Hitből fakadó jócselekedet – Svájcból érkezett adomány a csikóstőttősi árvízkárosultaknak

Létrehozás: 2010. június 10., 13:48 Legutolsó módosítás: 2010. június 10., 13:49

Bern – Csikóstőttős – Az árvíz okozta sok szomorúság közepette megismerszik az emberség is. Az egyházi közösségekben élő, krisztusi szeretetből táplálkozó hívek sok isteni indíttatású történetet megtapasztalhatnak a bajban. A szomorúság között szeretnénk most elmesélni egy olyan pozitív történetet, amelynek minden apró kis része a hitből fakadó cselekedeteket példázza. A csikóstőttősi gyülekezet a napokban egy Svájcban élő, egykori fasori diáktól kapott egymillió forintos adományt. A jószívű, evangélikus, adakozó az internet segítségével nyomon követheti majd azt, hogy az összeget hogyan használja fel a gyülekezet közössége. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

2010. június 7-én szerkesztőségünk telefonhívást kapott: Pócsi György az interneten bukkant honlapunkra és az iránt érdeklődött, hogyan juttathatna el egy nagyobb összegű adományt egy olyan evangélikus egyházközségbe, ahol az árvíz miatt bajba kerültek a hívek.

Felajánlottuk neki a Magyarországi Evangélikus Egyház árvízkárosultak számára elkülönített számlaszámát, de ő azzal érvelt, hogy az azonnali segítség miatt inkább közvetlenül egy gyülekezetnek adná a pénzt, ahol az ott élő emberek azonnal megkapják, és arra tudják fordítani az összeget, amire a leginkább szükségük van.

Mivel honlapunkon többször is beszámoltunk arról, hogy a Csikóstőttősi Evangélikus Gyülekezetben nagy a baj, így végül a helyi lelkész, Szabó Szilárd elérhetőségét adtam meg neki, hogy megbeszéljék a részleteket.

Pár órán belül a gyülekezet számláján volt egymillió forint adomány. Ekkora összeggel támogatta a férfi a rászorulókat. Példaértékű tette után az egyházkerület püspökének, Gáncs Péternek köszönetével hívtam fel és arra kértem, nyilatkozzon erről a nemes cselekedetről. Először szerénykedett, majd elmondta, hogy tulajdonképpen ő csak közvetítő, Svájcban élő rokona, dr. Irányi Béla megbízásából tette, amit tett. Végül aztán a vele való egyeztetés után, mégis vállalták a név szerinti kitárulkozást.

„Dr. Irányi Béla 86 éves, Kecskeméten született, tradicionális evangélikus családban – tudtuk meg Pócsi Györgytől. – A kecskeméti Református Kollégiumban majd a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezte tanulmányait. Életére nagy hatással volt az alma mater evangélikus szellemisége. Harcolt a II. Világháborúban, majd 1945-ben szovjet fogságba esett és végül 10 évre ítélték a gulagon. Az itt eltöltött idő alatt egyedül az Istenbe vetett hite volt az, ami életben tartotta, sőt a mellette lévő foglyokban is így tartotta a lelket.”

Aztán amikor a férfit elengedték a gulagról, hazajött Magyarországra, de 1956-ban Svájcba disszidált, ahol orvosi diplomát szerzett és egészen 1995-ig gyakorolta is szakmáját. Felesége berni születésű svájci fizikoterapeuta, három gyermekük és négy unokájuk van. 2006-ban Magyar Örökség-díjat kapott.

„Dr. Iványi Béla tudja, hogy milyen nehéz a bajba jutott embereknek és tudja azt is, hogy a bajból az ember a maga akaratából nem tud kikászálódni – mondta róla Pócsi György. – Csak ha Isten vezetésére bízzuk magunkat, akkor jön a segítség, de az imák mindig meghallgatásra lelnek. Akiknek Isten által rájuk rakott terhet kell elviselniük, azokon segíteni kell. Ez motiválta most dr. Irányi Bélát is, amikor adományával egy evangélikus gyülekezetet támogatott.”  

Az orvos egy korábbi cikkében önmagáról így vallott: „A gulag megváltoztatta a világnézetem, más szemmel látom embertársaimat, más az értékrendszerem, másképp ítélem meg a problémákat, az anyagiakat és főként saját magamat. Nem én vagyok a legfontosabb. Nem az életpályán elért rang, cím a fontos, hanem a belső érték, az emberi magatartás. A gulagon alapoztam meg életfilozófiámat, határoztam meg életcélomat, amely felé következetesen haladtam és remélem haladni fogok életem végéig. Nyugodt lelkiismerettel kimondhatom 50 év múltán, hogy a gulag életiskolája formált azzá, aki ma vagyok. A tandíj magas volt, de a kapott érték megérte a nyomorúságot. Egy olyan életiskola – universitas – praktikumában volt részem, amit a világ egyetlen egyetemén sem kaphattam volna meg.” 

Szabó Szilárd a gyülekezet lelkésze hálás szívvel fogadta az adományt és a többi, feléjük áradó szeretetet.

„Amikor az adománygyűjtést meghirdettük gyülekezetünk számára, azt hittem, hogy nagy szó lesz, ha párszázezer forint összegyűlik, és abból tudunk majd új ágyakat, ágyneműket venni azoknak, akiknek tönkre mentek holmijaik – mesélte. – Aztán a környékbeliek egy emberként mozdultak meg. Vállalkozók utaltak adományokat és az evangélikus gyülekezetek tagjai is ruhát, ágyneműt adtak. Élére vasalt, tiszta, összecsomagolt holmikat kaptunk, nagyon megható volt, ahogy egyre többet és többet kaptunk belőlük. Lelkészi Munkaközösségi ülésre a lelkészek hozták autóikkal a gyülekezetekben összegyűjtött adományokat. Mivel most már hárommillió feletti összeg van a számlánkon, ezért ennek felhasználásáról presbiteri határozat szükséges. Mindenkinek szeretnénk segíteni, első körben az új ágyakat meg tudjuk venni a lakosoknak. Emellett pedig arra gondoltunk, hogy a házak tatarozásában építőanyaggal segítünk majd. Készpénzt senkinek nem adunk, hanem sódert, homokot, cementet, festéket osztunk szét.”

A lelkész beszélgetésünkkor hangsúlyozta azt is, mennyire fontos szerepe van annak, hogy a csikótőttősi árvíz idején azonnal az interneten is publikálta a történteket és azóta is folyamatosan, képekkel publikálja napról napra azt, ami történik.

„Az adományok felhasználásáról is rendszeresen beszámolunk majd, mert a nyilvánosságnak tudnia kell, mire is fordítjuk a pénzeket – magyarázta a lelkész. – A mai világban az internet olyan kapcsolattartási lehetőséget biztosít, ahol percről percre lehet hírt adni. Az egyházi közösségek megtartó ereje példaértékű és a megfelelő kommunikációval messze lévő gyülekezetekhez is eljuthat a hír, ha baj van, így jobban tudunk egymáson segíteni is.”

Ezt mutatja a csikóstőttősiek pozitív példája és az, hogy egy Svájcból érkező adomány is eljuthatott hozzájuk, segíteni ott, ahol emberek egész életének munkája vált semmivé pillanatok alatt.

Cikkek – képekkel! – honlapunkon:

Pusztító árvíz az országban – Második ár zúdult végig Csikóstőttősön

Pusztító árvíz az országban – Újra bajban van Csikóstőttős!

Pusztító árvíz az országban – Csikóstőttősi helyzetjelentés

Puszító árvíz az országban – Bajban van Csikóstőttős és Kaposszekcső is

A gyülekezet honlapja:

http://dombovar.lutheran.hu

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben