást?

– Részt vettem a fasori gyülekezet ifjúsági munkájában. Pásztor Pál lelkész mellett ízelítőt kaptam a lelkészi munkából. Rajta keresztül szerettem meg az egyházi szolgálatot, így egyértelmű volt számomra, hogy a lelkészi pályára lépjek. Az orgonálás csak a második helyen szerepelt – akkor. De a teológián a professzoraim – majd az egyház vezetése is – felfigyeltek rá, hogy számomra milyen fontos a zene. Szinte „küldtek” a Zeneakadémiára. Így orgonaművészi oklevelet szereztem, amellyel azután pódiumra is léphettem. Röviden összefoglalva így jellemezhetném az életutamat: stafétabotot kaptam, vittem és adok tovább. Lelkészként indultam el, de később egyházzenei feladatokat kaptam. Elődöm volt – az említett Peskó Zoltán orgonaművész mellett – Jánosy Lajos liturgikaprofesszor, Schulek Tibor himnológus és Zalánfy Aladár tudós orgonatervező és orgonapedagógus. Mindegyiküktől kaptam tudást, ismeretet, amelyet tovább kellett adnom. Örülök, hogy ma már én adhatom át a fiataloknak mindazt, amit megtanultam. Olyan szakemberek nőttek fel a kezem alatt, akik értik és művelik az egyházzenét. Doktoráltak is jó néhányan. Egy láncszemnek nevezném tehát magamat, aki összekapcsolta a régieket az új generációkkal…

– 1967-től tanít a teológián. Az egyházzenei tanszék vezetőjeként lelkészgenerációk sora került ki a keze alól. Hallatlan felkészültség, fegyelem, a zene iránti mélységes szeretet és tisztelet jellemezte az óráit. Mint volt tanítványa, magam is őrzöm az előadások és a vizsgák hangulatát!

– Nagyon nagy örömmel vettem át ezt a szolgálatot Sulyok Imrétől. Baráti hangulatú, jókedvű órák emlékét őrzöm a szívemben, amelyeken elmondhattam a hallgatóknak mindazt, amit a zenéről tudok, gondolok, amit tovább akartam nekik adni. Sok gyülekezetben, hála Istennek, élő egyházzenei élet van, és ez nem véletlen. Az új lelkészgenerációknak van érzékük az egyházzenéhez. Hogy megszerették a muzsikát, azt a munkám egyik legnagyobb eredményének tekintem. A teológián szinte egyedül, Kis János harmóniumtanár mellett kezdtem ezt a szolgálatot – ma öten vannak a tanszéken. Különleges, „nem várt” öröm, hogy akkreditációval is elismerték az egyházzenei tanszék munkáját. A világ evangélikus teológiáin szinte egyedülálló, hogy tanszéki keretben oktathatjuk az egyházzenét!

– A fóti kántorképzés mára fogalommá vált az egyházban.

– Fóton az ifjúsággal, a középiskolásokkal foglalkoztam. 1959-ben kezdődött ez a szolgálatom, még jóval a teológia előtt. A mai lelkészgeneráció tagjainak egy része Fóton „nevelkedett”, a kántorok nagy része is az én tanítványom volt. Ez nagyon nagy boldogság számomra. Az oktatás egész napos elfoglaltságot adott, de soha nem fáradtan, hanem inkább feltöltődve érkeztem haza szombatonként, egy-egy fóti tanítási nap után.

– Lutheránus örökségünk az egyházzene, a szebbnél szebb korálok, de élünk-e velük? Énekelünk-e eleget…? Az 1982-ben megjelent „új” énekeskönyv is Gábor bácsi munkájának egyik eredménye.

– Ennek az énekeskönyvnek voltak előzményei. Németországban énekreform-mozgalom kezdődött, melynek magyarországi szószólója a himnológia nagy megbecsülésnek örvendő szakembere, Schulek Tibor lelkész lett. Ő vont be engem a zenei kiadványok készítésébe. Megszerettem azt az újfajta, modern, ritmikus éneklési módot, ahogyan ma egész Európában énekelnek. Nagyon nagy öröm volt, hogy ebben az egységes szellemben jelent meg az énekeskönyv; legfőképpen pedig az, hogy a gyülekezetek szeretik, használják, azaz szépen énekelnek: lendületesen, dinamikusan.

– Koncertjei során bejárta Európát és persze Magyarországot is. Milyen érzés Isten házában mint „koncertteremben” játszani?

– Amikor orgonálok, nem koncerttermet érzek magam körül. A templom nem válik koncertteremmé. A Deák téren, ahol még a Bach-héten sincsen taps, fokozottan így van. Maradjon egyedül Istené a dicsőség! Amikor a Zeneakadémián adtam koncerteket, akkor is megszólaltattam a korálirodalmat. Ezáltal a koncertterem lett templommá.

– Talán kevésbé ismert tény, hogy nemcsak művésze az orgonának: több mint negyven hangszert tervezett. Csak a legnagyobbakat említem: Deák tér, a teológia, Pannonhalma, Tihany… Milyen egyáltalán egy „jó” orgona?

– Tanárom, Zalánfy Aladár egy akkor Európában általánosan elterjedt orgonaépítészeti elvet hozott Magyarországra: épüljenek a hangszerek – a 19. századi romantikával szemben – a 17–18. századi elvek szerint. (Ez volt az orgonareform-mozgalom.) Ennek a megvalósítását kíséreltem meg magam is a terveimben, ennek szellemében jöttek létre ezek a nagy orgonák. Mechanikus traktúrájú, csúszkaláda rendszerű hangszerekről van szó, barokk diszpozícióval. Szép, fényes, csengő hangon szólnak, a korálfeldolgozások szépen érvényesülnek rajtuk.

– Ki Gábor bácsi legkedvesebb zeneszerzője, és mi a kedvenc műve?

– Azt hiszem, nem mondok újat, ha Bachot említem… Senki nem tudott úgy komponálni, mint ő! Egész életműve csodálatos. Orgonaművei közül kiemelkedik egy sorozat: a lutheri kátékorálok zenei feldolgozása. Véleményem szerint ezekben találkozik a teológia és a zene a legmagasabb fokon.

– A hallgatók a mai napig emlegetik és hiányolják a Korálok az evangélikus énekeskönyvben című, a Kossuth rádióban sugárzott sorozatát. Mikor kezdett a rádióban dolgozni, és milyen feladatai voltak még?

– Az evangélikus egyház 1960-tól évente 12-13 alkalommal jelentkezhetett egy-egy félórás áhítattal. Ennek zenei szerkesztését végeztem évtizedeken keresztül: énekek, korálelőjátékok, karénekek felvételéről gondoskodtam.

– Az idei tanévig előadott a teológián. Mivel telnek a napjai most, hogy már nem tanít?

– Számos feladatom közül a Deák téri orgonistaságot szeretném megtartani, amíg az Úristen engedi. Természetesen ha hívnak, szívesen állok rendelkezésre. Részt veszek az új liturgia kialakításában, tanácsot adok orgonaépítési és orgonajavítási ügyekben. Szeretném még megírni az 1982-es énekeskönyv szerkesztésének hátterét, illetve egy zsoltározó könyvecskét szerkeszteni gyülekezeti használatra.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben