Jánosi Csaba: „Nagy álmom vált valóra a VB-n való részvétellel!”

Létrehozás: 2009. május 14., 21:45 Legutolsó módosítás: 2009. május 14., 21:59

Budapest – A magyar jégkorong válogatott idén, 70 év után, ismét megmutathatta magát az élvonalban. A csapatban csatárként játszott Jánosi Csaba, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium testnevelő tanára, akinek VB-n való részvétele az utolsó pillanatban dőlt el. A 28 éves játékos hazaérkezésük másnapján már dolgozni ment a suliba, így a világbajnokságon szerzett tapasztalatairól és élményeiről a gimnáziumi órák szünetében tudtunk beszélgetni. Szöveg és fotók az iskolában: Bolla Zsuzsanna

 
 
Jánosi Csaba: „Nagy álmom vált valóra a VB-n való részvétellel!”

Jánosi Csaba

Csaba a felkészülés alatt fizetés nélküli szabadságot vett ki munkahelyén, hogy jobban tudjon készülni. A VB előtt telefonon többször is beszéltünk egymással, mikor lenne alkalmas az interjú. Ilyen sem volt még, hogy azért drukkoljak valakivel kapcsolatban, hogy minél később kelljen találkoznunk egymással... De most így volt.

Aztán amikor olvastam, hogy edzőjük, Pat Cortina az utolsó körben úgy döntött, Fodor Szabolcs marad ki a keretből, és Csaba repülhet Svájcba, őszintén örültem az eredménynek és annak, hogy így egy A csoportos világbajnokságot megjárt, válogatott jégkorongozóval ülhetek le májusban beszélgetni.

Bár nem vagyok jégkorongrajongó, Csaba ténykedését mégis nyomon követtem. Gólt nem lőtt, mégis szakértők úgy ítélték meg, hogy ő volt az a játékos, aki a legnagyobb, pozitív meglepetést okozta a csapattagok között.

„All around player”-nek aposztrofálták, aki mindenhol ott volt, korong szerzett, hajtott megállás nélkül a meccseken. Sőt, egy internetes oldalon Szuper Levente kapus után őt választották a VB második legjobb játékosának.

– Az evangélikusok és különösen a Deák tériek rendkívül büszkék rád és úgy veszem észre, a diákjaid is tisztelnek!

– Mindenki tudott arról, hogy az A csoportos világbajnokságon játszottam, még a lányok is. Az iskolában most már olyanok is nyomon követik a jégkorongot, akik idáig nem tették.

– Még igazgatóid is örömmel újságolták nekem az elért eredményeidet. Áruld el, hogyan lett belőled testnevelő tanár a Deák Téri Gimnáziumban?

– A Testnevelési Főiskolán végeztem, és egy ismerősöm hívta fel a figyelmet arra, hogy a gimnáziumban tanárt keresnek. Jelentkeztem, felvettek, és immáron öt éve itt dolgozom.

– A válogatottban te vagy az egyetlen, aki nem profiként játszik…

– Amikor idekerültem, csapatom, a Fradi anyagilag ingatag helyzetben volt, és én sem akartam egy lábon állni. Most pedig már nehezen adnám fel az állásomat. Szeretek itt lenni. Ha az iskola olyan lenne, amit nem szeretnék, könnyebben fel tudnám adni.

Kaptam már ajánlatokat, lehettem volna teljesen profi, de a Fradiban amúgy is egy edzés van délután, így a délelőttömbe belefér az, hogy iskolában tanítok. Más csapattársam tanul, van, aki kisebb munkákat vállal, de a válogatottban nem jellemző ez, ott mindenki profi sportoló. Ezt a szintet nem is nagyon lehet elérni úgy, hogy valaki nem profi, de jelenlegi csapatomban ezt megengedhetem még magamnak.

– A VB eredmények tükrében lesz változás az életedben, az edzéseidben?

– A Fradiban stabilabbak lettek a körülmények, de még mindig napi egy edzésben gondolkodunk. Az alapozási időszakban biztosan lesz napi kettő edzés is, de az június-július-augusztusban lesz, amikor nekem amúgy is iskolai szünetem lesz. Szezon közben viszont biztosan nem lesz sűrűbb.

– A válogatottal kapcsolatban mik a legutolsó híreid? Pat Cortina szerződése lejárt, ki lesz az utódja?

– Nem tudjuk. A jövő majd kialakítja a dolgokat.

– Múlt héten kedden jöttetek haza, este, azóta találkoztatok egymással?

– Nem. Lesz majd egy vacsora, amikor újra összejövünk. Most gondolom mindenkinek jólesik, hogy picit kikapcsolódhat, és nem látja a csapattagokat.

– Te viszont szerdán már dolgoztál… Egyetlen napot sem akartál pihenni?

– Szerdán bejöttem az iskolába, mert osztályfőnök helyettes vagyok a 12. A osztályosoknál és szerettem volna találkozni a diákjaimmal, amikor a történelem érettségiről kijöttek. Ugyan fáradt vagyok, de ez másfajta fáradtság, mint amikor az ember dolgozik az iskolában. Délután pedig úgyis van időm pihenni.

– A legutolsó pillanatig lebegtetve volt a részvételed. Végül is mi volt az a plusz, ami miatt az edző mégis melletted döntött?

– Nem tudom. A kereteket fokozatosan húzta meg a kapitány, rólam az utolsó körben derült ki, hogy ki fogok menni a VB-re, így számomra ez az egész felkészülési időszak nagyon izgalmas volt. Először volt egy harminchetes keret, majd kihirdetett egy harmincast. Sok szűrőn kellett átjutnunk és fokozatosan estek ki a játékosok a csapatból.

Próbáltam folyamatosan a legjobbat nyújtani, dolgoztam és vártam. Bennmaradtam. Végül Münchenben voltunk edzőtáborban és kettőnk között kellett döntenie. Úgy volt, hogy az utolsó edzés után megmondja, ki lesz az, aki kimegy, de Cotrina várt még egy napot és csak vasárnap reggel hívott fel az eredménnyel. Volt egy borzasztó, álmatlan éjszakám, amikor még izgulhattam. Amikor megtudtam, hogy rám esett a választása, nagyon örültem.

Fodor Szabolcs, aki kiesett, hogy viselte a kudarcot?

– Nem beszéltem vele, okosat úgysem tudtam volna neki mondani. Át tudom érezni a helyzetét, milyen lehet utolsó nap kiesni. Egy ilyen világbajnokságon részt venni minden magyar jégkorongozó álma. Évtizedekig nem lehetett ebben a sportágban ilyen csúcsot elérni.

– Mi az, ami a VB-vel kapcsolatban a legmélyebben benned maradt, amit majd az unokáidnak is boldog szívvel fogsz elmesélni?

– Sok szép élményben volt részem és minden bizonnyal ez idővel még szebbé fog válni. Nekem egy álmom vált valóra a VB-vel. Kisgyerekként ilyen játékosokat, akik ellen pályára állhattunk, csak tévében nézhettünk, és most velük ellen állhattunk pályára! Ami eddig szinte lehetetlennek tűnt, az most valósággá vált.

Ami talán ennél is fantasztikusabb volt, az a közönség, akik akkora szeretetet adtak nekünk, hogy leírhatatlan. Arra számítottunk, hogy nagy lesz az érdeklődés és sokan ki fognak jönni majd a mérkőzésekre, de arról álmodni sem mertünk, hogy ilyen bíztatást kapunk. Bármi volt a meccsen, ők végig szurkoltak nekünk. Már a bemelegítés előtt hallottuk, hogy ott vannak a pálya környékén és a meccs után egy-két órával is hallottuk, hogy a szurkolói sátorban tovább énekeltek nekünk.

A dánok elleni mérkőzés után fradista szurkolóktól kaptam egy hatalmas magyar zászlót üzenetekkel feldíszítve, melyet az 50. válogatottságom alkalmából készítettek. Nagyon jól esett és köszönöm nekik.

– Egyébként is van egy szurkolói mag, aki nyomon kíséri a pályafutásotokat?

– Úgy gondolom, hogy egyre népszerűbb a jégkorong és egyre többen jönnek, de most nem csak nézték a meccset, hanem igazán szurkoltak is.

– Ez mennyiben tudtató be szerinted a nemrégiben elhunyt Ocskay Gábor iránt érzett tiszteletnek, kegyeletnek?

– Nem látok a fejükbe, de biztosan ez is hozzájárult.

– Ocskay Gáborral te milyen kapcsolatban voltál?

– Nem volt klubszinten csapattársam, de a válogatottban viszonylag sokat találkoztunk. Ő a magyar jégkorong olyan személyisége volt, akit mindenki ismert és tisztelt.

– A szlovákok elleni meccsetek volt számszerűen a leginkább fej-fej melletti mérkőzésetek…

– Igen, de talán a belorusz meccs volt az, ami a legszorosabb volt, hiszen közelebb álltunk a mutatott játék alapján egy jó eredményhez. A szlovák meccsen eléggé felborult a pálya. Számunkra már az is nagyon jó dolog volt, hogy tétmeccseken ilyen játékosok ellen játszhattunk.

– Edzőtök milyen tanácsokat adott nektek?

– Az alaptaktikánk nem változott közben. Amit mindig kiemelt, az az volt, hogy küzdjünk, és hozzunk ki magunkból mindent száz százalékosan. Ha úgy tudunk lejönni a pályáról, hogy úgy érezzük, mindent megtettünk, mégis kikapunk, akkor is emelt fővel fogunk hazajönni. Igazából mindig a saját játékunkra próbáltunk koncentrálni. Hangsúlyozta, legyünk büszkék arra, amit elértünk.

– Te egyébként hívő embernek vallod magad?

– Nehéz ezt így kimondani. Nem vagyok rendszeresen templomba járó típus, de a családom vallásos. Katolikus vagyok, tartom a hagyományokat. Péntekenként például nem eszem húst és az ünnepeken is a hagyományos ételek kerülnek az asztalra.

– Ezt azért is kérdezem, hogy megtudjam, egy-egy mérkőzés előtt kérted-e Isten támogatását, segítségét?

– Azt hiszem, minden emberben benne van az, hogy ha olyan szituációba kerül, vagy ha bajban van, akkor fohászkodik, imádkozik Istenhez. Vannak az ember életében olyan pillanatok a meccsen kívül is, amikor jól jön Isten segítsége.

– Hogyan látod a jövőt? Merrefelé fog alakulni a jégkorongozás az életedben? A válogatottságod megmarad, vagy újra bizonyítanod kell?

– Az én esetemben ezt sosem lehet tudni. Nekem állandóan bizonyítanom kell, meg kell küzdenem azért, hogy bizonyos meccseken ott legyek.

Hogy jövőre is válogatott leszek-e nem tudom, az attól is függ, ki lesz a szövetségi kapitány, mely játékosokra fog számítani. Részvételem ezenkívül függ majd attól is, milyen szezonom lesz, hogyan fogok játszani. Ezek a jövő kérdései. Mindig megpróbálom a legjobbat nyújtani, és ha szükség van rám, akkor nagyon szívesen vagyok benne a csapat munkájában. A válogatottban játszani megtiszteltetés.

– Meddig lehet a jégkorongot, mint sportot űzni?

– Ez egyénfüggő. A csapatkapitány, Kangyal Balázs, aki visszalépett a válogatottságtól, 39 éves és most jutott el arra a pontra, hogy abbahagyja.

– Te hogyan kezdtél jégkorongozni?

– Apukám jégkorongozott, de korán abbahagyta. Én viszont korán jégre kerültem, és elég jól korcsolyáztam. Aztán a műjégről hívtak jégkorongozni és ott ragadtam.

– Gondolom nem bántad meg!

– Nem, nem, Azóta is élvezem és szívesen csinálom.

– Akkor még sok jégen töltött évet kívánunk neked és remélem, hallunk még jó híreket rólad!

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben