Gyülekezetépítés, ifjúsági munka, idősek támogatása és testvér-gyülekezeti kapcsolatok – Interjú Krizsán Zoltánnal, a Pesti Egyházmegye új felügyelőjével

Létrehozás: 2012. június 26., 11:29 Legutolsó módosítás: 2012. június 28., 15:26

Budapest – 2012. június 9-én iktatta be hivatalába Gáncs Péter a Pesti Egyházmegye elnökségét a cinkotai templomban. Ennek kapcsán Krizsán Zoltán felügyelővel beszélgettünk. Forrás: del.lutheran.hu. Szöveg: Boda Zsuzsa, fotó: Benkóczy Péter

 

– Először választották meg egyházmegyei felügyelőnek. Kérem, mutatkozzon be röviden!

– 1967. június 20-án születtem Budapesten. Egy főiskolai oklevéllel és három egyetemi diplomával rendelkezem – műszaki tanári és mérnöki képesítéseket szereztem. Jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen dolgozom, ahol a doktori disszertációmat is írom.  Mondhatni, én is követem az élethosszig tartó tanulás elvét.

A sorkatonai szolgálattól egészen a főtiszti beosztásig jutottam el, és elmondhatom, katonaként sokat tanultam az élettől.

Születésem óta a cinkotai gyülekezet tagja vagyok, 1992 óta presbiter, 2000 óta felügyelő.

A gyülekezet építésén dolgoztam évtizedek óta. Ha csak az utóbbi évekre tekintek vissza, sok minden történt az egyházközségünkben: új parókiát és gyülekezeti házat építettünk, templomunk renoválását folytattuk, nyugdíjba vonulás miatt lelkészt választottunk. Emellett ápoljuk a testvérgyülekezeti kapcsolatokat, rendszeresen tartjuk a folyamatosan bővülő gyülekezeti alkalmakat.

– Mit gondol, gyülekezeti felügyelői tapasztalata mennyire fogja segíteni egyházmegyei munkájában?

– Gyülekezeti felügyelői tapasztalatom tizenkét évre tekint vissza. Egészen más egy gyülekezetet vezetni, mint az egyházmegye egészét. Természetesen lesz olyan terület, amellyel most fogok először találkozni. Ilyen például az egyházi oktatás és az egyházi oktatási intézmények.

– Egyházmegyei felügyelőként melyek az elkövetkezendő hat évre szóló elképzelései és tervei?

– Nem akarok nagy szavakat használni, de fontosnak tartom a gyülekezetek épülését, fejlődését, hitben és szeretetben való megőrzését. Az ifjúsági munkát és az idősek gondozását egyaránt fontosnak tartom. Az egyházmegyén belüli gyülekezetek közötti kapcsolatok fejlődésére is nagy hangsúlyt szeretnék helyezni.

A Pesti Egyházmegyében ősztől immár hatra fog bővülni az oktatási intézményeink száma az óvodától kezdve egészen az egyetemig bezáróan. Jó lenne, ha minél több evangélikus diák tanulna bennük. Ehhez pedig intenzívebben kell megszólítanunk a környező gyülekezeteket, felhíva a figyelmüket ezekre a kiváló lehetőségekre.

– Egyházmegyei felügyelőként tervez-e találkozót a pesti gyülekezetek felügyelőivel, tisztségviselőivel?

– Bennem is megfogalmazódott a gondolat, mielőtt még feltette a kérdést, hogy a Pesti Egyházmegye gyülekezeteinek felügyelőivel legalább évente egyszer tervezzek találkozót. Egy csendesnap keretében gondoltam az együttlétet. Ezt azért is tartom fontosnak, mert meg szeretném ismerni a gyülekezeteket közelebbről. Sokszor ugyanis egészen más, amit az ember kívülről lát, és más a valóság.

Bízom benne, hogy Urunk segíti majd munkámat. 
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben