Nemzeti Civil Bált rendeznek a magyar civil társadalom partnerségének építésére – Interjú a szervezővel, Berényi Tündével

Létrehozás: 2010. január 21., 11:35 Legutolsó módosítás: 2010. január 21., 11:49

Szolnok – Lajosmizse – 2010. január 30-án, este 7 órakor nyitják meg az I. Nemzeti Civil Bált. Helyszíne Lajosmizse, Új Tanyacsárda. Berényi Tündét, mentálhigiénés szakembert, művelődésszervezőt, a Szolnoki Evangélikus Gyülekezet presbiterét, a Körtánc Egyesület elnökét kérdeztük a rendezvényről és a civil szervezetek szerepéről. Szöveg: Heinemann Ildikó

– Honnan jött az ötlet, hogy jó lenne megszervezni egy nemzeti civil bált?  

– A Dan-ton Művészeti Kiemelkedően közhasznú Egyesület rendezett már Civil Bált két évvel ezelőtt, de ez a rendezvény kifejezetten a szolnoki szervezeteknek szólt. Az alkalom elsősorban a szórakozás, a közös együttlét, baráti, kollegiális beszélgetések jegyében telt. Több éve dolgozom határon túli és anyaországbeli magyar civil szervezetek együttműködésének fejlesztésén, és amikor megláttuk az NCA Nemzetközi Kollégiumának pályázati kiírását, szinte magától adódott az ötlet, hogy bővítsük ki a már kipróbált rendezvényt nemzeti méretűvé. 

– Hány civilszervezet van ma Magyarországon? Milyen a társadalmi szerepük? Mekkora a szerepük, iletve hol van szerepük? 

– Magyarországon közel 70.000 civil szervezet létezik. Persze nem tudjuk, hogy ebből mennyi az úgynevezett „alvó szervezet”. Tevékenységük igen sokszínű, és mindenképpen hiánypótló funkciót töltenek be, leginkább olyanokat, amelyre a társadalomnak nincs anyagi forrása, viszont a feladat elengedhetetlenül fontos. Értem ezalatt akár a szociális ellátást, de természetesen a hagyományőrzést, tehetséggondozást, stb. 

– Mit vársz ettől a báltól? Hány személy részére szervezed, szervezitek meg ezt bált? Hány civilszervezet képviselői jelentkeztek be? 

– A hely adottságai miatt maximum 300 fő vehet részt. Most az a legfontosabb cél, hogy megismerjék és megszokják a magyar civilek, hogy minden év utolsó januári szombatja egy nagy találkozási lehetőség. A magyar zene, a terített asztal, kiváló magyar ételekkel optimális lehetőséget kínál arra, hogy a magyar civil társadalom – ide értve a határon túli magyar szervezeteket is – partnerséget építsen. Elsősorban magában a civil világban, egymás közt, de a társadalom egészével is.

A közösségek alakítása – a legkülönbözőbb érdeklődések és aktivitások mentén, a civil részvétel – a társadalmi tőke forrása, megtartó erő mindannyiunk számára. Fontosnak tartjuk, hogy láthatóvá váljon az az érdekérvényesítő képesség, amit a civil szféra képvisel. A rendezvény alkalmat kínál arra is, hogy a gazdasági élet képviselőivel partneri viszony alakuljon.

– Azt olvastam, hogy a résztvevő civil szervezetek bemutatkozhatnak a báli katalógusban és adományt is gyűjthetnek. Hogy is működik ez pontosan? 

Készül a báli katalógusunk, ahol a résztvevő szervezetek bemutatkozhatnak pár sorban, illetve az est folyamán még kiegészítjük az anyagot báli képekkel, és akik kitartóak – azaz hajnal kettőig maradnak, már a friss katalógussal a kezükben mehetnek haza. Ezt a lapot terjeszteni fogjuk, tehát információs kiadványként is működik, aminek most az adóbevallások idején az egy százalék miatt kiemelt szerepe lehet.  

– A bálon találkozhat a résztvevő szervezet a pályázatelbírálókkal. Mégis hogyan? Senkinek nincs a hátára írva, hogy kicsoda. És vajon ez nem lobbi? Ez becsületes dolog?  

– A lobbizás semmi esetre sem inkorrekt dolog. Sajnos az utóbbi évek tisztességtelen politikai játszmái miatt alakult ki ez a kép a fejekben. Jelen lesz a bálon dr. Maruzsa Zoltán, az NCA Nemzetközi Kollégiumának elnöke, akit természetesen védnökként köszöntünk, illetve pohárköszöntőjével üdvözli a megjelenteket, így őt mindenki felismerheti. A lobbi alatt jelen esetben azt értem, hogy az est folyamán alkalom adódik arra, hogy ki-ki pár mondatban bemutassa szervezetét, terveit, elnök úr pedig olyan javaslatokat tehet hozzá a beszélgetés során, ami egy pályázat kedvező elbírálásához vezethet. Aki még nem írt pályázatot, el sem hinné, hogy mennyi múlik például azon, hogy a részletes kiírás előtt el kell olvasni a pontozási rendszert, mert a „titok” leginkább abban van. 

– Képesek a civilszervezetek megváltoztatni Magyarország arculatát, jövőjét? 

– Úgy gondolom, hogy csak a civilségnek van esélye Magyarországot „jó útra terelni”. Ezt már a történelem sokszor bizonyította.  

– Mit gondolsz a civil szféra és az egyházak együttműködéséről? Tudom, hogy sok gyülekezet hoz létre alapítványt, egyesületet, de véleményed szerint milyen előnye lehet egy evangélikus gyülekezet számára egy civilszervezet alakításának?  

– Úgy gondolom, hogy ez a téma sokkal nagyobb lélegzetvételű, így talán itt nem tudom kifejteni. Annyi biztos, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, és én úgy gondolom, hogy ízig-vérig lutheránus vagyok, így szeretném, ha mi lehetnénk az egyik legnagyobb civil erő az országban. Jó tanítómesterünk volt, Luther Márton társadalmi jelentőségét nem kell ragoznunk. Az viszont jól látható, hogy sok gyülekezet nem lát még elég tisztán a civilség kérdésében.  

– Jó lenne létrehozni legalább az evangélikus egyházon belül egy civilszervezeti találkozót, sőt akár egy ilyen jellegű adatbázis elkészítésének is lenne értelme...  

– Idén beadok egy pályázatot az NCA Együttműködések kollégiumához, hogy elindíthassak egy civil fejlesztési programot egyházunkban. 

– Lehet még jelentkezni a bálra?  

– Igen, lehet. Örömmel várok minden jelentkezést. – Ha valaki kedvet kapott a bálhoz hívja Berényi Tündét. Telefonszáma: 06 20 824 79 02

További információ: I. Nemzeti Civil Bál

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben