Hűségérem az egyháztól
Hűséges szolgálatáért az orosházi Koszorús Oszkárné presbiternek Hűségérmet adományozott a Déli Evangélikus Egyházkerület. Gáncs Péter elnök-püspök adta át az elismerést Bonyhádon, a legutóbbi missziós napon. A beol.hu ezért választotta őt a hét emberének. Forrás: beol.hu / Csete Ilona
– Olyan tevékeny ember mellett, mint könyvesboltos, helytörténész, publicista férje, Koszorús Oszkár, hogyan sikerült kiteljesíteni saját életét az elmúlt évtizedekben? Gondolom, nem csak édesanya, óvodapedagógus, nagymama és háziasszony volt.
– Kiegészítjük egymást a férjemmel, aki mindig minden írását elsőként nekem mutatja meg, lektorálom őket, miközben én a zene iránt vonzódom gyermekkorom óta. Ez határozta meg legfőképpen eddigi életemet. Zongorázom itthon, és alkalmanként kántori szolgálatot is ellátok az orosházi evangélikus egyháznál.
– Honnan ered a zenei elkötelezettség?
– Nagyapám, Tóth László 53 éven át volt Orosházán kántor. Gyermekként megszerettem mellette az orgonát. Én húzogattam a regisztereket, én lapoztam a kottát. Igaz, az egész családomra jellemző a hangszerek iránti elkötelezettség. Édesanyám zongorázott, nagynéném orgonált is.
– Az egyházi neveltetés mennyire határozta meg későbbi életét?
– Ebben nőttem fel. A szarvasi Ótemplomba jártunk, édesapám presbiter volt. Összejártunk az orosházi Koszorús családdal, hiszen férjem édesapja lelkész volt. Így ismerkedtünk meg, és mélyült el a kapcsolatunk annyira, hogy miután leérettségiztem, majd diplomát szereztem az óvónőképzőben, 1965 márciusában összeházasodtunk.
– Óvodapedagógusként ment nyugdíjba 1999-ben. A kitüntetés indoklásában olvastam, az azt követő években megalakította és azóta is vezeti a Fénysugár Nyugdíjas Egyesületet. Miért vállalta el ezt a munkát?
– Az evangélikus egyháznak 2002-ben volt már óvodája, iskolája, a fiatalokkal szakavatott emberek foglalkoztak. Az időseknek azonban nem volt közössége. Családunkban az idősek gondozásából is kivettem a részemet, ezért is áll közel hozzám ez a feladat.
– Felelősségteljes elfoglaltságot jelent tíz éve a nyugdíjasokkal való törődés. Mire emlékszik a legszívesebben?
– Többségük egyedülálló, megözvegyült idős ember, akikhez nem mindegy, milyen hangsúllyal szólunk. Érzékenyek, igénylik a törődést, hálásak minden programért, de előfordul, hogy csak egy jó beszélgetésre van igényük, vagy csak recepteket cserélünk. Együtt ötletelünk, kirándulásokat szervezünk, ami ebben a korban már nem is olyan egyszerű! Színházlátogatásainkra és külföldi útjainkra sokan emlékeznek, tagjaink között olyanok is akadnak, akik velünk lépték át először az országhatárt.
– Színes kis takarók sorakoznak a kanapén. Ezt is ön készíti? Kiknek szánja?
– Nyugdíjasaink közül az egyik a fonalat gombolyítja, más kötöget, így készültek a templom padjaira párnák, ezeket a takarókat az óvodába viszem. Nagyon sok karitatív munkát végzünk.
– Az emlékérem viszont nem csak ennek a tíz évnek az elismerése. Ennél sokkal régebben dolgozik az egyháznál.
– Valóban, 20 éve vagyok presbiter, de sokáig, 12 éven át elláttam a jegyzői teendőket is. Akkoriban ez nem volt egyszerű. Az egyesület vezetése mellett pedig alkalmanként kántori feladatokat is vállalok.
– Ez a sok munka önmagában kitölti az ember mindennapjait. A család ezt hogy fogadja?
– Két lányom van, az unokáim már felnőttek. Minden este kötök, zongorázok. Ritkábban az orgona mellé ülök, mert a lábmunkát gyakorolnom kell. Az idő az én egészségemet is kikezdte, de ennek ellenére sokáig szeretnék még tevékeny, hívő emberként dolgozni.
Koszorús Oszkárné Kovács Hajnalka Szarvason végezte iskoláit, tíz évig tanult zongorázni. 1962-ben érettségizett, 1964-ben szerzett diplomát az óvónőképzőben. Óvodapedagógusként dolgozott a Bajcsy, majd a Könd utcai óvodában, 1999-es nyugdíjba vonulásáig az Evangélikus Hajnal Óvoda vezetőhelyettese volt. Az orosházi evangélikus egyházközség presbitere 1993 óta, 2000-től jegyzője. A 2001-es országos evangélikus találkozó egyik főszervezője volt. 2002-től vezeti a Fénysugár Nyugdíjas Egyesületet. Lányai: Éva és Csilla. Négy unokája van.
