Lehet-e egy vámpírból pozitív mesehős? – Interjú Kövesdi Miklóssal

Létrehozás: 2012. április 13., 09:46 Legutolsó módosítás: 2012. április 13., 15:54

Budapest – Az evangélikus vallású humorista, Kövesdi Miklós Gábor nemrégiben a Kaposvári Csiky Gergely Színház Schwajda György drámapályázatán megosztott első helyet ért el Ignác című mesejátékával. A Fábry show-k szövegírójával a díj apropóján beszélgettünk. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Lehet-e egy vámpírból pozitív mesehős? – Interjú Kövesdi Miklóssal

Fotó: standupbrigad.hu

– Az Ignác című mesejáték gyerekeknek vagy felnőtteknek szól?

– Nem én vagyok a megfelelő alany arra, hogy ezt eldöntsem, ez inkább a befogadóktól függ. Igyekeztem humorral megtölteni a darabot, és a témája is olyan, hogy a közönség széles rétegeihez szóljon. Apukám szerint tipikusan az a mese, amely nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is szórakoztató. De végső soron ez csak akkor fog eldőlni, ha be is mutatják.

– És be is mutatják?

– Sajnos ez bonyolult ügy. A kaposváriak is azt mondták, hogy a pályázaton díjazott darabokat (Jámbor József A három deviánsa szintén első díjban, Gombos Pétertől Az iránytű pedig dicséretben részesült) megpróbálják más színházak felé menedzselni. Én is érdeklődtem már pár helyen, hogy bemutatnák-e. Bármelyik színházban elő lehetne adni, ha a vezetőség úgy ítéli meg, hogy a repertoárjukba beletartozik egy gyerekdarab is.

– Milyen hosszú ez a mű?

– Rendes nagy darab, úgy másfél órás lesz. Kellék- és díszletigényes, de persze ez is rendezőtől függ, hiszen manapság már jelképes eszközökkel is készítenek mesejátékot.

– Honnan jött az ötlet, hogy te egy ilyen mesét írj? Volt már korábban is efféle próbálkozásod?

– Se drámát, se mesedrámát nem írtam még eddig. 10-20 ezer karakteres humoreszk volt talán a leghosszabb, amit készítettem.
Feleségem, Ratkay Dorottya találta meg ezt a pályázati kiírást, és biztatott arra, hogy jelentkezzek. Így három hét alatt készült el ez a mese. Szétszórt ember vagyok, ezért kell, hogy legyen valamiféle felülről rám kényszerített határidő, hogy összekapjam magam. Vannak regény- és darabötleteim, amelyeket mindig kicsit írogatok, de egyelőre még egyik sem állt össze. Ebben a pályázatban viszont az volt a jó, hogy a határidőig el kellett készülni, nem volt mese.

– És miről szól a mese?

– Sokat gondolkodtam arról, miről lehetne mesedarabot írni. Körülbelül egy évvel ezelőtt fordítottam egy gyerekeknek szóló könyvet, amelynek a főszereplője egy vámpír volt.
Ezután bukkantam a sajtóban olyan cikkekre, amelyek arról szóltak, vajon jó-e az, hogy a gyerekek, illetve kamaszok manapság ilyen kísértethistóriákkal foglalkoznak.
Foglalkoztatni kezdett a kérdés: vajon egy mesében előfordulhatna-e pozitív hősként egy vámpír. Ez morális, etikai szempontokat is felvetett bennem.
Az alaptörténet arról szól, hogy van Meseország, ahová a mesehősök kerülnek. Ők a Földön megírt egy-egy mese befejeztével jutnak ide. A Meseországban élő hősök között vannak jók és rosszak is. Őket nem szabad összekeverni, mert akkor felfordulás lenne, és a rosszak rosszalkodnának.
Meseország főterén van egy nagy könyv, ebből lépnek ki az újonnan megírt mesehősök az úgynevezett könyvceremónián. A pozitív hősök a jó oldalra, a negatív hősök a rossz oldalra kerülnek.
Egyik nap a könyvceremóniakor kilép Ignác, a vámpírfiú – a jó oldalon. Ez nagy felháborodást okoz, és a mesehősök vitatkozni kezdenek arról, vajon nem történt-e valamiféle tévedés.
A nagy mesekönyv azonban sosem szokott tévedni, ezért aztán mindenki kicsit meghasonlani látszik. A jók szerint korrigálni kell a tévedést, vannak, akik rosszalkodni kezdenek, és próbálják olyan helyzetbe hozni Ignácot, hogy rossznak tűnjön.

– Akkor ennek a mesének mély erkölcsi mondanivalója van…

– Igen, a másság (ezt most tágabb értelemben véve), a furcsaság, a különlegesség elfogadása áll a középpontban. Sokan vagyunk, akik valamiféle hibával születünk, de ezek nem szükségszerűen határozzák meg azt, hogy mi jó vagy rossz emberek leszünk. Lehet ezeket kezelni, lehet ezekkel együtt élni, sőt felül is lehet emelkedni rajtuk. Mondhatnánk biblikusan is azt, hogy bűnökkel terhelten élve is lehet változás az életünkben. És természetesen a mesének happy end lesz a vége.

– Azon gondolkodtál, hogy kiadatod?

– Nem tudom, persze át lehet írni forgatókönyvről folyószövegre is, de ez még a jövő kérdése.

– Lesz esetleg folytatás?

– Szívesen írok majd újabb meséket, ha lesz ötletem. Jó lenne kipróbálni, hogy mi van bennem e téren. Egy mesét szinte bárki tud írni, attól még nem lesz meseíró.

– Milyen korosztályt céloznál meg?

– Ez inkább annak függvénye lenne, hogy milyen történet az, amit kitalálnék. Nem szeretnék tudatosan gyerek- vagy ifjúsági íróvá válni. Bár meg kell hogy valljam, Leányfalun a könyvtáros sokszor biztatott már arra, hogy írjak gyerekeknek szóló könyveket, mert sajnos elég kevés az olyan könyv, amelyet jó szívvel adnának oda a fiataloknak. Nem vagyok persze biztos abban, hogy én vagyok az a szerző, aki ilyen könyveket fog tucatszám írni. Most írtam egy ilyet is, és ha alkalom adódik rá, írok még. Nem akarom beskatulyázni magam.

– 12 éves fiadon tesztelted?

– Igen, természetesen. Vilmos volt az első olvasóm. Az alapötletet megbeszéltem vele, aztán pedig az egyes részeket esti mese helyett felolvastam neki, és sok tanácsot, ötletet adott a megformálásban. Aztán pedig augusztusra várjuk az öccsét, így lehet, hogy a későbbiekben már több tanácsadóm lesz. (nevet)

– A Szélrózsa találkozókon mindig ott vagytok. Akkor az idei nyarat már nem vállaljátok be?

– Dehogynem! Tervezzük most is, hogy ott leszünk, sőt nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, hogy még esetleg fellépőként is, stand-uppal és műsorvezetéssel is.

– Milyen munkáid vannak mostanában?

– Jelentkezem egy erdélyi drámaíró pályázatra is, májusban van a határidő. És persze a stand-upot sem hanyagolom: április 28-án lesz Leányfalun egy önálló estem a faluházban. Ennek kapcsán átváltoztam marketingessé is. Azt találtam ki, hogy aki megveszi a jegyet, az a pizzériában, a lovasboltban, a könyvesboltban és a szaunában kedvezményt kaphat a jegy felmutatásával.
Emellett változatlanul Fábry Sándor csapatában humorizálok. Nagy munkában vagyunk, hiszen átkerültünk a köztévére. A csatornaváltás némi nézettségcsökkenést eredményezett, ámde előny, hogy nincsen az a nézettséggel kapcsolatos teher, ami a korábbi kereskedelmi csatornánál volt. Ezért megengedhetjük magunknak, hogy celebek, népszerű, ám nem feltétlenül fajsúlyos pillanatemberek helyett komolyabb művészeket is meghívjunk, és a humor vonalán is próbálunk egy intellektuálisabb réteget megszólítani. Remélem, hogy ez az átmeneti időszak a nyári szünetre stabilizálódik majd, és sikerül megtalálnunk célközönségünket.
Ami viszonylag friss munka, és nagyon szeretek: ősszel indult egy új humorújság, a Heti Matyi, amelynek szintén benne vagyok az írógárdájában. Egész jók a visszajelzések ezzel kapcsolatban.

– Ezenkívül könyveket fordítasz…

– Angolról magyarra fordítok könyveket, ez folyamatos munka. Néha filmeket is szoktam, ezek általában célzott, személyre szabott feladatok. Korábban a Comedy Centralnak fordítottam angol humorsorozatokat, jelenleg az HBO-n futnak általam magyarított, szintén humoros műsorok. Gimnáziumi magyartanárom filmfordítással, szinkrondramaturgiával foglalkozott. Diákmunkaként biztatott, hogy segítsek neki a nyersfordításokban. Így kezdtem. Annyira jónak találták, hogy elkezdtem én is igazi, „szinkronkész” fordításokat készíteni. Aztán elkezdtem saját örömömre Woody Allen-humoreszkeket fordítani. Ezt megemlítettem egyszer Selmeczi Tibornak, aki beprotezsált a könyvei kiadójához, a Ciceró Kiadóhoz. Azóta már 6-8 kiadónak dolgoztam, különböző műfajokban.
Kicsit szerénytelenül hangzik, de azért kapok megbízásokat, mert nem sajnálom a munkát. Manapság már menedzserkönyvekkel is megbíznak. Ha olyan témát kapok, amelyben nem mozgok otthon, akkor annak mindig utánajárok, vagy keresek egy olyan embert, aki bizonyos kérdésben szakértő. Szeretik azt, ha jó, olvasmányos stílusban írom meg a száraz tényeket felsorakoztató könyveket is. Természetesen ezeket a könyveket lektorral átnézetik szakmai szemmel is, de igyekszem úgy megcsinálni, hogy minél kevesebbet kelljen benne javítani.

– Honnan szeded a poénokat? Nem lehet kiürülni?

– Azt gondolom, adottság, hogy ami az ember körül a világban történik, azt meg tudja fogni a humor oldaláról. A költő a líraiságot fogja meg, a zenész mindenütt hangokat hall, a humorista meg a poénokhoz ért.

– Mikor fordult az életed ebbe az irányba?

– Egészen általános iskoláig vissza tudom vezetni ezt az irányultságomat. Persze akkor még nem tudtam megfogalmazni magamnak, hogy ez azt jelenti, humorista vagyok. A dolgozataimra, fogalmazásaimra általában jó jegyeket kaptam, és az osztálytársaimat is megnevettettem írásaimmal.
Egyébként nagyon szeretem az állatokat és a természetet, ezért sokáig azt gondoltam, hogy állatorvos leszek, vagy etológus. Aztán az valahogy lecsengett, és megmaradt az írás.
Nyolcadikban színpadra vittem egy kabaréjelenetet, aztán gimiben egy olyan társaságom alakult ki, amelynek tagjai művészi ambíciókkal bírtak. Verseket, darabokat írtunk, volt zenekarunk is, minden, ami kell.
Első komoly szakmai visszajelzés az volt, amikor a gimi végén Schilling Árpád, a Krétakör Színház alapítója önképző színjátszó kört tartott nekünk. Szituációkra rögtönöztünk, amelyeket aztán jelenetszerűen leírtam, és ő ezeket nagyon jónak tartotta.
Aztán jártam Csongrádi Mária rendező közművelődési pódiumára, ahová jeleneteket írtam. Elkezdtem kabaréjeleneteket írni, amelyeket nagybátyám egyszer magával vitt, és megmutatta Forgács Gábornak. Ő elolvasta ezeket, és rögtön elhívott dolgozni új műsorába, ami akkor indult az azóta megszűnt Szív TV-ben. Ez adott annyi önbizalmat, hogy 1998-ban jelentkeztem a Rádiókabaré humorfesztiváljára, ahol Fábry Sándor volt a műsorvezető. Akkor indult az Esti Showder, amelynek csapatába elhívott. Ahogy mondani szokás, a többi történelem.

– Egyébként milyen végzettséged van?

– Művelődésszervező.

– Van egy új műfaj is, aminek meghonosításán gondolkodsz…

– Igen, ez a stand-up kabaré lenne. A stand-up comedy nagyon népszerű műfajjá vált. Sikerének egyik kulcsa, hogy gazdaságos. 2-3 előadó helyettesíteni tud egy egész színházi társulatot. Én azonban nagyon szeretem a klasszikus kabarét, a klasszikus kabaréjeleneteket, kabarészerző is vagyok, és szeretném ezt is versenyképessé tenni.
Erre találtam ki azt, hogy a jelenteket úgy, ahogyan a Rádiókabaréban szokták, színészek olvassák fel. Ehhez nem kell hosszas próbafolyamat és díszlet. Ha pedig megfelelően van tálalva, a közönség nem veszi rossz néven azt, ha felolvassák a jeleneteket. Így a kabaré eljuthat ugyanazokba a terekbe – éttermekbe, klubokba, pinceszínházakba –, ahol a stand-up oly sikeres.
Az estnek én vagyok a szerzője és konferansziéja egyben. De természetesen a jeleneteim sikeréhez nagyban hozzájárulnak a nagyszerű színészek: Oszter Alexandra, Mészáros Szilvia, Bodrogi Attila és Juhász Zoltán. Ősszel megtörtént a bemutató Budapesten, a Stefánia Kultúrpalotában, és volt két előadásunk a Mikroszkóp Színpadon. A közönség nagyon jól fogadta, ezért remélem, sikerül széles körben megszerettetni ezt az újítást.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben