„Tudtam, hogy egyszer erre az Útra el fogok menni!” – Hullan Zsuzsa, a Barátok közt sztárja végigjárta az El Caminot

Kicsit korábban érkezem, a portás készséggel felenged a Művészbejárónál, majd a büfébe megyek. Egy különleges világba csöppenek, színészek, színházi dolgozók fogyasztják kávéjukat, ugranak be próbájuk után egy üdítőre.
Gyorsan összeismerkedünk Gyula úrral, a büféssel, aki teám elkészítése után majdnem odaadja pulton heverő telefonomat az egyik színésznőnek. Jót nevetünk. Aztán csörög is a készülék: Hullan Zsuzsa az, véget ért a próba, az öltözőjében vár. Kis folyosókon kalauzol oda a jelmezes. Zsuzsa ágyon fekszik: meghúzódott a lába. Erdős Virág Kalocsa című hatszereplős darabját próbálta a Háziszínpadon.  

– Érdekes, hogy az El Caminot végigjártam gyalog minden gond nélkül… – mondja, és bicegve hellyel kínál.

– Honnan jött a zarándoklat ötlete? Régóta tervezte már, vagy hirtelen ötlettől vezérelve döntött így? – teszem fel az első kérdést.

– Nem volt hirtelen döntés, már majdnem tíz éve, folyamatosan érlelődött bennem ez a dolog. Tudtam, hogy egyszer erre az Útra el fogok menni. Az idei esztendő aztán mindenféle szempontból optimálisnak bizonyult erre. Már az Útra való felkészülésem is olyan volt, mintha a Jóisten felettem tartotta volna a kezét. Teljesen magától értetődően alakultak a dolgok mindenféle szempontból.

– Valamilyen vallási ok késztette erre az útra?

– Bár magam is az evangélikus egyházhoz tartozom, ott lettem megkeresztelve, mondhatjuk úgy, hogy a hivatalos vallásom az evangélikus, de felekezethez nem tartozó, hívő embernek tartom magam. Ez azt jelenti, hogy szeretek megismerni dolgokat és nem szeretem a korlátokat, amelyek ebben megakadályoznak.
Az Úton nem csak azok az emberek indulnak el, akik katolikus vallásúak, mert ennek a zarándoklatnak a keresztény egyházhoz tartozó történetén túl, nagyon sok rétege van. Ez az Út minden embernek rendkívül mély dolgokat képes adni.

– Mikor indult el és mikor érkezett onnan haza?

– Júniusban indultam és 49 napon át tartó gyaloglás volt. Ebben a számban az az érdekes, hogy pont ennyi idős vagyok. Minden évemért eltöltöttem az Úton egy napot. Hétszer hét adja ki a 49-et, aminek szintén misztikus, szimbolikus jelentése van. A hét biblikus szám, mesei szám, a szivárványban szereplő színek száma, és még sorolhatnám, mi minden tartozik ehhez a számhoz. Úgy sikerült ezt a hét hetet átélnem, hogy elmondhatom, tökéletes volt.

– Többféle útvonal van, Ön melyik úton haladt végig?

–A Camino Frances (Francia út) -t jártam végig, Spanyolország északi részén. A Pireneusok lábánál lévő Saint Jeantól az Út teljes hosszán végigmentem, Santiago de Compostellán át az óceánig.

– Milyen felszerelést vitt magával?

– Nagyon puritán felszerelésem volt, hiszen hét héten át az ember minden holmiját magával kell, hogy cipelje. És minden, amit magammal vittem, szükséges volt. Csak a fáslim bizonyult feleslegesnek. Szerencsére.

– Volt, akitől itthon tanácsokat, információkat szerzett az úttal kapcsolatban? Vagy egyszerűen az internetről tájékozódott?

– Sok információt be lehet gyűjteni, én azonban ezt a lehető legminimálisabbra redukáltam, mert nem szerettem volna, ha az Úton azok a dolgok történnek velem, amiket én elterveztem. Azt akartam, hogy az történjen ott velem, aminek történnie kell. Praktikus dolgok tekintetében természetesen megszerveztem az utat, tanácsot kértem azzal kapcsolatban, miket kell magammal vigyek. Támasz volt ebben egy barátnőm, aki két évvel ezelőtt végigjárta a Camino-t.

– A szállást lefoglalta vagy az is spontán alakult?

– Az úton mindig minden váratlan. Teljesen kiszámíthatatlan az egész. A kiinduló pontnál kaptam két papírt: az egyik az út szinuszgörbéje volt, ahol kilométerben megadták, milyen szintkülönbségeket kell megtenni.
Térképet autóban nézegetve nem számít az, ha két kilométeren belül 5-600 méter szintkülönbség van, hiszen az ember picit jobban megnyomja a gázt és kész.
De ha az ember gyalog megy, ott bizony számít, hogy hány fokos az előtte lévő emelkedő, amin hosszú időn keresztül kell mennie. Emellett kaptam még egy listát, amin a szállások szerepeltek. Ezután saját belátásom, kedvem, energiám szerint terveztem meg az utamat. Bár itthon készítettem előre egy provizórikus tervet, milyen távokat szeretnék egy-egy nap megtenni, de ez módosult. 

– Megismerkedett az út közben más emberekkel is vagy a teljes magányra törekedett?

– A Camino-n nem lehet teljesen egyedül lenni. És ez jól van így. Igyekeztem minél többet magamban lenni, de jó találkozásokban is részem volt. Az úgynevezett társasági élet akkor tud kialakulni, amikor az ember megérkezik egy-egy szállásra. A 49 napban összesen 1-2 órát ad ki az az idő, amit menet közben emberekkel töltöttem, mert nekem jó volt egymagamban menni. Nagyon figyelnek is egymásra az emberek, ha valakinek segítségre van szüksége, megkapja. Amikor akartam, egyedül tudtam lenni, de fontos találkozásaim is voltak.

– Ebben az egyedül töltött időszakban mivel foglalkozott? Imádkozott, meditált, vagy csak gondolkodott az életéről?

– Igen, így, ebben a sorrendben, vagy egy másikban. Nem könnyű erről beszélni, de talán az volt a legfantasztikusabb az úton, hogy nagyon nagy egységben éreztem magam mindazzal, ami körülvett. Éreztem azoknak az energiáknak a jelenlétét, amelyekre nagyon figyelnünk kellene, amelyeket óvnunk és védenünk kellene.

– Az út az Ön Isten-kapcsolatát új alapokra helyezte? Mérföldkő volt?

– Nem hiszem, hogy mérföldkő, vagy megújulás lett volna ez, hiszen mindaz, amiről eddig is tudtam, hogy létezik, az nem változott, csak sokkal intenzívebb hatással volt rám, mint a hétköznapokban. Miután ott hosszú ideig egyedül voltam és önmagamba tudtam nézni, önmagammal tudtam foglalkozni, jobban megérintettek azok az impulzusok, megérzések, gondolatok és sugallatok, amelyek akkor is megvannak, ha ülünk otthon és hámozzuk a krumplit. A legfontosabb az volt számomra, hogy önmagamra figyeljek.
Erről nehéz beszélni, ezért is gondoltam, hogy szavakba öntöm majd az átélt élményeket, hogy azok az emberek, akik szeretnek, és kíváncsiak rá, megtudhassák, mi történt velem belül és kívül. Elhatároztam, hogy könyvet írok az Útról.

– Mint színésznő, érzi-e azt, hogy esetleg ez az utazás később a színpadi játékára is hatással lesz? Mélyebb érzelmeket jobban fog majd átélni a színpadon?

– Fogalmam sincs. Azt mondják, hogy az Út még legalább annyi időn keresztül tart az emberben, mint amennyit az úton töltött. Tehát még tart, és a feldolgozása is hosszú időn keresztül tart még. Hihetetlenül intenzív időszak volt, amelynek még évek múlva is lesznek következményei, utórezgései.

– Családja mit szólt ehhez a zarándoklathoz?

– A környezetemben lévők, akik engem szeretnek, mindannyian támogattak a döntésemben. Tudták, és érezték, hogy ez számomra fontos dolog. Megnyugvást adott, hogy úgy tudtam elmenni, hogy tudtam, idehaza minden rendben lesz.

– Szeretne újra elindulni az El Caminon? Tíz év múlva esetleg hét év múlva?

– Biztosan egészen más lenne. Ez az Út számomra fontos volt. Egyetlen másodpercét sem cserélném el, egy másodpercét sem csinálnám másképp. Ez így volt tökéletes.

– Most újra elkezdődött az évad. Milyen darabokban láthatjuk a színpadon?

– Erdős Virág Kalocsa című darabját próbáljuk éppen.
A Dark Play egyik kedvenc előadásom, egyetlen este hat teljesen különböző karaktert kell alakítanom. Pedro Almodóvar Mindent anyámról című filmjének adaptációjában is játszom és az Egy csók és más semmi című darabban.

– Filmes szereplések? Visszatér a Barátok köztbe?

– Nem rajtam múlik… Nagyon szerettem azt a munkát mindenféle szempontból: emberileg és szakmailag is. Az idén újra forgattam másfél hónapot, de hogy lesz-e folytatás, azt nem tudom.

– A Vígszínházban már 18 éve játszik. Úgy tűnik, megszerette ezt a helyet.

– Ez érzelmi kérdés. Szeretem az egész épületet, annak minden zegét-zugát, és mindazt, amit ez a színház jelent. A történetét, a legendákat, az előadásokat, amik itt születtek, a színészeket, akiknek a jelenléte beleívódott a falakba. Az ő lábnyomukban járni fantasztikus dolog.

– Korábban vidéki színházakban játszott…

– Azokra is nagy szeretettel emlékezem. Pécsett balerinának készültem, aztán egy sérülés miatt abba kellett hagynom. Az első színházam a szolnoki volt, még a Főiskola előtt, ott kezdődött a szakmai kibontakozásom. A Főiskola után Veszprémben voltam. Szerencsés vagyok, mert mindegyik színházban jó korszakban voltam, jó kollégákkal játszhattam együtt.

– Annakidején miért választotta a színészetet?

– Épp tegnap kérdezte a pályaválasztás előtt álló lányom, hogy nálam hogyan született meg ez a döntés, de nem tudtam neki azt mondani, hogy hirtelen döntés volt. Egyszerűen az élet errefelé sodort. Nincsenek véletlenek, a sorsszerűségben hiszek.

A színésznő hivatalos honlapja:

http://www.hullanzsuzsa.hu

Kapcsolódó cikkünk:

Reneszánszukat élik a zarándoklatok:

http://www.evangelikus.hu/publicisztika/reneszanszukat-elik-a-zarandoklatok/